BK BH 1978/264
BK BH 1978/264
1978.07.01.
Halmazati büntetés esetén nincs helye annak, hogy a bíróság az egységes büntetést utóbb egyes bűncselekmények szerint szétbontva vizsgálja a vagyonelkobzás mellékbüntetés alkalmazása szempontjából [1961. évi V. törvény (Btk.) 55. § a) pont, 203. § (6) bek.].
Az elsőfokú bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében és tiltott határátlépés bűntettének kísérletében, s ezért őt halmazati büntetésként 8 évi – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre, a közügyektől 10 évi eltiltásra és vagyona 2000 forint összegű elkobzására ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt több esetben volt elítélve. Legutóbbi összbüntetésként megállapított 15 évi és 6 hónapi szabadságvesztés büntetéséből három évvel ezelőtt szabadult.
A terhelt megismerkedett egy nővel, akivel élettársi kapcsolatot létesített s neki két arany pecsétgyűrűt átadott. Az élettársa korábban a sértettel élt együtt s a terhelttől kapott egyik pecsétgyűrűt nekiajándékozta.
Egy napon a késő esti órákban a sértett felkereste a – terhelt élettársát, akiről – annak valótlan közlése folytán – úgy tudta, hogy egy idős házaspárnál lakik. Látva azonban, hogy volt élettársa újabb hasonló kapcsolatot létesített, eltávozott a lakásból.
Ekkor a terhelt visszahívta a lakásba a sértettet, s mindhármójuk között szóváltás támadt. A terhelt a konyhából behozott egy 22 cm pengehosszúságú konyhakést, valamint egy húsvágó bárdot és megfenyegette a sértettet, hogy élve nem megy ki a lakásból. A terhelt és a sértett között dulakodás kezdődött, ennek során mindketten az ágyra estek, majd a terhelt nagy erővel a VII. borda magasságában megszúrta a felegyenesedő sértettet, aki ennek következtében a mellüreget is megnyitó életveszélyes sérülést szenvedett. A sértettnek ezt követően sikerült kimenekülnie a lakásból. Életét csak a szakszerű és időben alkalmazott orvosi beavatkozás mentette meg.
A történtek után a terhelt elhatározta, hogy a felelősségre vonás alól úgy vonja ki magát, hogy illegálisan külföldre távozik. Az éjjeli órákban a határőrség közegei elfogták a terheltet a magyar−osztrák államhatár közelében, amikor a terhelt már a kétsoros műszaki drótakadályon is túljutott.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt és védője által bejelentett fellebbezés alapján bírálta felül az ügyet és az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vagyonelkobzás alkalmazását mellőzte.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen a vagyonelkobzás mellékbüntetés mellőzése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvássál megtámadott ítélete a vagyonelkobzás mellékbüntetés mellőzését a következő okfejtésre alapította.
A vagyonelkobzás kiszabása − a törvényben meghatározott eseteken felül – akkor kötelező, ha a szabadságvesztés mértéke a 3 évet meghaladja. A terhelt terhére megállapított cselekmények közül a tiltott határátlépés megállapítása esetén nem kötelező a vagyonelkobzás alkalmazása, mivel a Btk. 203. §-ának (6) bekezdése értelmében ennek csupán „helye van”. A terheltre kiszabott szabadságvesztés tartama ebben az ügyben nyilvánvalóan azért haladta meg a 3 évet, mivel a terhelt az élet elleni bűncselekmény kísérletét is megvalósította. Ezért s mivel a társadalom védelme érdekében sem mutatkozik szükségesnek a vagyontalan terhelttel szemben a vagyonelkobzás alkalmazása, a mellékbüntetést mellőzni kellett.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtett álláspont téves.
A Btk. 55. §-a értelmében vagyonelkobzás kiszabására egymástól függetlenül jelentkező két feltétel megvalósulása esetén kerülhet sor: ha a Btk. Különös Részében foglalt rendelkezés ennek a kiszabását lehetővé teszi, avagy pedig ha az elkövető a bűncselekményt haszonszerzés céljából követi el.
A szóban forgó mellékbüntetés kiszabásának a most említett általános feltételén túlmenően a törvény külön szabályozza a vagyonelkobzás kötelező, illetőleg a bíróság mérlegelésétől függő esetét. E szerint kötelező a vagyonelkobzás alkalmazása halálbüntetés, valamint három évet meghaladó szabadságvesztés mellett [Btk. 55. § a) pont];
de a bíróság mérlegelésére bízza a törvény a vagyonelkobzást, ha ez a társadalom védelme érdekében szükséges és főbüntetésként szabadságvesztést szabtak ki [Btk. 55. § b) pont].
A terheltet az általa elkövetett két bűntett miatt egy eljárásban vonták felelősségre és vele szemben halmazati büntetést (Btk. 65. §) szabtak ki. A bűnhalmazatban álló bűncselekmények közül a tiltott határátlépés bűntettének kísérlete teremtette meg az általános feltételét a vagyonelkobzás alkalmazásának [Btk. 203. § (6) bek.], a terhelt ugyanis az emberölést nem haszonszerzés végett kísérelte meg. Minthogy pedig a főbüntetésként kiszabott szabadságvesztés tartama a 3 évet meghaladta: a vagyonelkobzás kiszabása a törvény szerint kötelező volt [Btk. 55. § a) pont], ennek a Legfelsőbb Bíróság részéről történt mellőzése tehát téves.
A Legfelsőbb Bíróság fellebbezési tanácsa helytelenül értelmezte a Btk. 203. §-ának (6) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, amely szerint tiltott határátlépés elkövetőjével szemben „helye van” vagyonelkobzásnak. Ennek a rendelkezésnek a Btk. Általános Részében foglaltaktól függetlenül olyan értelmet tulajdonított, amely szerint e bűncselekmény elkövetőjével szemben a vagyonelkobzás kiszabása a bíróság mérlegelésétől függ.
Téves az az álláspont is, amely szerint a terheltre kiszabott szabadságvesztés tartama kizárólag az élet elleni bűncselekmény miatt haladta meg a 3 évet, ezért a tiltott határátlépés kísérlete – mint a vagyonelkobzás lehetőségével járó bűncselekmény – nem teremti meg az alapját a vagyonelkobzás kötelező esetének.
Minden olyan esetben, amikor a bíróság az elkövető terhére ugyanabban az ítéletben több bűncselekményt állapít meg (bűnhalmazat) és valamennyi bűncselekményért egy büntetést (halmazati büntetést) szab ki, nincs helye annak, hogy a bíróság az egységes büntetést utóbb egyes bűncselekmények szerint szétbontva elemezze. Ez alól csupán az a kivétel, amikor a törvényi büntetési tétel nem haladja meg a törvényben meghatározott mértéket. Tekintettel arra, hogy a terhelt által elkövetett, a Btk. 203. §-ának (1) bekezdésébe ütköző bűntettre a törvény egy évtől öt évig terjedő – vagyis három évet meghaladó – szabadságvesztés kiszabását rendeli, az adott ügyben a Btk. 55. §-ának a) pontjában foglalt rendelkezés alapján a vagyonelkobzás kiszabása kötelező volt.
Végül téves a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt az a hivatkozás is, hogy a társadalom védelme szempontjából nem szükséges a vagyontalan terhelttel szemben a vagyonelkobzás kiszabása. Olyan esetben, amikor az említett mellékbüntetés elrendelése kötelező, ez azon a címen nem mellőzhető, hogy a terheltnek nincs megfelelő vagyona (BJD 290. sz.).
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletének a vagyonelkobzás mellékbüntetés mellőzésére vonatkozó rendelkezése törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság által törvényes mértékben megállapított vagyonelkobzásra ítélte a terheltet. (Legf. Bír. Eln. Tan. B. törv. 532/1978. (3. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás