BK BH 1978/233
BK BH 1978/233
1978.06.01.
A jogviszony belső tartalma és a tevékenység beható vizsgálata alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a munkajogilag tilos jogviszony keretében kifizetett díjazás mikor tekinthető a munkavégzés elnyerésének lehetőségében rejlő korrupciós előnynek [1961. évi V. törvény (Btk.) 235. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a III. r. vádlottat kötelességszegésért jogtalan előny elfogadásával folytatólagosan és bűnsegédi minőségben elkövetett vesztegetés bűntettében mondotta ki bűnösnek s ezért 5000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A III. r. vádlott mint a vállalat főosztályvezetője állami gazdasággal sörárpatermelésre kötött szerződést. Ebben a vállalat jogosultságot biztosított magának arra, hogy a gazdaságot szaktanácsokkal támogathassa, melyre azonban ténylegesen nem került sor.
A későbbiekben a gazdaság és a vállalat igazgatója 3 évre szóló együttműködési szerződést kötött, amelyben a vállalat kötelezettséget vállalt termelési szaktanácsadásra. Ezt a kötelezettségét azonban nem teljesítette, s ezért a vállalat igazgatója a III. r. vádlottat kérte fel, hogy a szaktanácsadást vállalja el. A nevezett a szaktanácsadásba bevonta a gyár osztályvezető helyettesét, a II. r. vádlottat.
A munkájuk ellenértékeképpen – a gazdaság által megtermelt termény arányában – 1971 nyarán a III. r. vádlottnak 5040 forint szakértői díjat fizetett ki az állami gazdaság.
Ezt követően a III. r. vádlott szaktanácsadást már nem végzett, viszont engedélyezte a II. r. vádlottnak, hogy a gazdaság részére szaktanácsadást végezzen, aki a következő években összesen 43 000 forint szakértői díjat vett fel a ténylegesen elvégzett szakértői tevékenység körébe tartozó és az illetékes gazdasági vezetőkkel folytatott konzultáció és egyéb szaktevékenység fejében. Ugyanakkor a II. r. vádlott a III. r. vádlott tudtával, sőt esetenként aktív támogatásával, minden intézkedést megtett annak érdekében, hogy a gazdaság a termését soron kívül szállíthassa be a vállalathoz, és így a gazdaságnak nem merültek fel tárolási nehézségei.
Az első fokú ítélet ellen a III. r. vádlott és védője által benyújtott, a bűnösség megállapítását sérelmező fellebbezések alaptalanok.
A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a III. r. vádlott bűnösségét, és a cselekmény minősítése is megfelel e vonatkozó anyagi jogszabályoknak.
A védelmi álláspont szerint a vállalat és a gazdaság között nem volt olyan jellegű kapcsolat, amelyre tekintettel a létrejött jogviszony az „összeférhetetlenség” fogalmi körébe tartozott volna.
Hivatkozott a védelem a Bírósági Határozatok 1977. évi 12. számában közzétett 528. számú döntésre, amely arra mutatott rá, hogy kizárólag a munkajogi szempontból tilos jellegű munkaviszonyból származó, de a tényleges munka fejében kapott díjazás nem tekinthető a vesztegetés bűntettének törvényi tényállási elemét képező jogtalan előnynek.
Végül arra is utalt: a vádlott. mindent megtett az engedély kiadását megelőzően annak tisztázása érdekében, hogy jogi szempontból annak van-e valamely akadálya, avagy sem, és így a nevezettet még gondatlanság sem terheli, ha pedig tartalmazna is a magatartása gondatlansági elemeket, azon az alapon a csak szándékosan megvalósítható bűnsegély megállapíthatósága kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság a védelmi okfejtésekkel nem értett egyet.
Az a munkakapcsolat, amelyet a II. r. vádlott a III. r. vádlott engedélyével létesített, nem vitásan összeférhetetlen. Egyértelműen kitűnik ez a 17/1971. (VII. 22.) MüM rendelet egységes értelmezésével kapcsolatban a Munkaügyi Közlöny 1971. évi 16. számában megjelent közleményéből is, mely határozottan lerögzíti:
„…általában összeférhetetlen a másodállás vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, ha annak folytán a munkavégzésre olyan vállalatnál kerülne sor, amellyel a dolgozó vállalata gazdasági (termelési, kereskedelmi stb.) vagy egyéb elszámolási (üzleti) kapcsolatban áll”.
A tényállásban rögzített munkavégzésre irányuló jogviszony a kifejtettekre tekintettel eleve összeférhetetlen volt.
A Legfelsőbb Bíróság a védelem által említett eseti döntésében leszögezte: „önmagában az a tény, hogy valamely munkavállalás kapcsán létrejött jogviszony az esetleges összeférhetetlenségre visszavezethetően munkajogilag tilos jellegű, nem jelenti azt, hogy a szerződés alapján elvégzett tényleges munka fejében kapott díjazás munkaköri kötelességszegésért járó vagy munkaköri kötelesség teljesítése érdekében juttatott előny lenne.”.
Mindez azonban csupán azt jelenti, hogy önmagában az „összeférhetetlenség” formai megvalósulása nem teszi szükségtelenné annak elemző, tartalmi vizsgálatát, hogy egy – akár eseti – munkakapcsolat a korrupciós veszély lehetőségét rejti-e magában avagy sem.
A jelen esetben azonban abból kell kiindulni, hogy a II. r. vádlott, akinek feladatkörébe tartozott a beszállítási ütemterv elkészítése, az ismert szakértői kapcsolaton túlmenően a szállításoknál a soronkívüliség, avagy az igen gyors átvétel biztosításához, éveken keresztül meg nem engedhető előnyhöz juttatta a gazdaságot, amely egyúttal más szállító gazdaságok és szövetkezetek szempontjából okszerűen hátrányt jelentett. Erről a tényről pedig a III. r. vádlott is tudott akkor, amikor a munkavállalást engedélyezte, sőt a soronkívüliség biztosítása érdekében maga is tett intézkedéseket.
Végeredményben tehát a II. r. vádlott által létesített jogviszony nem kizárólag munkajogi szempontból – az összeférhetetlenségre visszavezethetően – volt tiltott jellegű kapcsolat, hanem az egyébként ténylegesen elvégzett munka díjazásán túlmenően korrupciós előnynek tekintendő a munkavégzés elnyerésének lehetősége, és ehhez a III. r. vádlott az engedély ismétlődő megadásával nem gondatlanul, hanem szándékosan nyújtott segítséget.
A kifejtettekre figyelemmel tehát az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét törvényszerűen állapította meg.
A büntetés kiszabásának kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett, a részletesen feltárt bűnösségi körülmények értékelésével és az enyhítő szakasz alkalmazásával megnyílt keretben kiszabott pénzbüntetés lényeges enyhítésére nem látott lehetőséget.
A kifejtettekre tekintettel, mivel a védelmi fellebbezések alaptalannak mutatkoztak, a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Be. 259. §-ának (1) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 173/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás