PK BH 1978/247
PK BH 1978/247
1978.06.01.
Közületi elhelyezés hatálya alá tartozó műhelyre fennállott bérleti jogviszony megszűnésére a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet szabályait, az igénybevételre pedig a közületi szervek elhelyezésére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. A közületi elhelyezés ügyében rendelkező elhelyező hatóságnak a határozatában rendelkeznie kell a kártalanításról is. A kártalanítás kérdésében hozott határozat bíróság előtt nem támadható meg [1/1972 (I. 19.) Korm. sz. r. 27. §; 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. r. 3. §, 10. §, 13. §; 4/1969. (I. 23.) ÉVM sz. r. 10–13. §].
A felperes mint cukrász kisiparos bérlője volt a II. r. alperes kezelésében a közületi elhelyezés hatálya alá tartozó ingatlanon levő 72 m2 alapterületű műhelynek.
A kerületi tanács v. b. műszaki osztálya, vagyis az I. r. alperes az ingatlanon levő építményeket életveszélyessé nyilvánította és elrendelte a bérlők kihelyezését, majd az 1973. augusztus 24-én hozott újabb határozatával arra kötelezte a II. r. alperest, hogy az épületet bontsa le.
Ebben az utóbbi határozatában az I. r. alperes felhívta a kerületi tanács v. b. igazgatási osztályát, mint közületi elhelyező hatóságot, hogy „a tárgyi épületben levő helyiség ügyében az intézkedést tegye meg”.
A közületi elhelyező hatóság a felperesnek cukrászműhely céljára több helyiséget ajánlott fel, a KÖJÁL azonban egyik helyiséget sem tartotta alkalmasnak. Az elhelyező hatóság határozatával felszólította a felperest, hogy a romos épületben levő helyiséget nyolc napon belül adja át a II. r. alperesnek, majd elrendelte a végrehajtást is.
A végrehajtás foganatosítására nem került sor, mert a felperes a fivérével közösen ingatlant vásárolt s abban alakította ki az iparának gyakorlásához szükséges műhelyt. Az említett államigazgatási határozatok ellen azonban fellebbezést jelentett be s a műhelyéért méltányos összegű kártalanítás megállapítását kérte.
A Fővárosi Tanács V. B. Igazgatási Főosztálya a fellebbezett államigazgatási határozatokat megsemmisítette és úgy rendelkezett, hogy az elhelyező hatóságnak a felperes kártalanításáról a közületi elhelyezésre vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodnia kell, mert a műhely nem volt életveszélyes és a lebontására városrendezési okból került sor.
Az elhelyező hatóság az új eljárást hatáskörének hiánya miatt megszüntette és megkereste az I r. alperest, hogy a felperes részére a 30/1964. (XII. 2.) Korm. sz. rendelet 12. §-a alapján kártalanítást állapítson meg.
Az I. r. alperes az eljárást szintén megszüntette, mert megállapítása szerint a telekalakítást az ingatlan kezelője nem kérte, a kisajátítási kártalanítással kapcsolatos jogvita esetén pedig a bíróság dönt.
Az elhelyező hatóságnak az új eljárás során hozott határozata elleni fellebbezés eredményeként a Fővárosi Tanács V. B. Igazgatási Főosztálya azzal hagyta helyben a fellebbezett határozatot, hogy a kártalanítás megállapítása az I. r. alperes feladata, egyezség hiánya esetén pedig a felperes a kerületi bíróságtól kérheti a kártalanítás megállapítását.
Ilyen előzmények után a felperes az I. r. alperes ellen 240 000 Ft kártalanítás megfizetése iránt indított keresetet.
Az elsőfokú bíróság ebben a perben kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 130 000 Ft-ot, ennek 1975. február 1-jétől járó 5%-os kamatát és 3500 Ft perköltséget.
A fellebbezésekben a felperes a kártalanítás összegének 207 000 Ft-ra való felemelését, az I. r. alperes és a főügyész az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el. Azt állapította meg, hogy a felperes követelése nem közületi kártalanítás, hanem az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 31. §-a alapján előterjesztett megtérítési igény, s ezért a Pp. 146. §-ának rendelkezésére figyelemmel alperesként az ingatlan kezelőjét is perbe kell vonni.
Az új eljárásban sor került a II. r. alperes perbe vonására. A főügyész pedig bejelentette, hogy időközben óvást jelentett be a felperes kártalanítási igényét elutasító, illetőleg az eljárást hatáskör hiányában megszüntető államigazgatási határozat ellen s egyben indítványozta, hogy a bíróság hatáskörének hiányát állapítsa meg az ügyben.
Az elsőfokú bíróság – arra is figyelemmel, hogy az ügyészi óvás elbírálását az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az 1/1954. (III. 26.) IM sz. rendelet 2. §-ának (3) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel felfüggesztette – érdemi határozatot hozott s ítéletével az I. r. alperessel szemben támasztott keresetet elutasította, de kötelezte a II. r. alperest, hogy 30 nap alatt fizessen meg a felperesnek 159 488 Ft-ot, ennek 1976. május 1-jétől járó évi 5%-os kamatát, 3000 Ft perköltséget és az államnak 9570 Ft le nem rótt eljárási illetéket.
A kereseti igény jogalapját illetően a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes igénye az 1/1972. (I. 19.) ÉVM sz. rendelet 30. §-ának (2) bekezdésén alapszik. Az igény mértékével kapcsolatban pedig arra hivatkozott, hogy a felperest a közületi elhelyezésre vonatkozó kártalanítási szabályok szerint a bérleményért m2-ként 3000 Ft kártalanítás illette volna meg, de a bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján m2-ként csak 2000 Ft-ot, vagyis összesen 138 000 Ft-ot állapított meg. Megillette ezen kívül a felperest még üzemáttelepítési költségként további 21 488 Ft is.
Az ítélet ellen a II. r. alperes és a fővárosi főügyész jelentett be fellebbezést.
A II. r. alperes az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Rámutatott arra, hogy a bérlemény lebontására városrendezési okból került sor, s így a felperest a közületi elhelyezésre vonatkozó szabályok szerint illeti meg kártalanítás, aminek megállapítása az elhelyező hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik. A felperest megillető közületi kártalanítás megfizetésére pedig nem ő, hanem az I. r. alperes lett volna kötelezhető, mert azt a 30/1964. (XII. 2.) Korm. sz. rendelet 19. §-ának (2) bekezdése értelmében a tanácsi fejlesztési alapból kell fedezni. Hangsúlyozta azt is, hogy mint az ingatlan kezelője nem is volt abban a helyzetben, hogy a felperes részére cserehelyiséget biztosítson vagy a kezelésében volt műhelyért közületi kártalanítást ajánljon fel.
A Főügyészség a fellebbezéssel támadott ítélet hatályon kívül helyezését és a per megszüntetését indítványozta azért, mert a felperest megillető kártalanítás megállapítása a közületi elhelyező hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta és a II. r. alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 2500 Ft másodfokú eljárási költséget, az államnak pedig 4800 Ft le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket fizessen meg.
A bíróság az ítéletének indokolási részében arra mutatott rá, hogy a felperes igényével kapcsolatban a közületi elhelyezésről szóló módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet és annak végrehajtási rendelkezései nem alkalmazhatók, mert a felperes igénye az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 30. §-ának (2) bekezdésén, valamint a 31. §-on alapszik, következésképpen a Ptk. 7. §-ának rendelkezésére is figyelemmel az igény elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik.
A perben hozott ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes bérlője volt az állami tulajdonban álló lakóházhoz csatlakozott toldaléképületben levő, a közületi elhelyezés hatálya alá tartozó műhelynek. Ennélfogva e műhelyre fennállott bérleti jogviszony megszűnésére is a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet rendelkezései az irányadók.
Az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet a bérleti jogviszony megszűnésének egyik eseteként a hatóság határozata alapján történő megszűnést határozza meg (27. §). Hatósági határozaton nyilvánvalóan a közületi elhelyező hatóság határozatát kell érteni.
A közületi elhelyezés hatálya alá tartozó, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti joga hatósági határozat alapján való megszűnésének egyetlen módja az igénybevétel lehet. Az igénybevételre pedig – az elhelyező hatóság rendelkezése alatt álló helyiség esetében – az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 27. §-a szerint a közületi szervek elhelyezésére vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.
A közületi szervek elhelyezéséről szóló, a 10/1972. (III. 28.) Korm. sz. rendelettel módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet 3. §-a szerint bármely helyiség igénybevételére sor kerülhet, ha azt – egyebek között – városrendezés indokolja.
A 13. § (1) bekezdése szerint az elhelyező hatóság a közületi elhelyezés ügyében határozattal rendelkezik. A (2) bekezdés szerint a hozott határozatban rendelkezni kell – egyebek között – a kártalanításról is.
A kártalanítás pedig a 3/1972. (III. 28.) ÉVM sz. rendelettel módosított 4/1969. (I. 23.) ÉVM sz. rendelet 10–13. §-aiban részletezett szabályok szerint kell megállapítani.
Az elhelyező hatóságnak a 10/1972. (III. 28.) Korm. sz. rendelettel módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet 13. §-ának (4) bekezdése szerint a közületi elhelyezés ügyében hozott határozata – lakás vagy lakás céljára használt helyiség igénybevételét elrendelő részének kivételével – bíróság előtt nem támadható meg.
Az idézett jogszabályi rendelkezések egybevetéséből értelemszerűen következik tehát, hogy a felperesnek a műhely használatára vonatkozó bérleti jogviszonya – függetlenül attól, hogy az elhelyező hatóság hozott-e alakszerű igénybevételi határozatot vagy sem – ténylegesen és gyakorlatilag is igénybevétel folytán szűnt meg. Ennélfogva a felperest a 10/1972. (III. 28.) Korm. sz. rendelettel módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet 10. §-a szerint megillető kártalanítás megállapítása az elhelyező hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezért a másodfokú bíróságnak a pert – figyelemmel az e rendelet 13. §-a (4) bekezdésének rendelkezésére – a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt okból a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján meg kellett volna szüntetnie.
A másodfokú bíróságnak a hatásköre megállapítására vonatkozó állásfoglalása az elhelyező hatóság kizárólagos hatáskörének elvonását eredményezte.
Igénybevétel esetén ugyanis az elhelyező hatóságnak a kártalanítást – a jogosult választása szerint – cserehelyiség kiutalásával, pénzben vagy mindkettővel kell megállapítania. Abban az esetben viszont, ha a bíróság a kártalanítás tekintetében az elhelyező hatóság kizárólagos hatáskörét elvonja, a cserehelyiséggel, valamint a cserehelyiséggel és pénzzel való kártalanítás megállapítására [10. § (1) bekezdés] – minthogy a bíróság nem közületi elhelyező hatóság – nem kerülhet sor. A közületi elhelyező hatóságokat azért illetik meg a jogszabályban tüzetesen megjelölt jogok és terhelik kötelezettségek, hogy feladataikat – beleértve a kártalanítás módjának és mértékének meghatározására vonatkozó feladatokat is – saját maguk oldják meg.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, a pert megszüntette s egyben elrendelte az ügy iratainak az államigazgatási hatóság illetékes szakigazgatási szervéhez való áttételét. (Legf. Bír. P. törv. I. 20 561/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás