PK BH 1978/26
PK BH 1978/26
1978.01.01.
I. A házassági életközösség megszakadásának időpontját szabadságvesztésre ítélt személy esetében a körülmények gondos mérlegelésével kell megállapítani [Csjt. 31. § (2) bek.].
II. A házastársi vagyoni viszonyok rendezése általában valamennyi igény együttes és végleges elbírálását feltételezi [Csjt. 31. § (2)–(3) bek., 10. sz. Irányelv 9. pont.].
Az alperest 1967-ben másfél évi, 1970-ben pedig emberölés kísérlete miatt 7 évi börtönbüntetésre ítélték.
A felperes keresetében a házasságuk felbontását kérte.
Az alperes a házasság felbontását ellenezte. Viszontkeresetében a házassági vagyonjogi igényeinek rendezését is kérte. Előadása szerint letartóztatásával házassági életközösségük nem szakadt meg, mert a felperes őt 1974-ig rendszeresen látogatta. A felperes tehát az ingatlant az életközösség fennállása alatt vásárolta, és így az a közös vagyonhoz tartozik. Ezen az alapon az ingatlan eszmei fele része tekintetében a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésének tűrésére kérte a felperes kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a házastárs közös vagyont a felek között akként osztotta meg, hogy a házastársi vagyonközösséghez tartozó ingóságokból 37 350 Ft értékű ingót a felperes, 15 110 Ft értékű ingót pedig az alperes tulajdonába adott és kötelezte a felperest, hogy az alperesnek értékkülönbözet címén 11 620 Ft-ot l5 nap alatt fizessen meg. A per adatai alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felek között a házas együttélés az alperes letartóztatásával 1970. március 11-én megszűnt, a felperes tehát az ingatlant a különélés alatt szerezte, ennélfogva az a házastársi közös vagyonhoz nem tartozik.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes nevén álló házingatlan a felek közös vagyonához tartozik. Megkereste ennélfogva a városi és járási földhivatalt, hogy az ingatlan 1/2 részére az alperes tulajdonjogát jegyezze be. Az ítélet indokolása szerint a felperes 1974 júniusáig rendszeresen látogatta a börtönben az alperest, részére csomagot küldött és vigasztaló levelet írt, ezért a felek között az életközösség nem akkor szakadt meg, amikor az alperest letartóztatták, hanem amikor „az együvé tartozásukat a felperes véglegesen felszámolta”. Az alperesnek az ingatlanra vonatkozó igénye tehát megalapozott. A másodfokú bíróság szerint az alperes viszontkeresete csupán a tulajdonjog megállapítására irányult, ezért az ingatlannal kapcsolatban kiadások elszámolására, így az ingatlant terhelt kölcsöntartozás rendezésére a jelen perben lehetőség nincs, ezeket az igényeket a felek a közös tulajdon megszüntetése során rendezhetik.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felek házassági vagyonjogi igényeinek rendezésénél jelentősége van annak, hogy mikor szakadt meg közöttük az életközösség, vagyis meddig éltek házastársi vagyonközösségben. A másodfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az életközösséget az alperes letartóztatása feltétlenül nem szakította meg, hiszen az alperes nem az életközösség megszakítása végett távozott a közös lakásból. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság azt is, hogy az életközösség fennállásának megállapításánál a házastársak közötti érzelmi kapcsolat lép előtérbe. E körben még jelentősége van annak, hogy a felperes a letartóztatásban levő alperessel milyen kapcsolatot tartott fenn. A másodfokú bíróság azonban túlzott jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes a büntetése után hosszú ideig őt meglátogatta, vele rendszeresen levelezett. Az alperes hetedik éve börtönbüntetését tölti, korábban pedig másfél évre volt elítélve. A felek házasélete elsősorban az alperes magatartása miatt az alperes letartóztatása előtt sem volt zavartalan. Ilyen körülmények között pedig elfogadható az, hogy a felperes részvétből, a fennálló kötelékre tekintettel tartotta fenn az alperessel a kapcsolatot, és a kapcsolat megszakításának szándéka előbb született meg benne, mint ahogy azt az alperessel közölte. Ezt támasztja alá az alperes védőjének a tanúvallomása, aki előtt a felperes már a büntetőeljárás alatt hangsúlyozta, hogy az alperestől el fog válni. Ettől az elhatározásától a tanú kérésére tekintett el, mivel a tanú szerint az alperes „összeroppant” volna és „elhamarkodott cselekedetre” szánhatta volna rá magát.
A kérdés elbírálásánál jelentősége van annak is, hogy az alperes a rabkeresményét mire fordította. Ha a házastársi összetartozás tudata és kapcsolat fenntartásának szándéka mindkét házastárs részéről fennállott, ezt az alperes úgy juttathatta volna kifejezésre, hogy a keresetét a háztartás fenntartására és a közös vagyon gyarapítására rendelkezésre bocsátja. Az alperes azonban maga sem állította, hogy a rabkeresményéből megmaradt megtakarításait a felperes rendelkezésére bocsátotta.
Téves ezért a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az ingatlan a házastársak vagyonközösségéhez tartozik.
A házastársi vagyoni viszonyok rendezése általában valamennyi igény együttes és végleges elbírálását feltételezi (10. számú Irányelv 9. pont). A házastársi vagyonközösség megszüntetése során a vagyonmérlegbe foglalt összes tételek egységes egészet alkotnak. Erre utal többek között az, hogy kereseti illetőleg viszontkereseti kérelem nélkül is jár az ellenérdekű félnek a vagyonmérleg eredményeként mutatkozó összeg. Éppen ezért helytelenül járt el a másodfokú bíróság, amikor az életközösség megszakításakor megvolt 30 000 Ft hovafordítását nem vizsgálta, ennek a kérdésnek az eldöntését a közös tulajdon megszüntetésével hozta összefüggésbe, illetőleg a közös tulajdon megszüntetéséig halasztotta.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – helybenhagyta, egyben az alaptalanul fellebbező alperest a fellebbezési eljárási költség megfizetésére kötelezte (Pp. 78. §). (Legf. Bír. P. törv. II. 20 253/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás