GK BH 1978/136
GK BH 1978/136
1978.03.01.
A vasúti fuvarozó a nemzetközi fuvarozási szabályok szerint tartozik kártérítéssel a küldemény elvesztéséért abban az esetben is, ha ez a nemzetközi fuvarozás tényleges befejezése után a raktárában következett be [1/1967. (III. 8.) KPM sz. r.-tel közzétett Vasúti Árufuvarozásra vonatkozó Nemzetközi Egyezmény (CIM) 27. cikk 1. §, 31. cikk 1. §, 37. cikk, 47. cikk 2. § b) pont, 3. §].
A felperes részére külföldön darabáruként egy kartonban 8 kg súlyban gépalkatrészt adtak fel, amely Bundapesten a Nyugati pályaudvarra érkezett. Az alperes az áru elvitele céljából értesítette a felperest, az áruért jelentkező vállalatnak azonban azt nem tudta kiszolgáltatni. Az alperes elismerte a felelősségét az elvesztésért és peren kívül 6884 Ft kártérítést kifizetett. A felperes összes kára azonban 44 747 Ft volt, ezért keresetet indított az alperes ellen, amelyben 37 862 Ft különbözet megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a Vasúti Árufuvarozásra vonatkozó Nemzetközi Egyezmény (CIM) 31. cikkének 1. §-a alapján a kereset elutasítását kérte, mert az elveszett áru minden egyes kilogrammja után az 50 aranyfranknak megfelelő értéket megtérítette, további kötelezettsége pedig nem áll fenn. A kártérítés összegében szereplő vámköltségekre és bizományi díjra vonatkozóan elévülés címén kérte a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság 9748,54 osztrák schilling, továbbá vámköltség és a bizományi díj kártérítésként való megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy az áru nem a fuvarozás alatt, hanem az alperesnél történt raktározás során veszett el, így a kártérítési felelősségre nézve a Ptk. szabályai az irányadók, amelyek értelmében az alperes a teljes kárt tartozik megfizetni. A bíróság a vámköltségekre és a bizományi díjra vonatkozólag nem fogadta el az alperes elévülésre alapított védekezését, mert a CIM 31. cikke értelmében az áru elveszése esetében vissza kell téríteni a fuvardíjat, a vám- és az egyéb költségeket.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A fellebbezés alapos.
A CIM 27. cikkének 1. §-a szerint a vasút felelős a fuvarozási határidők túllépéséért, valamint azért a kárért, amely az áruban annak teljes vagy részleges elveszése vagy megsérülése folytán a fuvarozásra történő felvételtől a kiszolgáltatásig keletkezik. A vasút felelőssége tehát a felvételtől a kiszolgáltatásig terjed, és minthogy a perbeli küldeményt nem tudta kiszolgáltatni, a CIM-ben meghatározott felelőssége nem szűnt meg annak ellenére, hogy a szoros értelemben vett fuvarozás véget ért és az elveszés a raktárában következett be. A jogvitát tehát a CIM szabályai szerint kell elbírálni.
Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontja egyébként ellentmondásos is, mert az áru értékének megállapítására a Ptk., a vámköltségek stb. megtérítése tekintetében pedig a CIM rendelkezéseit alkalmazta.
A CIM 31. cikkének 1. §-a szerint a kártérítés a hiányzó elegysúly minden egyes kilogrammja után 50 franknál több nem lehet. A perbeli küldeménynek az iratokból megállapítható súlya 8 kg volt, tehát az alperes 400 franknak megfelelő kártérítést tartozik fizetni.
A CIM 37. cikke értelmében, ha az elveszést a vasút szándékossága okozta, akkor a teljes kárt, ha súlyos gondatlansága, akkor kilogrammonként 100 frankot köteles téríteni. Nincs adat azonban sem a szándékosságra, sem a súlyos gondatlanságra, ennek folytán nincs alapja a 37. cikkben foglalt rendelkezések alkalmazásának. Pusztán az a tény, hogy az áru elvesztése folytán a kár bekövetkezett, önmagában a szándékosság vagy a súlyos gondatlanság megállapításához nem elegendő. Az alperes tehát az áru értékét a CIM 31. cikkének 1. §-ában meghatározott korlátozás szerint tartozik megtéríteni, ennek pedig peren kívül már eleget tett, ezért ezen a címen a felperest további kártérítés nem illeti meg.
A vámköltséggel és a bizományi díjjal kapcsolatban az állapítható meg, hogy a felperes a vasúthoz 1975. október 7-én intézett felszólamlásában 12 752,34 osztrák schillingnek és 5%-os kamatainak megfizetésére hívta fel az alperest, a felszólamlásban további követelésről nem tett említést. A felperes a felszólamlásához csatolta a megbízója kárszámláját, amelynek első tétele a 12 752,34 osztrák schilling, második tétele a 418,96 forint bizományi díj és harmadik tétele a 12 100 Ft vámköltség volt, ebből azonban nem az következik, hogy a felszólamlás a kárszámla három tételére vonatkozott, hanem az hogy a felperes a 12 752,34 schillingre vonatkozó felszólamlását a kárszámlának az első tételével támasztotta alá, tehát ezzel igazolta az áru értékét.
A bizományi díjra és a vámköltségekre tehát felszólamlás nem volt, így ezekre a követelésekre a CIM 47. cikkének 3. §-a szerint az elévülés nem szünetelt.
A CIM 47. cikke 2. §-ának b) pontja szerint a teljes elvesztés miatti igény esetében az elévülési idő a fuvarozási határidő lejártát követő 30. nappal kezdődik.
A perbeli esetben – figyelemmel az 1975. január 28-án történt feladásra – a küldeményt 1975. március 3-án kellett elveszettnek tekinteni, tehát az elévülési idő ekkor kezdődött és az elévülés 1976. március 3-án bekövetkezett. A felperes azonban a keresetlevelét csak 1976. április 23-án nyújtotta be az elsőfokú bírósághoz, tehát az abban foglalt és előzőleg peren kívüli felszólamlással nem érvényesített követelései elévültek.
A fenti okok miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Legf. Bír. Gf IV. 30 699/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás