MK BH 1978/141
MK BH 1978/141
1978.03.01.
I. Ha a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója szenvedett balesetet, a társadalombiztosítási szerv az emiatt nyújtott ellátás megtérítését nem a veszélyes üzemekre vonatkozó, hanem az általános, illetve az adott esetre irányadó különös felelősségi szabályok alapján követelheti a károkozótól [1975. évi II. tv. 109. §, Ptk. 339. §, 345. § (1) bek., 353. § (2) bek.].
II. A vadászatra jogosult a vadászterületéről kiváltó hasznos vad által okozott balesetből eredő kárért nem a Ptk., hanem az 1961. évi VII. tv. felelősségi szabályai alapján felel. Ehhez képest nem köteles megtéríteni a kárt, ha az kizárólag a baleseti sérült felróható magatartásának a következménye [1961. évi VII. tv. 3. §; 1964. évi IV. tv. 26. § (2) bek. c) pont].
A társadalombiztosítási szerv alperes fizetési meghagyásával a felperest – az 1975. évi II. tv. (T) 109. §-a, valamint az annak végrehajtása tárgyában kiadott jogszabályok alapján – 6471 Ft társadalombiztosítási, illetve állami egészségügyi ellátási költség megfizetésére kötelezte.
Álláspontja szerint ugyanis az általa segélyezett N. L. biztosított közúti balesetéért – a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a felperest terheli a felelősség.
A felperes a keresetében a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte és lényegében arra hivatkozott, hogy az elszenvedett közlekedési balesetet kizárólag a sérült felróható magatartása okozta.
A járásbíróság a felperes keresetét elutasította.
A lefolytatott bizonyítás eredményeként tényként állapította meg, hogy N. L. biztosított gépészként dolgozik az É.-i Vízügyi Igazgatóság szivattyútelepén.
A telep a folyó bal partján helyezkedik el. A sérült szolgálati lakása a védőgát mellett van, így lakását a védőgáton közlekedve érheti el. Munkáltatója sebességkorlátozást tartalmazó közlekedési engedélyt nem adott ki a részére. Ezért N. L. a motorkerékpárjával az árvízvédelmi töltésen rendszeresen (naponta) a külterületekre meghatározott sebességhatár tekintetbe vételével, 40–50 km/h sebességgel közlekedett.
N. L. 1976. június 2. napján szabadságon volt, 1/2 nyolc óra körül motorkerékpárjával B-ről tért vissza a lakására. A kavicsozott töltésen szemerkélő esőben, mintegy 50 km/h sebességgel haladt, amikor észlelte, hogy kb. 10 méter távolságban a menetirány szerinti bal oldalon a töltéskoronán egy őz feje bukkan fel. Megkísérelte ugyan a fékezést, de a motorkerékpárját sem megállítani sem a három méter széles úton elébe ugró őzet kikerülni nem tudta. A motorkerékpár az ütközés folytán a töltés jobb oldalára dőlt, amelynek következtében N. L. lábtörést és tokszalag szakadást szenvedett.
Megállapította a járásbíróság, hogy N. L. a balesetét 20 km/h-ra csökkentett sebesség melletti azonnali megállással elkerülhette volna. Az őz hirtelen felbukkanása miatt a sérült nem tanúsított olyan magatartást, amely a terhére lenne róható.
Mivel pedig a felperes felelőssége a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján megállapítható, a járásbíróság a felperesnek a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét elutasította.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet – helyes indokai alapján – helybenhagyta.
Utalt a megyei bíróság arra, hogy helytálló az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, amely szerint a sérült részére a felperes nem adott ki sebességkorlátozást tartalmazó közlekedési engedélyt. Így a sérült a védőgáton végeredményben a KRESZ szabályainak megfelelően közlekedhetett. Ezzel kapcsolatban pedig a szabályt nem sértett, mert megengedett sebességgel haladt.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévedett mind az első fokú, mind pedig a járásbíróság ítéletét – indokainál fogva – helybenhagyó fellebbezési bíróság, amikor érdemi döntését a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra alapította.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése ugyanis a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának a veszélyes üzem működéséből eredő és mással szemben fennálló kártérítési felelősségét szabályozza, de annak hatálya nem terjed ki a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben az üzembentartót ért károsodásra.
Az üzembentartó által elszenvedett kár megtérítésénél a kártérítési felelősség általános (Ptk. 339. §), illetőleg – külön szabályozott esetekben – különös rendelkezései az irányadók.
Az említett jogszabály alkalmazását a Ptk. 353. §-ának (2) bekezdésében foglaltak sem teszik lehetővé.
A természetben élő, hasznos vadnak minősülő őz ugyanis kívül esik a Ptk. 353. §-ának (2) bekezdésében megjelölt „vadállat” fogalomkörén.
A felperes felelősségének elbírálásánál a módosított 1961. évi VII. tv. (EVT) 35. §-ának rendelkezéseiből kell kiindulni.
Az EVT 35. §-ában foglaltak értelmében a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a szarvas, dám, vaddisznó és muflon által a mezőgazdaságban, a mezei nyúl által a gyümölcsösökben okozott kárt, valamint bármely hasznos vad és vaddisznó által a mezőgazdaságon és az erdőgazdaságon kívül okozott kárt. Nem kell megtéríteni azt a kárt, illetőleg a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható magatartásának a következménye. A kár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károsodás bekövetkezett, illetőleg vadászterületéről a vad kiváltott.
Az adott esetben az irányadó jogszabályi rendelkezésekhez képest és a felperes kereseti érvelése alapján az eljárt bíróságoknak azt kellett volna vizsgálniuk, hogy a kár vagy annak egy része visszavezethető-e a sérült felróható magatartására.
Az 1964. évi IV. tv. 26. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében az illetékes vízügyi szerv engedélye (hozzájárulása) nélkül tilos az árvízvédelmi töltésen járművel közlekedni.
Nyilvánvaló azonban, az engedélyt – a sérült munkakörére és szolgálati lakásának helyére figyelemmel – megadottnak kell tekinteni.
Ebből azonban okszerűen az a következtetés adódik, hogy bár N. L. jogszerűen közlekedhetett a védőgáton, közlekedésére a KRESZ szabályai – nem közútról, illetve a közforgalom számára megnyitott ún. saját használatú útról lévén szó – csak kisegítőleg és annyiban alkalmazhatók, amennyiben az illetékes vízügyi szerv (a sérült munkáltatója) a közlekedés rendjét eltérően nem szabályozta.
A felperes a perben bizonyította, hogy a sérült munkáltatója az árvédelmi töltésen való közlekedést a csúszós, sáros utakon és a töltéskoronán akként szabályozta, hogy e helyeken személygépjárművel 15 km/h sebességgel szabad haladni. A sérült munkáltatója ezt a rendelkezést a biztonságtechnikai kérdések keretében oktatta, az oktatás anyagából pedig a sérült 1975. január 22. napján sikeres vizsgát tett.
A sérült reggeli napszakban, tehát olyan időpontban közlekedett személygépjárműnek minősülő motorkerékpárján a szemerkélő esőtől nedves, csúszós, kavicsos úton, mintegy 50 km/h, tehát a megengedettnél lényegesen nagyobb sebességgel, amikor – személyes előadása szerint is – minden nap találkozott állatokkal.
Mivel motorkerékpárját – ugyancsak a saját előadásából következően – még 20 km/h sebesség mellett is megállíthatta és az ütközést elkerülhette volna, az általa elszenvedett balesettel összefüggésben az állapítható meg, hogy a kár teljes egészében a sérült felróható magatartásának a következménye.
Az eljárt bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha az alperes által kibocsátott fizetési meghagyást hatályon kívül helyezték volna. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 221/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás