BK BH 1978/195
BK BH 1978/195
1978.05.01.
A büntetőeljárásban részt vevő személyek beadványainak elkésettsége esetén annak tartalma alapján kell eldönteni, hogy az igazolási kérelemnek, avagy fellebbezésnek tekintendő-e; az igazolási kérelem tárgyában az elsőfokú bíróságnak kell határoznia [Be. 110. § (1) és (2) bek., 111. § (1) bek.].
A járásbíróság a terheltre tárgyalás mellőzésével hozott végzésével lopás vétsége miatt 3000 forint pénzbüntetést szabott ki.
A tényállás szerint a terhelt munkahelyéről 1200 forint értékben híradástechnikai eszközöket tulajdonított el.
A végzést – tárgyalás tartása kérésének lehetőségére való kioktatással – kézbesítette a bíróság a terheltnek, amelyet július 27. napján a leánya vett át.
A terhelt a végzésben megjelölt 8 napi határidőn túl, augusztus 8. napján a bírósághoz érkezett levélben tárgyalás kitűzését kérte, egyben indokát adta annak, hogy miért késett el kérelmének előterjesztésével.
A járásbíróság végzésével a kérelmet a Be. 247. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással elkésettség okából elutasította.
A terhelt ez ellen a végzés ellen fellebbezéssel élt, beadványában a tárgyalás kitűzését kérte, egyben ismételten magyarázatot adott elő mulasztására vonatkozóan.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az első fokú bírósági végzést helybenhagyta.
Az eljárási szabálysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A terhelt a járásbíróság pénzbüntetést kiszabó végzése ellen tárgyalás kitűzésére irányuló beadványában lényegében igazolási kérelmet terjesztett elő, amelyben megindokolta, hogy a tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést kiszabó végzésben megjelölt határidőn belül miért nem kérte a tárgyalás kitűzését.
A Be. 110. §-ában foglaltakra tekintettel a Be. 111. §-ának (1) bekezdése szerint a beadványt az elsőfokú bíróságnak mint igazolási kérelmet kellett volna elbírálnia, miután a terhelt azt a Be. 110. §-a (2) bekezdésének második fordulata szerinti határidőn belül terjesztette elő.
A Be. 110. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a törvény szerint ki nem zárt esetben az elmulasztott határidő meg nem tartása miatt is van helye igazolásnak, éspedig az esetben is, ha a határozatot kézbesítéssel közölték.
Mindezekre figyelemmel tévedett a megyei bíróság, amikor a tévesen felterjesztett fellebbezést érdemben bírálta el, és az első fokú bírságnak a tárgyalás kitűzésére irányuló kérelmet elutasító végzését helybenhagyta, ahelyett, hogy a fellebbezésben foglalt igazolási kérelem érdemi elbírálásra utasítás mellett az ügyet a járásbírósághoz visszaküldte volna.
Ez okokból a Legfelsőbb Bíróság megállapította az eljárási törvény megsértését, az említett határozatokat hatályon kívül helyezte és az ügyet az igazolási kérelem tárgyában való döntés végett a járásbírósághoz visszaküldte. (Legf. Bír. B. törv. III. 1561/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
