MK BH 1978/300
MK BH 1978/300
1978.07.01.
I. Szakmunkástanulóval kötött társadalmi ösztöndíjszerződés megszegésével kapcsolatban keletkezett vita nem munkaügyi vita; eldöntése az általános hatáskörű bíróság hatáskörébe tartozik [1967. évi II. törvény (Mt.) 21. § (2) bek.; 1969. évi VI. tv. 6. § (2) bek., 15. § (4) bek.; 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet (Mt.V.) 15. § (3)–(4) bek.; 5/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 7. §; 8/1969. (XI. 25.) MüM sz. r. 6. §; 13/1969. (XII. 30.) MüM sz. r. 53. § (3) bek.; 7/1972. (IX. 15.) MM sz. r. 1. §, 17. § (1) bek., 19. §].
II. A szakmunkástanulót képzettségének megszerzése után foglalkoztató vállalat a tanulmányok ideje alatt a 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet alapján folyósított, általa fizetett ösztöndíjat és étkezési hozzájárulást nem követelhet vissza [1969. évi VI. tv. 11. § (2) bek., 15. § (2) bek.; 13/1969. (XII. 30.) MüM sz. r. 20. § (1) bek., c) pont, 42. § (1) bek.,45. § (1) bek.].
A felperesek az 1971–1974. években sütőipari szakmunkástanulók voltak. Ösztöndíjukat az alperes fizette, és az iskola folyósította a részükre. Ezen kívül a képzésük ideje alatt az alperes étkezési hozzájárulást is fizetett utánuk.
Tanulmányai befejezése után mindkét felperes az alperes alkalmazásába lépett. Mivel a munkahelyi körülményeikkel nem voltak megelégedve, az I. r. felperes 1974. november 23-án, a II. r. felperes 1975. május 9-én megszüntette a munkaviszonyát.
Az alperes vezetősége az 1974. december 10-én hozott határozatával az I. r. felperest 16 940 Ft, az 1975. május 2-án hozott másik határozatával pedig a II. r. felperest 11 072 Ft ösztöndíj és étkezési hozzájárulás visszafizetésére kötelezte. Ennek indoka mindkét felperes esetében az volt, hogy „a kötelező munkaidőt nem töltötte le”, munkaviszonyát a szerződésben kikötött hároméves időtartam letelte előtt megszüntette.
A felperesek a megtérítésre kötelező határozat ellen a szövetkezeti döntőbizottsághoz fordultak és kérték a visszafizetés alóli mentesítésüket. Egyidejűleg egyéb követeléseket is támasztottak az alperessel szemben.
Az alperes szövetkezet döntőbizottsága a II. r. felperes panaszát elutasította. E határozat ellen a II. r. felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Keresetlevelében a visszafizetés alóli mentesítését és az alperesnek 2700 Ft munkabérveszteség megfizetésére való kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság a végzésével elrendelte a tanulmányi költségek visszafizetésére kötelező határozatot támadó részében a keresetlevél áttételét a járásbírósághoz. Döntését azzal indokolta, hogy az érintett időszak alatt a II. r. felperes az alperessel nem munkaviszonyban, hanem tanulóviszonyban állott, az alperes ezzel összefüggő kereseti igényének elbírálására a munkaügyi bíróságnak nincs hatásköre.
A járásbíróság az ítéletében a II. r. felperes keresetét elutasította és egyben arra kötelezte, hogy fizessen az alperesnek 11 072 Ft-ot.
A megyei bíróság a végzésével a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette.
A megyei bíróság végzésének indokai szerint a felek között a munkaviszony létesítését követően, lényegében munkaviszonyuknak a felperesek által történt megszüntetése miatt keletkezett jogvita abban a kérdésben, hogy a munkaviszonyuk idő előtti megszüntetése folytán kötelesek-e az alperesnek visszafizetni a szakmunkástanuló idejük alatt a részükre fizetett ösztöndíjat és étkezési hozzájárulást, amelyekre vonatkozó visszakövetelési igényét az alperes az Mt. 21. §-ának (2) bekezdésére és az Mt. V. 15. §-ának (3) bekezdésére alapította. A megyei bíróság további álláspontja az volt, hogy a felperesek iskolai képzése az 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 4. §-ának (2) bekezdésében megjelölt, munkaköri képesítést nyújtó tanfolyami képzéssel esik egy tekintet alá, az erre vonatkozó tanulmányi szerződéssel kapcsolatban felmerült vita esetén a felhívott rendelet 7. §-ában foglaltak szerint a munkaügyi viták eldöntésére vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. A felek közötti vita tehát munkaügyi vita, amelynek eldöntésére nem a járásbíróságnak, hanem a munkaügyi bíróságnak van hatásköre. Minthogy a II. r. felperes és az alperes közötti jogvitában a munkaügyi bíróság is hatáskörének hiányát állapította meg, a bíróságok között keletkezett nemleges hatásköri összeütközés miatt elrendelte az iratok felterjesztését a Legfelsőbb Bírósághoz eljáró bíróság kijelölése végett.
A Legfelsőbb Bíróság az eljáró bíróság kijelölése kérdésében az alábbiak figyelembevételével döntött.
A II. r. felperes az alperesnél történt alkalmazását megelőzően szakmunkástanuló volt, iskolai képzésének ideje alatt az alperestől ösztöndíjat és étkezési hozzájárulást kapott.
Az iskolai képzésének ideje alatti támogatására az alperes nem kötött írásban tanulmányi szerződést a II. r. felperessel. Az alperes azonban ennek ellenére állította, hogy közöttük ráutaló magatartással ilyen szerződés létrejött, és minthogy a II. r. felperes az ilyen módon létrejött szerződésben foglalt kötelezettségét megszegte, mert a szerződésben kikötött idő letelte előtt megszüntette a munkaviszonyát, a támogatásnak a le nem töltött idővel arányos részét köteles visszafizetni.
Az Mt. 21. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a vállalat a szakember szükségletének tervszerű biztosítása érdekében tanulmányi szerződéseket köthet. E jogszabály alapján a vállalatok tanulmányi szerződést köthetnek közép- vagy felsőfokú tanintézetek nappali tagozatán tanulókkal, az említett oktatási intézmények esti vagy levelező tagozatán tanulókkal, továbbá munkaköri képesítést nyújtó tanfolyami képzésben résztvevőkkel.
Az Mt. V. 15. §-ának (4) bekezdése szerint a tanulmányi szerződésre vonatkozó részletes szabályokat a nappali tagozatos iskolai rendszerű képzésben résztvevők tekintetében a művelődésügyi miniszter a munkaügyi miniszterrel és az iskola felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben, az egyéb esetekre vonatkozóan pedig a munkaügyi miniszter állapítja meg. Az 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 7. §-ában foglalt az a rendelkezés tehát, amely szerint a tanulmányi szerződéssel kapcsolatban felmerült viták esetén a munkaügyi viták eldöntésére vonatkozó szabályok szerint kell eljárni, a nappali tagozatos képzésben résztvevőkre nem vonatkozik, mert e személyeknek a tanulmányi szerződéssel összefüggő vitájára a művelődésügyi miniszter által kiadott rendelkezés az irányadó.
A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi. VI. törvény 6. §-ának (2) bekezdése szerint a szakmunkásképző iskola középfokú oktatási intézmény. A nappali tagozaton iskolai képzésben résztvevőkkel köthető tanulmányi szerződéseket a 7/1972. (XI. 15.) MM számú rendelet szabályozza. Ezt a rendeletet a művelődésügyi miniszter az Mt. V. 15. §-ának (4) bekezdésében adott felhatalmazás alapján – többek között – a szakmunkásképző intézetek (iskolák) felett felügyeletet gyakorló miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben bocsátotta ki, így ez a rendelet irányadó a szakmunkástanulókkal, mint középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulókkal kötött tanulmányi szerződésekre is.
A 7/1972. (IX. 15.) MM számú rendelet 19. §-a szerint a szerződéssel kapcsolatos jogviták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. A felhívott jogszabály értelmében tehát a nappali tagozatos képzésben résztvevővel kötött tanulmányi szerződés megszegésével kapcsolatos vita nem munkaügyi vita, eldöntése az általános hatáskörű és nem a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
Az előzőekből következik, hogy az alperesnek a per tárgyául szolgáló követelése – figyelemmel arra, hogy az alperes is a követelését a 7/1972. (IX. 15.) MM számú rendeletre alapította – polgári jogi igény, következésképpen az alperes ezt az igényét a munkaviszonyból származó követelésekre meghatározott módon – fizetésre kötelező határozattal – nem érvényesíthette volna. Az ügyben eljárt munkaügyi vitákat eldöntő szervek (döntőbizottság, munkaügyi bíróság) akkor jártak volna el tehát helyesen, ha az alperesnek a II. r. felperessel szemben hozott jogszabálysértő határozatát hatályon kívül helyezik és egyben az alperest tájékoztatják, hogy a követelését – ha valóban fennáll ilyen követelése – milyen módon érvényesítheti. Az alperes szövetkezeti döntőbizottsága azonban elutasította a II. r. felperesnek a megtérítésre kötelező határozat ellen benyújtott kérelmét. Minthogy a szövetkezeti döntőbizottság határozatának megváltoztatására – alkalmazott esetében – csak a munkaügyi bíróságnak van hatásköre, ezért a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Pp. 45. §-ának (1) bekezdése alapján e bíróságot jelölte ki azzal, hogy a bíróság a döntése meghozatalánál még az alábbiakra is legyen tekintettel.
Az 1969. évi VI. törvény 11. §-ának (2) bekezdése szerint a vállalat által szervezett gyakorlati oktatás esetén a vállalat köteles a szakmunkástanulót az előírt juttatásokban részesíteni. A törvény I5. §-ának (2) bekezdése szerint a tanuló a szakmától, az évfolyamtól és a tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjban részesül, a (4) bekezdés szerint a vállalat a tanulóval társadalmi ösztöndíjszerződést is köthet.
A törvény végrehajtása tárgyában kiadott, többször módosított 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet 20. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint, ha a gyakorlati oktatás a vállalatnál történik, a vállalat köteles a tanulók e rendeletben meghatározott pénzbeli és egyéb juttatásairól gondoskodni. A rendelet 42. §-ának (1) bekezdése szerint a tanulókat egységesen a rendelet mellékletében közölt táblázat szerint kell ösztöndíjban részesíteni. A 45. § (1) bekezdése szerint az ösztöndíj a tanulót a tanulóviszony kezdetétől illeti meg. A rendelet 53. §-ának (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a vállalat a tanulókkal társadalmi ösztöndíjszerződést a 8/1969. (XI. 25.) MüM számú rendeletben foglaltak szerint köthet.
A szakmunkástanulók részére adományozható társadalmi ösztöndíj egyes kérdéseiről rendelkező, a 13/1972. (VI. 3.) MüM számú rendelettel módosított 8/1969. (XI. 25.) MüM számú rendelet 6. §-a értelmében az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a nappali tagozaton iskolai képzésben résztvevőkkel köthető tanulmányi szerződésekről szóló 7/1972. (IX. 15.) MM számú rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez utóbbi rendelet 1. §-a szerint a vállalat a tanulmányi szerződésben támogatásként a tanulmányi idő tartamára társadalmi ösztöndíj fizetésére, az ösztöndíjas pedig a megállapodás szerinti tanulmányok folytatására és a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a vállalatnál munka végzésére vállal kötelezettséget. A rendelet 17. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésszegés következményeit az Mt. V. 15 §-ának (3) bekezdése állapítja meg: eszerint a vállalat követelheti az általa nyújtott támogatásnak megfelelő összeg megtérítését.
Az előzőekben részletezett jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy a szakmunkástanulók kétféle ösztöndíjban részesülhetnek. Olyan ösztöndíjban, amely a 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet alapján a tanulmányi eredményeiktől függő mértékben a képzésének ideje alatt minden szakmunkástanulót megillet, és a társadalmi tanulmányi ösztöndíjban, amely az említett ösztöndíjon felül akkor jár a tanulónak, ha a vállalat vele tanulmányi szerződést kötött. Ez utóbbi ösztöndíj vagy annak arányos része visszakövetelhető, ha a tanuló a tanulmányi szerződésben foglalt kötelezettségeit megszegte. A 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet alapján járó minden szakmunkástanulót megillető ösztöndíj azonban akkor sem követelhető vissza, ha az ösztöndíjat a vállalat fizette, mert a visszakövetelésére a jogszabályok nem adnak lehetőséget.
Amennyiben az eljáró bíróságul kijelölt munkaügyi bíróság az eddig felvett bizonyítás adatai és az esetleg szükségesnek mutatkozó további bizonyítás alapján azt találja megállapíthatónak, hogy a II. r. felperes nem társadalmi tanulmányi ösztöndíjban, hanem kizárólag a 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet alapján járó ösztöndíjban részesült, akkor ez esetben az alperes határozatát nem eljárásjogi okokból – mert ilyen tárgyú követelés az Mt.-ben szabályozott módon, fizetési felszólítással, illetőleg fizetésre kötelező határozattal nem érvényesíthető –, hanem érdemi okból kell hatályon kívül helyeznie: azért, mert a szakmunkástanuló részére a 13/1969. (XII. 30.) MüM számú rendelet alapján folyósított, nem társadalmi tanulmányi szerződés alapján járó ösztöndíj sem a munkajogban szabályozott módon, sem pedig járásbíróság eljárásában nem követelhető vissza, minthogy ez az ösztöndíj a szakmunkástanulót ugyanúgy megilleti, mint a munkaviszonyban álló dolgozót a munkabér. (Legf. Bír. Mpk. I. 10 157/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás