MK BH 1978/301
MK BH 1978/301
1978.07.01.
I. A vállalat a korábbi munkakörében elért átlagkeresetét köteles fizetni a terhes nőnek abban az esetben is, ha az egészségügyi szempontból megfelelőbb, de kisebb keresettel járó munkakörbe történt áthelyezése nem a terhes nő kérelmére, hanem a vállalat kezdeményezése alapján történt. Az áthelyezést ilyen esetben is írásba kell foglalni, és ahhoz a dolgozó nő hozzájárulása is szükséges [1967. évi II. törvény (Mt.) 24. § (1) bek., 35. § (1)–(2) bek.; 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet (Mt.V.) 23. §; 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 1. § (1) bek.].
II. A bíróságot a keresetbe vett követelésnek a fél által megjelölt jogcíme nem köti [Pp. 3. § (1) bek.]
A felperes pénztárosként állott az alperes alkalmazásában. 1976. május 8-tól augusztus 7-ig táppénzes állományban volt, majd keresőképessé nyilvánítása után a számviteli és ellenőrzési osztályra helyezték át. Az áthelyezés a személyi alapbérét nem érintette, a keresete azonban kevesebb lett, mert az új munkakörében pénzkezeléssel nem foglalkozott és ezért a korábbi munkaköre szerint járó havi 500 Ft pénzkezelési pótlékot nem folyósították a részére. Az áthelyezéskor a felperes a terhessége hetedik hónapjában volt, 1976. szeptember 14-től kezdve már a szülési szabadságát vette ki.
A felperes arra alapítottan, hogy az 1976. augusztus 8-tól szeptember 13-ig terjedő időre mint terhes nőt az Mt. V. 23. §-ának (4) bekezdése alapján az átlagkeresete illette meg, míg ezzel szemben az alperes csak a személyi alapbérét fizette meg, 821 Ft bérkülönbözet megfizetése iránt fordult előbb az alpereshez, majd a munkaügyi döntőbizottsághoz és végül annak elutasító határozata ellen a munkaügyi bírósághoz. A keresetlevelében előadta, hogy előrehaladott terhessége miatt a korábbi pénztárosi munkakörét már egyébként sem tudta volna ellátni, így indokolt volt a könnyebb munkakörbe helyezése.
Az alperes az ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes „más munkában történő foglalkoztatása” nem a terhessége miatt történt, mert a felperest nem a kérelmére és nem orvosi vélemény alapján helyezte más munkakörbe, hanem az Mt. 35. §-ának (2) bekezdése alapján „átirányította” más munkahelyre.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperesnek az az intézkedése, amellyel a felperest azonos telephelyen és munkakörön belül, változatlan személyi alapbérrel más munka végzésére osztotta be a számviteli osztályra, az Mt. 35. §-ának (2) bekezdésén alapuló intézkedés volt. Az alperesnek ez az intézkedése nem a felperes terhes állapota miatt történt. A felperes az átirányítást tudomásul vette, a számviteli osztályon a nyereményjegyzékek ellenőrzését végezte a szülési szabadságának megkezdéséig. A havi 500 forint ún. „mankópénz” csak a pénztárosi munkakör tényleges ellátása esetén jár, így helyesen járt el az alperes, amikor annak összegét 1976. augusztus 8-tól kezdve már nem fizette a felperesnek.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. V. 23. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a dolgozó nőt terhessége negyedik hónapjának kezdetétől kérelmére – orvosi vélemény alapján – állapotának egészségügyi szempontjából megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni. Az e rendelkezés alapján ideiglenesen áthelyezett dolgozó nő keresete nem lehet kevesebb, mint amennyi az előző átlagkeresete volt.
A felperes a táppénzes állományának megszűnése utáni újbóli munkába állításakor nem fordult olyan – orvosi igazolással alátámasztott – kérelemmel az alpereshez, amelyben egészségügyi szempontból számára alkalmasabb munkakörbe való áthelyezését kéri. Amikor később vita keletkezett a felperes és az alperes között abban a kérdésben, hogy a felperest az új munkakörében megilleti-e a korábbi munkakörében elért átlagkereset, a felperes bemutatott ugyan – a periratok között fel nem lelhető – orvosi igazolást az alperesnek, ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy áthelyezésére nem a kérelmére és nem orvosi vélemény alapján került sor.
Az Mt. V. 23. §-ának (4) bekezdése a terhes nő kérelmére történt és orvosi véleményen alapuló ideiglenes áthelyezés esetén teszi kötelezővé a munkáltató számára a terhes nő új munkakörében a korábbi átlagkereset folyósítását. Ez azonban nem zárja ki, hogy a munkáltató önkéntesen, tehát a terhes nő kifejezetten erre irányuló kérelme nélkül is eleget tegyen e kötelezettségének, amennyiben valóban fennáll ilyen kötelezettsége, mert indokolt a terhes nőnek egészségügyi szempontból megfelelő más munkakörbe való áthelyezése. Minthogy az áthelyezésre okul szolgáló objektív körülmények ez esetben is ugyanazok, mint a kérelemre történő áthelyezés esetén, a munkáltatónak ilyen esetben is a korábbi munkakörében elért átlagkeresetet kell fizetnie az áthelyezett dolgozónak, ha az új munkakörével járó keresete kisebb a korábbinál. Ez utóbbi esetben a korábbi munkakörben elért átlagkeresetre való jogosultság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkáltató áthelyezésre irányuló szándékának kialakításában milyen körülmények játszottak szerepet: a terhes nő egészségének védelme vagy attól teljesen független vállalati szempontok.
Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha azt vizsgálja: egészségügyi szempontból indokolt volt-e a felperesnek pénztárosi munkakörből más munkakörbe való áthelyezése, és új munkaköre e szempontból számára megfelelő volt-e. E feltételek fennállása esetén jogos a felperes igénye az áthelyezés előtti átlagkeresete és az új munkakörében folyósított személyi alapbére különbözetére.
Amennyiben az előzőek szerinti bizonyítás alapján a felperesnek az Mt. V. 23. §-ának (4) bekezdésére alapított igénye nem bizonyulna megalapozottnak, mindez nem zárja ki a keresetbe vett követelésének jogosságát, minthogy a bíróságot a kérelem jogcímének megjelölése nem köti, a fél által előadott kérelmet a bíróság nem alakszerű megjelölése, hanem a tartalma szerint veszi figyelembe [Pp. 3. § (1) bek.].
A per eddig rendelkezésre álló adataiból nem lehet megállapítani, hogy a felperes más munkakörbe történt beosztása az alperes részéről az Mt. 35. §-ának (1) vagy (2) bekezdésén alapuló intézkedés volt-e. Az alperesnek az az előadása, amely szerint a felperest „átirányította” más munkára, arra enged következtetni, hogy a felperes más munkakörbe történt beosztását átmeneti, ideiglenes jellegűnek tekintette. Ez esetben pedig az Mt. 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő intézkedésről van szó, mert e jogszabályi rendelkezés írja elő azt, hogy a dolgozó – indokolt esetben – munkaköréhez nem tartozó munkát is köteles átmenetileg ellátni. Ez azonban – a jogszabály további rendelkezése szerint – nem sértheti a dolgozó eredeti munkaköre szerinti munkabéréhez való jogát. A 7/1976. (X. 8.) MüM számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdése ilyen esetre az eredeti munkakörben elért átlagkereset megtérítését írja elő.
Az alperes – a nyilatkozata szerint – a szóban levő intézkedését az Mt. 35. §-ának (2) bekezdésén alapulónak tekintette. E jogszabály azonban csak arra ad lehetőséget, hogy a vállalat a dolgozót azonos telephelyen és munkakörön belül, változatlan személyi alapbérrel más munkahelyre oszthassa be, a munkakör egyoldalú megváltoztatására azonban nem jogosítja fel a vállalatot. Az Mt. V. 23. §-a (2) bekezdésének rendelkezése értelmében a munkakör megváltoztatása a munkaszerződés módosítását jelenti, márpedig az Mt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaszerződést csak a vállalat és a dolgozó közös megegyezése alapján lehet módosítani. Amennyiben végleges áthelyezés történt, az azért is szabálytalan, mert az Mt. V. 23. §-ának (1) bekezdése szerint az áthelyezést minden esetben írásba kell foglalni. Az alakilag is szabálytalan és nem közös megegyezésen alapuló áthelyezés esetén pedig jogos a felperesnek az eredeti munkaköre szerinti munkabérre való igénye. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 178/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás