BK BH 1978/157
BK BH 1978/157
1978.04.01.
Megalapozatlan az ítélet, ha a tényállást a bíróság kizárólag a vádlottnak az eljárás különböző szakában tett eltérő tartalmú és az eljárás egyéb adataival alá nem támasztott bizonytalan és ingadozó beismerő vallomására alapítja [Be. 239. § (2) bek. a) pont, 87. § (4) bek.; BK. 534. sz.].
A megyei bíróság a vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében állapította meg és ezért őt – börtönben végrehajtandó – 3 évi szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 2 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott élettársának gyermeke született, s ennek örömére a munkatársával nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Az italra várakozó vádlott, valamint munkatársa hangoskodott, amelyet a sértett kifogásolt. Emiatt közöttük szóváltás támadt, melynek során a sértett verekedni hívta a vádlottat, aki a kihívást elfogadta. Ezután a sértett a társaságában levő ismerősével, meg a vádlott munkatársával egy elhagyott raktár felé indultak. Amikor a helyiség közelébe értek, a sértett hirtelen megfordult és a vádlott feje irányába ütött, aki azonban elhajolt az ütés elől. Ekkor a vádlott a táskájába nyúlt, onnan kivette a 9 cm pengehosszúságú, 13 mm szélességű kését és azzal bökésszerű mozdulattal a sértett felső teste irányába szúrt. A sértett meglátva a vádlott kezében levő kést, a szúrás pillanatában elfordult a vádlottól, s a szúrás a mellkasát hátul, bal oldalon, a VII. bordaközben érte. A sérüléshez vér- és légmell is társult, életveszélyes állapotot idézett élő, melyet csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás hárított el. A sérülés gyógytartama 6 hét volt.
Az ügy felülbírálása során a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt okból – a tényállás felderítetlensége folytán – megalapozatlan, mely az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással van.
A tényállás megalapozatlanságának alapvető oka abban áll, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást kizárólag a vádlott beismerő vallomására alapította, ugyanakkor az eset alkalmával jelen volt sértett, továbbá a sértett ismerősei és a vádlott munkatársa vallomásait – amelyek önmagukban és összevetett tartalmukban egymás és a vádlott vallomásaival szemben is lényeges ellentmondásokat tartalmaztak – elvetette az ítéleti tényállás megállapítása során. Az elsőfokú bíróság azonban a vádlott beismerő vallomását nem vizsgálta behatóan.
A Legfelsőbb Bíróság több esetben rámutatott arra, nem áll ellentétben a büntetőeljárás-jogi rendelkezésekkel, ha a bíróság a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényeket lényegében a terhelt beismerő vallomására alapítja. Ettől eltérő álláspont ellentétes lenne a szabad bizonyítási rendszer alapvető elveivel (BJD 1617. sz.). Ennek azonban feltétele, hogy a bíróság a bizonyítás teljes anyagát tüzetesen és gondosan vizsgálja, sokoldalúan ellenőrizze a terhelt szavahihetőségét és felhasználjon minden rendelkezésre álló bizonyítási eszközt, amely a terhelt beismerésének tartalmi valóságát olyan mértékben alapozza meg, amelynél fogva az a benső bírói meggyőződés kialakítása szempontjából jelentős.
A megyei bíróság ezenfelül figyelmen kívül hagyta a büntetőeljárási törvénynek a bizonyításra és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó alapvető rendelkezéseit is.
A Be. 3. §-ának (2) bekezdése értelmében a bűnösség bizonyítása a büntetőügyben eljáró hatóságokat terheli, melyek feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák és azt a valóságnak megfelelően állapítsák meg [Be. 5. § (1) bek.].
A Be. 59. §-ának (1) bekezdése értelmében a bizonyításnak azokra a tényekre kell kiterjednie, amelyek a büntetőtörvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek, végül a Be. 87. §-ának (4) bekezdése értelmében a terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.
Az elsőfokú bíróság ezzel szemben a tényállást csupán egyetlen bizonyítékra – a vádlottnak a tárgyaláson tett beismerő vallomására – alapította anélkül, hogy a vádlott vallomását sokoldalúan megvizsgálta és elemezte volna.
A vádlott a nyomozás során történt első kihallgatása alkalmával tett vallomásában előadta, elképzelhető, hogy a cselekményt elkövette, de erre nem tud visszaemlékezni, mert az eset alkalmával igen erősen ittas állapotban volt. Másnap a vádlott részletes beismerő vallomást tett és ezt az ügyészségi kihallgatása során is fenntartotta. A tárgyaláson történt kihallgatása alkalmával beismerte ugyan a cselekmény elkövetését, de a történtek részleteiről nem tudott nyilatkozni, arra hivatkozott ugyanis, hogy az eset alkalmával nagyon ittas állapotban volt.
A vádlottnak az eljárás különböző szakaszában eltérő tartalommal tett ténybeli beismerő vallomását az eljárás egyéb adatai nem támasztották alá.
Amint arra az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában is utalt, a cselekmény elkövetésekor jelen volt tanúk önellentmondó vallomásokat tettek, ezért kizárt volt vallomásuk értékelhetősége.
Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróságnak kötelessége lett volna, hogy a tényállást elsősorban tárgyi jellegű bizonyítékok – a szakértői vélemény, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök – alapján tisztázza. Ezt azonban az elsőfokú bíróság elmulasztotta.
1. Felderítetlen elsősorban az elkövető személye. Az eljárás kezdeti szakaszában kihallgatott sértett és ismerőse a vádlottól eltérő küllemű és ruházatú, személyt jelölt meg a bűncselekmény elkövetőjeként, és nem ismerték fel a vádlott személyében azt, aki a bűncselekményt elkövette.
2. Felderítetlen a tényállás arra nézve is, hogy az elkövető milyen eszközzel okozta a sértett sérülését.
A nyomozás során tartott házkutatás alkalmával lefoglaltak a vádlott birtokából egy 13 mm pengeszélességű, fekete nyéllel ellátott kést. Meg nem állapítható körülmények között lefoglaltak a nyomozás során egy fehér műanyag markolatú, kisebb méretű konyhakést is, amelyet azonban utóbb a vádlott élettársának visszaadtak.
Sem a fekete nyelű – jelenleg is lefoglalás alatt álló – sem a fehér nyelű kést szerológus szakértői és orvos szakértői vizsgálatnak nem vetették alá, nem állapították meg, hogy azon van-e bármi vérszennyeződés, s ha igen, ez a maradvány a sértett vércsoportjával azonos tulajdonságot mutat-e, vagyis azzal okozhatták-e egyáltalán a sértett sérülését.
Annál inkább jelentős lett volna a jelenleg lefoglalás alatt álló 13 mm pengeszélességű kés megvizsgálása, mivel a sérülés során észlelt bemeneti nyílás eltér a kés szélességétől. Ez ugyan nem zárja ki, hogy a lefoglalt kés volt a sérülés okozásának eszköze, különleges szakértelmet igényel azonban annak orvos szakértői megállapítása, hogy a 13 mm pengeszélességű késnek milyen módon történt a használata, és a szúrás milyen iránya esetén okozhatta a 20 mm szélességű sérülést, és különösen, hogy a késsél bökő mozdulattal leadott szúrásnál – amikor a kés hegye a hüvelyk- és mutatóujj között áll – ilyen sérülés létrejöhet-e.
Felderítetlenek a tények a tekintetben is, hogy az elkövető honnan vette elő a sérülést előidéző kést.
Ezzel kapcsolatban a vádlott azt adta elő, hogy a nála levő műanyag válltáskájában tartotta a kést, amelynek villámzárja félig le volt húzva. Ezzel szemben a sértett ismerőse azt adta elő, hogy az elkövető a nadrágja övéből vette elő a kést, a vádlott munkatársa pedig úgy mondotta, hogy a vádlott farzsebének irányából vette elő a kést.
Ezeket az ellentmondásokat az elsőfokú bíróság nem oldotta fel, sőt ezt meg sem kísérelte.
A vádlott állította, hogy az eset alkalmával fekete színű zakóban volt és válltáska volt nála.
A nyomozás során ezeket az ingóságokat lefoglalták, de utóbb a vádlott élettársa részére anélkül adták vissza, hogy ezeket szerológus szakértő útján megvizsgálták volna arra nézve, hogy találhatók-e ezeken vérszennyeződések.
3. Megalapozatlan a tényállás a sérülés módja tekintetében is. Ezzel kapcsolatban is ellentétes előadást tett a vádlott, valamint a tanúk.
A vádlott szerint bökő mozdulattal történt a szúrás; a sértett viszont azt állította, hogy a vádlott szembe jött felé, magasra tartott kezében volt a kés és felülről szúrta meg őt; a sértett ismerőse szerint hátulról érte a sértettet a szúrás; végül a vádlott munkatársa azt vallotta, hogy a mellkas irányában történt a szúrás.
Az igazságügyi orvos szakértő a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem bökő, hanem kaszáló mozdulattal történhetett a szúrás, ennek iránya tekintetében azonban a szakvélemény határozott megállapítást nem tartalmaz.
Az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény figyelmen kívül hagyásával ebben a tekintetben is a vádlott vallomását fogadta el irányadóként, amely azonban ingadozó és bizonytalan volt, mivel a vádlott még az utolsó szó jogán történt felszólalása alkalmával sem tudott határozott vallomást tenni a szúrás módjára nézve.
A szúrás módjából és leadásának körülményeiből az elkövető szándékára vonható következtetés, ezért az említett kérdés tisztázása jelentős. A kaszáló mozdulattal leadott szúrások ugyanis nem utalnák egyértelműen támadó jellegű magatartásra, így gondosan vizsgálandó, hogy az elkövetés módjából az élet kioltására irányuló eshetőleges szándékra, avagy a testi sértés okozására irányuló szándékra lehet-e következtetést levonni.
Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásbeli megalapozatlansága az ügy eldöntése szempontjából lényeges tények túlnyomó részére terjed ki (BK 534. számú állásfoglalás), és ez bizonyítás felvételével, illetőleg a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt egyéb módon sem volt kiküszöbölhető. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 262. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az adott esetben elsősorban a nyomozás szakában jelentkező felderítetlenség volt az oka a tényállás megalapozatlanságának. Minthogy a megismételt eljárásban elsődlegesen olyan bizonyítékok felkutatása és megvizsgálása válik szükségessé, amely a nyomozás feladata, és a bírósági tárgyalás szakában erre nincs mód, a hatályon kívül helyezést követően a Be. 264. §-ának (4) bekezdése értelmében nyomozás elrendelése indokolt, amelynél a pótnyomozásra vonatkozó rendelkezések az irányadók. (Legf. Bír. Bf. IV. 1477/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás