GK BH 1978/139
GK BH 1978/139
1978.03.01.
I. A munkaszerződést a vállalat nevében csak a vállalat erre feljogosított dolgozója mondhatja fel. Az ilyen jogkörrel vagy eseti meghatalmazással (megbízással) nem rendelkező vállalati alkalmazott felmondást közlő nyilatkozata érvénytelen [1967. évi II. törvény (Mt.) 26. §].
II. A munkaviszony közös megegyezéssel történt azonnali hatályú megszüntetése esetén a dolgozó felmondási időre járó munkabérre nem tarthat igényt [1967. évi II. törvény (Mt.) 25. § (1) bek.].
III. A munkaügyi bíróság a keresetindítási határidő megtartását hivatalból köteles vizsgálni, a határidő igazolással ki nem mentett elmulasztása esetén a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetve a pert meg kell szüntetnie [Pp. 106. § (1) bek., 128. §, 130. § (1) bek. h) pont, 157. § a) pont, 350. § (1) bek.].
A felperes 1976. augusztus 12. napján munkaszerződést kötött az alperessel rendész-portás munkakör ellátására 10,30 Ft órabérrel, az 1976. december 31. napjáig terjedő időre.
A rendészet vezetője helyettes főportásként kívánta foglalkoztatni a felperest, majd amikor a beosztás elfogadásáról nem nyilatkozott, 1976. szeptember 6-án intézkedett, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a felperes munkaviszonyát. A rendészet vezetője nem volt jogosult a felperes munkaviszonyát megszüntetni, ezért az igazgatási főosztály vezetője még aznap felajánlotta, hogy továbbra is rendész-portási munkakörben foglalkoztatja. A felperes ezt a rendészetvezető eljárása miatt nem fogadta el és a munkaügyi döntőbizottságtól kétheti felmondási időre és egynapi szabadságra járó munkabérének megfizetését kérte.
A munkaügyi döntőbizottság az alperest a felmondási időre járó illetmény megfizetésére kötelezte, ennek összegét azonban nem határozta meg.
A határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be, melyben a munkaviszonyban töltött idejére tekintettel 35 napi felmondási időre illetményének elszámolását, valamint 2000 Ft kárának megtérítését kérte. A tárgyaláson – kereseti kérelmét megváltoztatva – átlagkeresetének kifizetését kérte 1976. szeptember 22-től december 31. napjáig.
A munkaügyi bíróság az alperest 6892 Ft munkabér megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes jogellenesen mondta fel a felperes határozott időre szóló munkaviszonyát, így olyan helyzetbe kell hoznia, mintha a munkaviszonya meg sem szűnt volna [Mt. 31. § (1) bek.], vagyis átlagkeresettel kell elszámolni a munkaszerződésben meghatározott munkaviszony teljes tartamára.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az ügyiratok között található annak az intézkedésnek a másolata, amelynek tanúsága szerint az alperes rendészeti vezetője 1976. szeptember 6-án arról értesítette az alperes munkaügyi osztályát, hogy a felperes munkaviszonyát megszüntette.
A peradatok alapján megállapítható, hogy a rendészet vezetőjének az említett intézkedés megtételéré nem volt hatásköre. Az alperes igazgatási osztályának vezetője a lényegében álképviselőként nyilatkozó rendészeti vezető eljárását – miután észlelte magatartásának jogellenességét – nem is hagyta jóvá és nyomban intézkedett a felperesnek eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatásáról.
A rendészet vezetőjének szóban levő nyilatkozatát tehát a munkáltató jogai és kötelezettségei szempontjából nem létezőnek kell tekinteni.
A felperes azonban – a rendészet vezetőjével megromlott viszonyra hivatkozva – nem volt hajlandó munkakörében tovább dolgozni, hanem a rendészeti vezető intézkedését munkáltatói felmondásnak tekintette, ragaszkodott munkaviszonya megszüntetéséhez és ezzel összefüggésben felmondási illetmény kifizetéséhez.
A munkaviszonynak most már a felperes által kezdeményezett megszüntetéséhez az alperes hozzájárult. Ebből viszont következik, hogy a felek munkaviszonya az Mt. 25. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel közös megegyezéssel szűnt meg. Következik továbbá, hogy a felperes nem tarthat megalapozottan igényt felmondási illetmény kifizetésére. Tévedett mind a munkaügyi döntőbizottság, mind a munkaügyi bíróság, amikor az alperest felmondási illetmény megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság az ítéletének meghozatala során nemcsak anyagi, hanem eljárásjogi szabályt is sértett.
A munkaügyi döntőbizottság 1976. szeptember 14. napján hirdette ki határozatát, másnap írásba foglalta. A kézbesítés időpontja az iratokból nem tűnik ki, a kihirdetés napja és a keresetlevél benyújtása (1977. február 2.) között eltelt négy és fél hónapra tekintettel azonban nem lehetett volna mellőzni annak vizsgálatát, hogy a felperes a Pp. 350. §-ának (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül terjesztette-e elő keresetét, illetőleg ennek túllépése esetén mulasztását igazolással [Pp. 106. § (1) bek.] kimentette-e. Amennyiben a felperes a határidőt saját hibájából mulasztotta el, a munkaügyi bíróságnak a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének h) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania, illetve a perindítás hatályának beállta következtében (Pp. 128. §) a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján meg kellett volna szüntetnie. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 241/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás