BK BH 1978/320
BK BH 1978/320
1978.08.01.
Az elkövető pszichikus állapotának, valamint az ölésre irányuló rögtönös szándék méltányolható okból keletkezésének vizsgálata alapján lehet állást foglalni az erős felindulásban elkövetett emberölés fennállása kérdésében [1961. évi V. törvény (Btk.) 254. §].
A megyei bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki emberölés bűntettében s ezért őt – szigorított börtönben végrehajtandó – 11 évi szabadságvesztésre és a közügyektől 8 évi eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott rossz viszonyban volt a 28 éves, alkoholista és züllött életmódot folytató fiával – az ügy sértettjével –, s különösképpen azért haragudott rá, mivel a fia alkalmi keresetéből nem adott haza pénzt. A vádlott a lakásban éjszaka ágyban alvó fiát fejszével három ízben, nagy erővel fejbe sújtotta, ölésre irányuló egyenes szándékkal. A sértett a súlyos agyroncsolódás következtében nem sokkal ezután meghalt.
Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a cselekmény téves minősítése miatt, nevezetesen az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének megállapítása végett, valamint enyhítésért.
A fellebbezések nem alaposak.
A megalapozott tényállás alapján helyes következtetést vont le az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére és nem tévedett, amikor a megvalósított cselekményt a Btk. 253. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének minősítette.
Téves a védelemnek a jogi minősítést támadó fellebbezése. A helyesen megállapított tényállás nem alapozza meg a cselekménynek erős felindulásban elkövetett emberölés szerinti minősítését.
A vádlott pszichikus állapotát vizsgálva megállapítható, hogy a cselekmény elkövetése idején nem volt olyan mértékben felindult lelkiállapotban, amelynél fogva a meggondolás, megfontolás szokásos mértéke lehetetlenné vált, a vádlott tudata elhomályosult, egyensúlya megbomlott volna, sőt az eljárás adatai éppen ennek ellenkezőjét igazolják. A vádlott megvárta, míg a fia elalszik, ezt követően ment ki a konyhába s vette magához az ölési cselekmény elkövetéséhez eszközként használt baltát. A cselekmény elkövetése közben is higgadtan cselekedett: a fiára mért első ütés után megfenyegette a feleségét, hogy a második ütést neki szánja. Fiára három ízben sújtott a baltával úgy, hogy két ütést a balta fokával, egy ütést pedig annak élével adott le. Ez arra mutat, hogy a vádlott a cselekményhez használt eszköz fogásán is változtatott a végrehajtás közben. Végül a cselekmény elkövetése után tanúsított nyugodt higgadt magatartása, a történtekre való pontos visszaemlékezés ténye is kizárja annak a lehetőségét, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor a tudatát elhomályosító felindult lelkiállapotban cselekedett volna.
A rögtönös ölési szándék kialakulására sincs adat. Az irányadó tényállás szerint a vádlott az ágyban fekve több mint félórán át fontolgatta a cselekményének elkövetését, amely ugyancsak kizárja az ölési cselekménynek a Btk. 254. §-a szerinti minősítését.
Végül méltányolható ok sem állapítható meg a vádlott javára. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett züllött, iszákos életmódot folytatott ugyan, a vádlott esetében azonban nem az emiatt jelentkező szégyenérzet volt a cselekmény elkövetésének indítóoka. Ilyen körülmények között a vádlott cselekménye jogilag sem volt igazolható, illetőleg erkölcsileg nem volt menthető. Végül nincs adat arra sem, hogy a vádlott állandó idegfeszültségben élt volna, melynek kiváltó oka a fiának a magatartása volt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a vádlott cselekményét a Btk. 253. §-ának (1) bekezdésébe ütköző bűntettnek. Az emiatt bejelentett fellebbezés tehát nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket általában helyesen sorolta fel és megfelelően értékelte. A Legfelsőbb Bíróság azonban mellőzi az enyhítő körülmények köréből a vádlott előrehaladott életkorát, tekintettel arra, hogy a cselekmény elkövetésekor alig töltötte be az 50. életévét. Egyebekben az elsőfokú bíróság helyesen ítélte meg a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát a vádlott személyében jelentkező társadalomra veszélyesség és a bűnösség magas fokát, s a mindezek alapján kiszabott büntetés megfelelően szolgálja a büntetési célok elérését. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztés, valamint az azzal arányban álló közügyektől eltiltás mellékbüntetés szükséges – s egyszersmind elegendő – a Btk. 34. §-ában meghatározott célok elérésére. E tekintetben is alaptalan a vádlott és védője által bejelentett fellebbezés, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 159/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás