• Tartalom

MK BH 1978/302

MK BH 1978/302

1978.07.01.
A munkaügyi vitát eldöntő szerv a felmondást, ha annak indoka megfelel a valóságnak, csak akkor hatálytalaníthatja, ha a felmondás indoka nyilvánvalóan nem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésére. A dolgozónak a szabálysértési hatóság által feltárt, a munkaviszonyával összefüggésben elkövetett, szabálysértést megvalósító cselekményei és ezek mellett a viszonylag kisebb összegű leltárhiánya alapul szolgálhat munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésére [1967. évi II. törvény (Mt.) 26. § (1)–(2) bek., 29. §; 2/1968. (I. 6.) Korm. sz. r. 1. § (2) bek.; MK 95. sz.].

Az alperes szövetkezet 1976. június 25-én munkaviszonyt létesített a felperessel és az eszpresszója vezetésével bízta meg.
1976. szeptember 3-án leltározást végeztek a felperes által vezetett egységnél s annak során 1923 Ft leltárhiányt állapítottak meg. A leltárhiány megtérítésére kötelező határozat ellen a felperes nem élt jogorvoslattal, így az jogerőre emelkedett. Az Országos Kereskedelmi Felügyelőség 1976. szeptember 10-én ellenőrzést végzett az egységben és különböző szabálytalanságokat állapított meg. Vásárlók megkárosítása és élelmezés-egészségügyi szabálysértés miatt határozatával a felperest 1500 Ft pénzbírsággal sújtotta. Ez a határozat is jogerőre emelkedett.
Az alperes az 1976. október 13-án kelt értesítésében közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát 1976. november 2-ával megszünteti. A felmondást nem indokolta meg, mert a felperes még nem volt egy éve a szövetkezetnél. Utóbb azonban a felperes kérésére az 1976. október 28-án kelt levelében közölte vele a felmondás indokait és annak okául az 1976. szeptember 3-i leltárhiányt, valamint az Országos Kereskedelmi Felügyelőség által megállapított szabálytalanságokat jelölte meg.
A felperes a felmondás hatálytalanítása iránt panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, majd annak elutasító határozata ellen keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésben vállalt kötelezettségeinek lelkiismeretesen eleget tett, figyelmeztetést sosem kapott, vezetői is meg voltak elégedve a munkájával.
A munkaügyi bíróság ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a felperes munkaviszonyát visszamenőleg helyreállította.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint a leltárhiány nem felmondási ok, mert az „a kereskedelmi egységekben általánosan előforduló vétlen körülmény, ami a dolgozó vétkes vagy felróható magatartására nem vezethető vissza”. Ugyancsak nem alkalmasak felmondási okul az Országos Kereskedelmi Felügyelőség által tett megállapítások sem, mert ezekre vonatkozóan „az alperes vizsgálatot nem rendelt el, tehát a felmondás valós okainak alátámasztására bizonyítékot felhozni nem tudott”. Mindezekre figyelemmel az volt a munkaügyi bíróság álláspontja, hogy az alperes a felmondás jogát nem a rendeltetésének megfelelően gyakorolta, mert a felperes terhére rótt mulasztások nem tették indokolttá a munkaviszonyának felmondását.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése szerint a határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a vállalat, mind a dolgozó bármikor megszüntetheti. A (2) bekezdés szerint a felmondást írásban kell közölni és abból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Az Mt. 29. §-a szerint a munkaügyi vitát eldöntő szerv a felmondást hatálytalanítja – egyebek között – abban az esetben, ha a felmondásban megjelölt indok valótlan.
Az előzőekből következik, hogy ha a felmondás indoka megfelel a valóságnak, a munkaügyi vitát eldöntő szerv (döntőbizottság, bíróság) a felmondást nem hatálytalaníthatja és a dolgozónak a felmondás hatálytalanítása iránti panaszát, illetve keresetét el kell utasítania. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalásának I. b) pontja szerint a jogszerű felmondást sem méltányosságból, sem pedig olyan körülményekre tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek a munkaügyi vita keretein kívül esnek. Ez alóli kivétel az említett kollégiumi állásfoglalás I. a) pontjában megjelölt az az eset, amikor a felmondás indokolása megfelel a valóságnak, de nyilvánvalóan nem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésére.
Az alperes a felperes munkaviszonyának felmondását két körülménnyel indokolta. Ezek közül az egyik a két hónapot valamivel meghaladó időszakban keletkezett kétezer forintot megközelítő összegű leltárhiány. Leltárhiány az olyan hiány, amelynek okait megállapítani nem lehet [2/1968. (I. 16.) Korm. sz. r. 1. § (2) bek.]. Minthogy ismeretlen okból származó hiányról van szó, annak lehet olyan oka is, amely a dolgozó hibájául nem róható fel, de lehet olyan oka is, amely a dolgozó vétkes magatartásának a következménye. A valóságos ok azonban mindkét esetben ismeretlen.
A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja, amely szerint a leltárhiány vétlen körülmény és nem vezethető vissza a dolgozó vétkes magatartására, csak annyiban helytálló, hogy leltárhiány esetén a dolgozó vétkes magatartása valóban nem állapítható meg, mert ismeretlen okból származó hiányról van szó, ugyanúgy az sem állapítható meg azonban, hogy vétlen körülmény okozta a hiányt. Ha ugyanis a hiány okának kivizsgálása során tisztázódna, hogy a hiányt vétlen, a leltárhiányért felelős dolgozónak fel nem róható körülmény okozta, úgy ez esetben leltárhiányról már nem lehet szó, és a dolgozónak a hiányért való felelősségét sem lehet megállapítani.
A leltárhiány mellett a felmondás további indokai azok a szabálytalanságok voltak, amelyeket a kereskedelmi felügyelőség tárt fel a vizsgálata során: a szeszes ital hígítása és olyan fagylalt árusítása, amelynek a szavatossági ideje lejárt. A felperest ezzel összefüggő magatartásáért a szabálysértési hatóságként eljáró, vizsgálatot végző szerv pénzbírsággal sújtotta, a felperes a határozatot nem támadta meg fellebbezéssel. Téves a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperes a kereskedelmi felügyelőség által feltárt szabálytalanságokat még ezen túlmenően bizonyítani tartozott, a bizonyítási kötelezettségének az alperes e tekintetben megfelelően eleget tett.
A kereskedelmi felügyelőség vizsgálata során megállapított szabálytalanságok és ezek mellett a leltárhiány ténye olyan körülmények, amelyek a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalásának I. a) pontjában foglaltakra tekintettel is alapul szolgálhatnak a munkaviszony megszüntetésére. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja és ítéleti döntése, amellyel a felmondást hatálytalanította, törvénysértő. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 174/1977. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére