MK BH 1978/259
MK BH 1978/259
1978.06.01.
I. Ha a dolgozó egészségi állapotában az üzemi baleset előtt fennállott károsodás nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést, a vállalat az üzemi balesettel összefüggésben keletkezett teljes kárért felel. Ha azonban a dolgozó egyéb egészségkárosodása az üzemi baleset után, attól függetlenül keletkezett, illetve a meglevő, de a baleset előtt keresetveszteséget nem okozó egészségkárosodása az üzemi balesettel függetlenül rosszabbodott, a vállalat a dolgozó keresetveszteségét – felelősségének fennállása esetén és annak mértéke szerint – az üzemi balesetből származó munkaképesség-csökkenés mértékének az összmunkaképesség-csökkenés mértékéhez viszonyított százalékos arányában köteles megtéríteni [1967. évi II. törvény (Mt.) 62. §; MK 30. sz.].
II. Nem várható el a megmaradt munkaképességének hasznosítása az üzemi balesetet szenvedett dolgozótól, ha a munkaképesség-csökkenése a rokkantság fokát – a hatvanhét százalékot – eléri. Az ilyen dolgozó által elért keresetet munkaerejének rendkívüli megfeszítésével elért jövedelemnek kell tekinteni, s mint ilyet nem lehet kártérítést csökkentő tényezőként figyelembe venni [2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 2. § (1) bek., 11. § (1) bek. c) pont].
A felperes 1972. május l. napjától 1972. október 31. napjáig terjedően – vadcsősz munkakör ellátására – határozott időre szóló munkaszerződést kötött az alperessel. 1972. szeptember 8. napján az éjszakai órákban, munkavégzés során oly módon szenvedett üzemi balesetet, hogy az alperes területén, vaddisznóhajtás közben vízmosta talajmélyedésbe zuhant.
A felperes 1972. szeptember 9. napjától keresőképtelen (táppénzes) állományba került, majd 1973. szeptember 12. napján kezdődő hatállyal – mint III. csoportbeli rokkantat – rokkantsági nyugállományba helyezték.
A felperes kártérítés iránti kérelmét – amelyben 10 320 forint elmaradt jövedelmének, 5000 forint költségnek és kiadásnak, illetve a rokkantsági nyugellátás és a korábbi keresete közötti különbözetnek a megtérítését igényelte − az alperes alaptalannak találta.
Ezért a szövetkezeti döntőbizottsághoz fordult, amely a panaszt elutasította.
A felperes keresete alapján eljáró munkaügyi bíróság a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperest az elmaradt munkabér és táppénz közötti különbözetként 8107 forint, a rokkantsági nyugdíj és az elmaradt átlagkereset különbözeteként 23 545 forint, ápolási többletköltségként pedig 560 forint megfizetésére kötelezte. Kötelezte továbbá az alperest arra is, hogy 1976. május 1. napjától kezdődően havi 756 forint járadékot fizessen meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a munkaügyi bíróság lényegében azt állapította meg, hogy a felperest 1971. évben – tehát még a munkaszerződés megkötése, illetve az üzemi balesete előtt – közlekedési baleset érte, amelynél ágyéki csigolyasérülést szenvedett. Minthogy a műtéti beavatkozást is igénylő és keresőképtelenséget, majd rokkantságot okozó porckorongsérv kialakulását a korábban megsérült gerincet ért újabb, üzemi balesetnek minősülő hatás váltotta ki, és mivel az üzemi baleset előtt a felperes maradéktalanul képes volt ellátni a munkakörét, a munkaügyi bíróság alkalmazhatónak találta az MK. 30. számú állásfoglalást és annak megfelelően az alperest teljes kártérítés megfizetésére kötelezte.
Fellebbezés folytán az ügy a megyei bíróság elé került, amely a munkaügyi bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a táppénz és az átlagkereset különbözetéből adódó marasztalási összeget 4053 forintra, a nyugellátás és az átlagkereset különbözeteként egy összegben megállapított marasztalási összeget 5272 forintra, az ápolási többletköltséget 280 forintra, az 1976. május 1. napjától megállapított kártérítési járadékot pedig havi 378 forintra szállította le és a keresetet ezt meghaladóan utasította el.
Ítéletének indokolásában arra hivatkozott, hogy a felperes által 1971. évben elszenvedett közlekedési baleset a felperesnél már korábban keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést okozott. Ennélfogva az MK. 30. állásfoglalás nem alkalmazható.
Mivel pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleménye szerint a mintegy 70%-ban csökkent munkaképességű felperes kára csupán felerészben vezethető vissza üzemi balesetre, míg munkaképesség-csökkenésének másik fele része a közlekedési balesetből ered, kárának megtérítésére is ugyanilyen mértékben, vagyis csak felerészben tarthat igényt.
A munkaügyi bíróság ítéletét ennek megfelelően változtatta meg, annak kiemelése mellett, hogy a felperes terhére – kártérítést csökkentő tényezőként – figyelembe vette, hogy az alperes az 1974. április 20. napjától október 31. napjáig terjedő időre a felperest eredeti munkakörében, havi 2300 forint munkabér ellenében ismét alkalmazta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tény, hogy a felperes összesen 70% mértékű munkaképesség-csökkenése csak 35%-ban, tehát valóban felerészben származik közvetlenül az üzemi balesetéből.
Helytálló a munkaügyi bíróságnak az a megállapítása, amely szerint a felperes közlekedési balesetből eredő egészségi állapota önmagában nem okozott keresetveszteséggel is járó munkaképesség-csökkenést.
A felperes ugyanis az üzemi balesetből származó sérelem előtt rendszeresen el tudta látni vadcsősz munkakörét.
Ilyen körülmények között a jogvita érdemi elbírálásánál az MK 30. számú állásfoglalásban foglaltak az irányadók.
Eszerint, ha a dolgozó egészségi állapota, testi fogyatkozása, szervezeti adottsága nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést és a dolgozó keresetvesztesége egészségének a munkaviszony keretében történt megsértése folytán következett be, a vállalat – az említett sérelemből származó munkaképesség-csökkenés százalékos mérvétől függetlenül – a teljes kárért felel.
Minthogy az adott esetben tényként állapítható meg, hogy a felperes egészségi állapotában mutatkozó és a közlekedési balesetre visszavezethető egyéb rendellenesség az alperesnél nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést, tévedett s ezáltal jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az alperest terhelő kártérítés összegét a felperes üzemi balesetéből származó munkaképesség-csökkenés százalékos mérvétől függően és annak arányában állapította meg.
A jogvita ilyen módon történő eldöntésére – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – akkor kerülhetett volna sor, ha a dolgozó egyéb egészségromlása az üzemi baleset után, attól függetlenül keletkezett volna, illetőleg ha más, már meglevő betegségének az üzemi balesettől független rosszabbodása vezetett volna a keresőképtelenséghez és a rokkantsági nyugállományba helyezéshez.
A felperes esetében azonban az állapítható meg, hogy korábbi gerinc-, illetőleg csigolyamegbetegedését az üzemi baleset lobbantotta fel, vagyis az alperesnél bekövetkezett keresőképtelenségének és a rokkantsági nyugállományba helyezésének az üzemi balesetből eredő egészségromlás volt a kiváltó oka.
Nem felel meg a jogszabályoknak a megyei bíróságnak az az álláspontja sem, amely szerint a felperes 1974. április 20. napjától október 31. napjáig terjedő időre történt újabb alkalmazása és az ekkor elért munkabére kártérítést csökkentő tényezőként vehető számításba.
A felperes munkaképesség-csökkenésének aránya eléri a 70%-ot. A bírósági gyakorlat az ilyen mértékű munkaképesség-csökkenést következetesen úgy értékeli, mint a teljes munkaképtelenséget.
A felperes megmaradt, mintegy 30%-ra tehető munkaképessége – betegségének jellegére tekintettel – korábbi keresőfoglalkozásában csak erejének megfeszítésével hasznosítható.
Miután pedig a rokkantsági nyugállományban levő felperes az újabb szerződés alapján olyan munkát tartozott végezni, amely meghaladta a megmaradt munkaerejéhez képest elvárható mértéket, a rendkívüli erőfeszítés eredményeként jelentkező kereset nem számítható be a kártérítésbe, az tehát nem a károkozó munkáltató, hanem a károsult dolgozó javát szolgálja. [2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 2. § (1) bek.]. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 295/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás