• Tartalom

BK BH 1978/152

BK BH 1978/152

1978.04.01.
A jármű jogtalan használata végett elkövetett lopás nem valósul meg, ha a gépjármű használata nem az elvételt megvalósító, hanem a tulajdonos érdekében történik [1961. évi V. törvény (Btk.) 291. § (2) bek.].
A lopás bűntette és közlekedési vétség miatt a terhelt ellen indított bűnügyben a járásbíróság ítéletét a megyei bíróság megváltoztatta, a vádlottat a lopás bűntettének vádja alól felmentette, a terhére fennmaradó közlekedési vétség miatt pedig 4000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott – aki hivatásos gépkocsivezető – reggel ittas állapota miatt nem állt munkába. Eltávozván munkahelyéről a vállalatnál találkozott két ismerősével, akik tehergépkocsin italféleséget szállítottak a vállalat telephelyére. A vádlott segédkezett az áruk felrakásában és segíteni akart a lerakásban is. Útközben egy bolt előtt megálltak, s ott társai vásároltak. A vádlott ezalatt egyedül maradva, a motort beindította és a gépkocsit a vállalat kb. 250 méter távolságra levő telephelyére vezette. Ott a gödrös udvaron áthaladva, a kocsiról 7 karton italáru leesett és összetört, s ezáltal 2257 forint kár keletkezett.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére az ittas állapotban való járművezetéssel elkövetett közlekedési vétség tekintetében.
Tévedett azonban akkor, amikor a vádlott bűnösségét a Btk. 291. §-ának (2) bekezdése szerinti lopás bűntettében is megállapította. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta körültekintő alapossággal, hogy a vádlott magatartása kimeríti-e e bűncselekmény tényállásának elemeit.
A megyei bíróság álláspontja szerint a gépjármű jogtalan használatával elkövetett lopás célzatos bűncselekmény, amelynek célja a gépjármű jogtalan használata. Nem minden használat valósítja meg a bűncselekményt, így pl. nem valósul meg ez a bűncselekmény, ha az elkövető tévedésben van a tekintetben, hogy a gépjárművet rábírták-e. A használat mibenléte nem közömbös. Ebből a szempontból a jogtalan használaton nyilvánvalóan olyan használatot kell érteni, amely az elkövető valamilyen érdekének felel meg, annak kielégítését szolgálja. Ha viszont az elkövető a gépjárművet nem a saját, hanem a tulajdonos érdekeinek megfelelően használja, a bűncselekmény nem valósul meg még akkor sem, ha azt a tulajdonos engedélye nélkül tette.
Az adott esetben a vádlott a gépjárművet illetéktelenül, a tulajdonos engedélye nélkül vezette, de nem akarta használni, hanem a tulajdonos érdekeit szolgálva a gépkocsit rendeltetési helyére vitte. Ennélfogva a tulajdonosnak a gépjármű használatával kapcsolatos érdeke nem szenvedett sérelmet.
Következésképpen a vádlott a Btk. 291. §-ának (2) bekezdés szerinti lopás bűntettét nem követte el, ezért a megyei bíróság az első fokú ítéletet a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta és a vádlottat a lopás bűntette miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette.
A vádlott részbeni felmentésének eredményeként új büntetés kiszabása vált szükségessé. Ezzel kapcsolatban az egyébként helyesen értékelt bűnösségi körülmények mellett arra tekintettel, hogy a vádlottat segítő szándék vezette, ellene eddig még semmiféle kifogás nem merült fel, közlekedési magatartása sem esett kifogás alá, a megyei bíróság megítélése szerint a büntetés célja adott esetben pénzbüntetés kiszabásával is elérhető. Ezért a vádlottat a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének e) pontjában írt enyhítő rendelkezés alkalmazásával 4000 forint pénzbüntetésre ítélte. (Debreceni Megyei Bíróság 2. Bf. 847/1977. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére