BK BH 1978/328
BK BH 1978/328
1978.08.01.
I. Megalapozatlan az ítélet, ha a bíróság az igazságügyi orvos szakértők szakvéleménye és az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet véleményes jelentése között a terhelt beszámítási képességének a mértéke és a gyengeelméjűség keletkezésének oka tekintetében mutatkozó lényeges ellentétek tisztázása nélkül hoz felmentő, valamint kényszergyógykezelést elrendelő határozatot [Be. 239. § (2) bek., 163. § (4) bek., 220. § (3) bek.].
II. A bírósági határozatban tett helyes rendelkezés szerint a kényszergyógykezelést vagy az erre a célra kijelölt egészségügyi intézetben vagy házi gondozásban kell végrehajtani. A házi gondozásban végrehajtás különböző változatainak megjelölése nem a bíróság feladata [1961. évi V. törvény (Btk.) 61. §; 5/1974. (VI. 16.) IM sz. r. 1. § és 5. §].
A járásbíróság a terheltet az ellene visszaesőként elkövetett garázdaság és társtettesként garázdasággal összefüggésben elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vád alól büntethetőséget kizáró ok (elmebetegség) miatt felmentette s elrendelte – munkaterápiás intézetben foganatosítandó – kényszergyógykezelését.
A járásbíróság jogerős ítélete ellen, annak megalapozatlansága miatt emelt törvényességi óvás alapos.
1. A büntetőeljárás nyomozási szakában a nyomozó hatóság elrendelte a terhelt elmeorvosszakértői vizsgálatát. A szakértői vizsgálattal megbízott igazságügyi orvos szakértők szakvéleményükben azt állapították meg, hogy a terhelt veleszületett gyengeelméjűségben, imbecillitásban szenved, amely a cselekmény elkövetésekor is fennállt. Ennélfogva képtelen volt cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére és arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
A későbbiek során a szakértők a véleményüket azzal egészítették ki, hogy a terheltnél gyengeelméjűsége miatt fennáll a bűnismétlés veszélye, s hogy szükséges kényszergyógykezelésének az elrendelése, amelyet a gyengeelméjűeket foglalkoztató zárt intézetben volna célszerű foganatosítani.
Az utóbbi orvos szakértői vélemény alapján az ügyészség elrendelte a terhelt ideiglenes kényszergyógykezelését és beutalta az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.
A tárgyalás előkészítése során a járásbíróság a terhelt ideiglenes kényszergyógykezelését az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta.
Az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet által előterjesztett véleményes jelentés szerint; „a terhelt a cselekmény elkövetésekor és jelenleg enyhe fokú értelmi fogyatékosságban szenved, amelyet feltehetően szellemi visszamaradottsága okoz, a kedvezőtlen szociális körülmények és az iskolázatlanság talaján. Tekintettel szellemi visszamaradottságára, könnyen befolyásolható magatartására, cselekménye elkövetésekor enyhe-közepes fokban tartjuk korlátozottnak abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje és ennek megfelelő magatartást tanúsítson”.
Az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet a terhelt további elmeosztályi kezelését és megfigyelését nem tartotta szükségesnek s kérte az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetését és a terheltnek az intézetből való elszállítását.
A járásbíróság az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet véleményes jelentését megküldte az igazságügyi orvos szakértőknek újabb állásfoglalás céljából, akik kiegészítő véleményükben – az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet véleményével ellentétben – a terhelt gyengeelméjűségét közepes-súlyos fokúnak ítélték s kényszergyógykezelését zárt munkaterápiás intézetben javasolták foganatosítani. E véleményüket a bírósági tárgyaláson is fenntartották.
2. A járásbíróság ítélete a terhelt felmentése, valamint a kényszergyógykezelés elrendelése tekintetében megalapozatlan, minthogy a gyengeelméjűség fennállása és annak foka nincs kellően, megnyugtató módon felderítve, következésképpen nem lehet állást foglalni a kényszergyógykezelés kérdésében.
Az igazságügyi orvos szakértők a terhelt gyengeelméjűségét középes-súlyos fokúnak ítélték meg, s véleményük szerint emiatt képtelen volt cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére, s hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Ennélfogva szerintük a terheltnél fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért szükségesnek tartották a kényszer-gyógykezelésének elrendelését.
Az igazságügyi orvos szakértők véleményével ellentétben az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet – ahol a terhelt ideiglenes kényszergyógykezelésének elrendelése folytán hosszabb megfigyelés alatt állott – véleményes jelentése szerint a terhelt csak enyhe fokú értelmi fogyatékosságban szenved, mely a cselekmény elkövetésekor is fennállott, s enyhe-közepes fokban korlátozta cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felmérésében.
A terhelt gyengeelméjűsége okának a meghatározásában is ellentét van az igazságügyi orvos szakértők és az elmemegfigyelő intézet véleménye között. Az igazságügyi orvos szakértők szerint a terhelt veleszületett gyengeelméjűségben szenved. Az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet véleményes jelentése szerint pedig a terhelt enyhe fokú értelmi fogyatékos, melynek okát kedvezőtlen szociális körülményekben, iskolázatlanságában jelöli meg.
A fenti ellentéteket a járásbíróság ítéletében nem oldotta fel, indokolási kötelezettségének nem tett eleget, holott azt a Be. 163. §-ának (4) bekezdése és a Be. 220. §-ának (3) bekezdése kötelezően előírja.
Ezenfelül iratellenesen jelölte meg a járásbíróság a felmentés okát elmebetegség címén, ugyanis az igazságügyi orvos szakértők véleménye szerint – amelyet a bíróság elfogadott – a terhelt nem elmebeteg, hanem gyengeelméjű.
A törvény előírásától eltérően jelölte meg a járásbíróság ítéletének rendelkező részében a kényszergyógykezelés végrehajtásának a módját is, amikor „házi gondozás” helyett úgy rendelkezett, hogy azt munkaterápiás intézetben lehet foganatosítani. Az 5/1974. (VI. 16.) IM számú rendelet 1. §-ában foglaltak szerint a kényszergyógykezelést kijelölt egészségügyi intézetben vagy házi gondozásban kell végrehajtani. A bíróság határozatában csak e két végrehajtási mód valamelyikét jelölheti meg. A kényszergyógykezelésnek házi gondozásban való végrehajtására a rendelet 5. §-ának (1) bekezdésében megjelölt intézetek kijelölése nem a bíróság feladata.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján a megalapozatlanságot megállapítva, a megtámadott ítéletnek a terheltre vonatkozó rendelkezését a Be. 290. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az ügyet új eljárásra a korábban eljárt bírósághoz visszaküldte.
A megismételt eljárás során – szükség esetén újabb igazságügyi elmeorvos szakértők bevonásával – tisztázni kell:
a) a terhelt a cselekmény elkövetésekor milyen fokú gyengeelméjűségben szenvedett; gyengeelméjűsége olyan fokú volt-e, amely beszámítási képességét kizárja [Btk. 21. § (1) bek.], ezért nem büntethető, s a vád alól fel kell menteni. Ebben az esetben vizsgálni kell a Btk. 61. §-ának (1) bekezdésében foglalt kényszergyógykezelés elrendelésének feltételeit (a bűnismétlés veszélyének fennállását);
b) avagy a nevezettet gyengeelméjűsége csak korlátozta a cselekmény társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Ebben az esetben is tisztázni kell, hogy korlátozottsága olyan fokú volt-e, melynek folytán alkalmazható a Btk. 21. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés. (Legf. Bír. B. törv. I. 798/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás