BK BH 1978/188
BK BH 1978/188
1978.05.01.
Katonával szemben lefokozás mellékbüntetés kiszabható akkor is, ha a bűncselekmény elbírálásának időpontjában már tartalékállományban van (1961. évi V. törvény (Btk.) 109. §, 110. §; Be. 331. §).
A katonai bíróság az I. r. tartalékos szakaszvezető és a II. r. honvéd vádlottat garázdaság bűntette miatt szabadságvesztés büntetésre, továbbá az I. r. tartalékos szakaszvezető vádlottat lefokozásra ítélte.
Az I. r. vádlottat a bűncselekmény elkövetése után, de még az első fokú ítélet meghozatala előtt, szolgálati idejének leteltével leszerelték:
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal a fellebbezési tárgyaláson előadott állásponttal, mely szerint az első fokú katonai bíróság törvénysértéssel alkalmazta a lefokozást, mert ez a mellékbüntetés tartalékos állományú katonával szemben nem szabható ki, a vádlottat pedig a katonai bíróság már mint tartalékos szakaszvezetőt vonta felelősségre.
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott: a Btk.-nak a katonákra vonatkozó külön rendelkezései értelmében katonával szemben katonai mellékbüntetésként lefokozás, rendfokozatban visszavetés és a soron következő előléptetésből kizárás alkalmazható. Azt, hogy a törvény alkalmazásában ki tekinthető katonának, a Btk. 103. §-ának (1) bekezdése határozza meg, mely szerint az ott megjelöltek mellett katona a fegyveres erők tényleges állományú tagja. Az olyan elkövetővel szemben tehát, akinek a bűncselekmény megvalósításakor a szolgálati viszonya fennállott – és ebből következően katona –, a lefokozás mellékbüntetés alkalmazható, függetlenül attól, hogy a cselekmény elkövetése után a szolgálati viszonya megszűnt és a bűncselekmény elbírálásakor már tartalékállományban van.
Ugyanakkor a törvény e rendelkezése nyilvánvalóan nem vonatkozik a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó, tartalékos rendfokozatú polgári személyekre. Ez utóbbiak által elkövetett bűncselekmények elbírálása ugyanis a Be. 331. §-ának rendelkezései alapján tartozik katonai büntetőeljárásra. Az ilyen tartalékos katonai rendfokozattal rendelkező elkövetőkkel szemben – minthogy nem tartoznak a Btk. 103. §-ának (1) bekezdésében felsoroltak közé, tehát nem katonák – természetesen nem szabható ki katonai mellékbüntetés, így lefokozás sem. A lefokozásnak tehát nem a tartalékállományba helyezés ténye, hanem az a körülmény szab korlátot, hogy csak a bűncselekmény elkövetésekor katonának tekintendő személlyel szemben szabható ki, függetlenül attól, hogy időközben szolgálati viszonya megszűnt-e vagy sem.
A fentiekre figyelemmel a katonai bíróság nem sértett törvényt, amikor az I. r. tartalékos szakaszvezető vádlottat, akit a bűncselekmény megvalósítása után tartalékállomány a helyeztek, mellékbüntetésül lefokozta.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság e mellékbüntetés kiszabását indokoltnak is találta.
A vádlott ugyanis egyenruhában, katonatársával együtt követett el bűncselekményt, melyet ő kezdeményezett és a végrehajtás során is a legaktívabb magatartást tanúsította. A bűncselekménnyel ezáltal a katonatársa, továbbá polgári személyek előtt a rendfokozat tekintélyét oly mértékben sértette, hogy a rendfokozat viselésére – annak sérelme nélkül – a továbbiakban nem méltó. (Legf. Bír. Katf. II. 24/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
