GK BH 1978/215
GK BH 1978/215
1978.05.01.
Az a körülmény, hogy az ellenérték egy részének megfizetésére irányuló kereset érdemi elbírálásának előkérdéseként a vállalkozói díj helyes összegének a meghatározása szükséges, nem teszi a keresetet megállapításra irányulóvá. Ellenérték megfizetésére irányuló perben nem tekinthető a kereseti kérelem érdemi elbírálásának az olyan bírósági határozat, amely szerint a felek a bíróság által módosított vállalati összeg alapján kötelesek elszámolni [Pp. 122. §, 123. §, 213. §; 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. r. 24. §].
A felek által szerelési munkák elvégzése céljából kötött szerződésben a vállalkozói díj 3 358 755 Ft-ban volt megállapítva. A felperes elfogadta az alperes véleményeltérési nyilatkozatát, mely szerint a szerződésben megállapított összeg a felperes egységár-észrevételének és tervezői felülvizsgálatának eredményeképpen módosulhat. A felülvizsgálat megtörténte után az alperes végleges díjként 2 765 789 Ft-ot volt hajlandó elfogadni. Ez az összeg az egyeztetés során 2 854 201 Ft-ra változott. A munka eközben elkészült, a felperes a végszámláját a szerződésben meghatározott összeg figyelembevételével nyújtotta be, azt azonban az alperes csak részben egyenlítette ki.
A fenti tényállás alapján a felperes azt a kereseti kérelmet terjesztette elő, hogy „árszakértő bevonásával 3 358 755 Ft-ban megállapítani szíveskedjék a per tárgyát képező szerződés vállalkozói díját, s szíveskedjék kötelezni alperest, hogy az elvégzett munka ellenértékét a megállapított vállalkozói díj erejéig egyenlítse ki (3 358 755 Ft – 2 451 679 Ft = 907 076 Ft)”.
A felperes utóbb keresetváltoztatást jelentett be. E szerint „vállalatunknak az alperessel szemben megállapítani kért 3 358 755 Ft vállalkozói díja… 3 176 103 Ft-ra módosul, ill. csökken. Az alperessel szembeni pénzkövetelésünk – az előbbiek miatt – 724 424 Ft”.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el arra, hogy a felperes az ártételeket a jogszabályoknak megfelelően alkalmazta-e, a kialakított ár nem jelenti-e a maximált ár túllépését és a költséghelyeket a jogszabálynak megfelelően alkalmazta-e.
A szakértői véleményt az alperes elfogadta, a felperes azonban nem értett vele egyet. A bíróság további bizonyítást kívánt lefolytatni, ezért a Kohó- és Gépipari Minisztérium Árfőosztályát véleményadásra kérte fel abban a kérdésben, hogy „a KGM árjegyzék III/51. számú kötet alapján az épületszerkezetekbe szervesen beépülő elemek (szelemen, merevítő, szélrács) árát a 25−25 termékjeltől eltérően a 25−25 termékjel szerint kell-e kalkulálni, és így ezek a szerkezeti elemek az épületszerkezettől eltérően szabad árformába tartoznak-e”. A megkeresett hatóság a kitűzött tárgyaláson idézés ellenéré nem jelent meg, eddig írásban sem közölte véleményét. A bíróság a tárgyaláson kihirdette ítéletét, amely után érkezett meg a Kohó- és Gépipari Minisztérium állásfoglalása.
Az első fokú ítélet a vitás szerződést akként módosította, hogy a vállalkozói díj 2 854 201-Ft, s úgy rendelkezett, hogy a felek „ennek az összegnek alapján tartoznak egymással elszámolni”. A bíróság a „magasabb vállalkozási összeg meghatározására irányuló felperesi keresetet” elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a szerződés 3 358 755 Ft vállalkozói díjjal létrejött. Az a kikötés, hogy a végleges ár a tervezői állásfoglalástól függ, a szerződési ár várható módosítására utal, nem jelent azonban egyik fél javára sem egyoldalú jogosultságot. A szerződés módosítása a felek megállapodásával történhet. Ilyen megegyezés a felek között nem jött létre, sőt éppen az azzal kapcsolatban keletkezett vitájuk a per alapja.
A felperes a keresetét arra alapította, hogy a szelemenek, a merevítőrács és a szélrács az ITJ 25−25 termékszám alá tartoznak, ennek következtében azokra – a tervezői felülvizsgálattól eltérően – szabad árforma az irányadó. A bíróság ezzel szemben – a kirendelt szakértő véleménye alapján – megállapította, hogy a 3/1971. (ÁT 16.) ÁH sz. utasítás 7. sz. melléklete értelmében a vitás, fémből készült épületszerkezet az ITJ 25−25 termékszám alá tartozik, s a teljes épületszerkezetnek mind a termelői, mind a fogyasztói árára a „hatóságilag korlátozott 5% felső eltéréssel” árforma az irányadó. A szelemenek, a merevítő rács és a szélrács csak akkor lennének az ITJ 25−25 termékszám alá sorolhatók és tartoznának szabad árformába, ha nem födémszerkezet szerves részeként alkalmaznák. A felperes által felhívott ITJ 25−25 termékszám alatt fémből készült korlát, rács, kerítés van felsorolva. A perben vitás tételek egyikét sem lehet ezekkel a szerkezetekkel azonosítani. Elfogadta a bíróság a szakértői véleménynek azt a megállapítását is, mely szerint „a 2 854 201 Ft végösszegű elszámolás megfelel az ármaximáló rendelkezéseknek”. A bíróság a szerződést ennek megfelelően módosította, az ezt meghaladó szerződési árnál magasabb árra vonatkozó keresetet pedig elutasította.
Az ítélet ellen a felperes és a beavatkozó fellebbeztek.
A fellebbezések alaposak.
Az első fokú ítélet indokolása helyesen állapította meg, hogy a szerződés 3 358 755 Ft vállalkozói díjjal jött létre, s az alperesnek a vállalkozói díjra vonatkozó, a felperes által elfogadott kikötése a felek szerződésmódosítási szándékának szerződéses kinyilvánítása volt. Azt is helyesen állapította meg a bíróság, hogy a felperes árészrevételeinek felülvizsgálata során a tervező által helyesnek minősített költségvetési összeg nem vált „végleges” árrá, hanem a feleknek meg kellett volna állapodniuk a vállalkozói díj csökkentésében. A felperes eredeti keresete viszont nem a szerződéses összeg (vállalkozói díj) módosítására vonatkozott, hanem éppen a szerződésre, az abban meghatározott díj változatlanságára hivatkozással kérte az alperesnek a hátralékos díj megfizetésére való kötelezését. Igaz ugyan, hogy a marasztalási kérelemmel együtt megállapítási kérelmet is előterjesztett, ez azonban nem minősül önálló keresetnek, mert annak megállapítása, hogy mennyi a vállalkozói díj, a marasztalás iránti kereset elbírálására vonatkozó bizonyítási eljárásnak csak az egyik mozzanata.
Az alperes sem kérte a szerződés módosítását. A védekezése – amely nem volt sikeres abból a szempontból, hogy a szerződésben kikötött ár helyébe a tervezői felülvizsgálat során meghatározott költségvetési összeg lépett − másodlagosan úgy értékelhet, hogy a kereset a hatósági árat meghaladó díjkövetelést tartalmaz, ezért kell elutasítani.
A felperes módosított keresetében a szerződésben kikötöttnél alacsonyabb vállalkozói díj „megállapítását” is kérte. A módosított „megállapítási” kereset annak a beismerését tartalmazza, hogy az eredeti követelése meghaladta az érvényesíthető hatósági díjat.
A perben tehát nem megállapításra irányuló keresetet – amelynek a feltételei a Pp. 123. §-a értelmében teljesítés követelése folytán nem állanak fenn – és nem is szerződésmódosítási vitát, hanem a felperes – módosított – marasztalási kérelmét (Pp. 122. §) kellett elbírálni. Ez csak úgy volt lehetséges, ha a bíróság a bizonyítás során tisztázza, hogy a szerződésben kölcsönösen elfogadott, az előzetes elvi megegyezés ellenére utóbb nem módosított vállalkozói díj, illetve az annak alapjául szolgáló egységárak nem ütköznek-e hatósági előírásba, s így nincs-e a kereseti összegnek olyan része, amely részleges semmisségre tekintettel nem érvényesíthető. Ez a vizsgálat, illetve e kérdés előzetés eldöntése nem jelenti azt, hogy a bíróság megállapítási kereset tárgyában (Pp. 123. §) döntött.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítást helyes irányban folytatta le, mert abból a célból, hogy a keresetben megjelölt összeg nem tartalmaz-e hatósági árat meghaladó követelést, elsősorban a termékekre irányadó árformát kellett tisztázni. Ezt azonban követnie kellett volna az alkalmazható egységárak meghatározásának s ehhez képest az alperes tartozása összegszerű megállapításának és ettől függően marasztalásának, illetve a kereset elutasításának. Az a rendelkezés, hogy a felek a módosított vállalkozói összeg alapján számoljanak el, nem jelenti a marasztalási kérelem elbírálását, tehát a bíróság nem döntött az ügy érdemében (Pp. 213. §).
Amellett, hogy az első fokú ítélet a marasztalási kérelem tekintetében csak pervezetőnek minősíthető rendelkezést tartalmaz, nem megnyugtató az árforma kérdésében felvett bizonyítás eredménye sem. Ennek elsősorban az az oka, hogy az elsőfokú bíróság nem várta be a Kohó- és Gépipari Minisztérium mint árhatóság állásfoglalását. Ez az állásfoglalás most már ugyan ismeretes, de az abban foglaltak sem teszik lehetővé az ügy elbírálását. Az árhatóságnak a felekkel még nem közölt véleménye ugyanis az alábbiakat tartalmazza:
„1. „Épületszerkezet fémből” a 25−2 termékszám alá tartozik, így árformája hatóságilag korlátozott, 5% felső eltéréssel.
2. Amennyiben az épületszerkezet valamelyik elemének ezen belül meghatározható termékszáma van, úgy ez a termékszám határozza meg az árformát is [3/1971. (ÁT 16.) ÁH].
3. A termékszám-besorolással kapcsolatosan felmerülő vita esetén helyes, ha döntésre a Közp. Stat. Hivatal Ipari Osztályát kérik fel.”
A fentiek szerint az árhatósági vélemény nem ad konkrét, egyértelmű választ a bíróságnak arra a kérdésére, hogy a vitás termékek (szelemenek, merevítő- és szélrács) milyen árformába tartoznak. A vélemény 2. pontja nem zárja ki a szabad árformába sorolás lehetőségét sem. Az ügyet tehát csak az árhatósági szakvélemény megfelelő kiegészítése után lehet elbírálni.
Az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 24. §-ára, illetőleg a 68 130/1968. (ÁT 34.) KGM−ÁH sz. utasítás 2. §-ának (9) bekezdésére hivatkozással és a tájékoztatáshoz szükséges összes perirat egyidejű megküldésével szükséges a Kohó- és Gépipari Minisztérium mint árhatóság ismételt megkeresése aziránt, hogy közölje – szükség esetén az Országos Anyag- és Árhivatallal és a Központi Statisztikai Hivatallal egyeztetett – állásfoglalását a vitás költségvetés 1., 2., 4. és 5. tételeinek árformájára.
A perben vitás kérdések egyértelmű és helyes eldöntéséhez a beruházások költségalakulását érintő hatása miatt – hasonló esetek ismétlődése miatt jelentős népgazdasági érdek fűződik.
A per adatai alapján ugyanis az állapítható meg, hogy a tervező és a gyártó szervek a KGM III/51. számú árjegyzéke alkalmazása tekintetében nincsenek azonos véleményen, a különböző véleményük megalapozására viszont egyaránt az illetékes minisztérium iránymutatására hivatkoznak.
A fentiek szerint az árforma – és·ezen túl esetleg az összegszerűség – kérdésében a bizonyítás terjedelmes kiegészítésére van szükség, emellett még nem történt döntés a marasztalási kérelem tekintetében sem. Mindezeknek a pótlása célszerűen és értelemszerűen csak az első fokú eljárásban történhet meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VII. 31 505/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás