PK BH 1978/335
PK BH 1978/335
1978.08.01.
Gondozási és ápolási szerződésnek a Ptk. 241. §-a alapján történt módosítása esetén a természetbeni teljesítés megfelelő összegű járadék fizetési kötelezettséggé változtatható át [Ptk. 241. §].
A felperesek a II. r. alperesnek és leányának – a IV. r. alperesnek – a nevelőszülei. A felperesek egyetlen gyermeke ugyanis meghalt s ezek után a II. r. alperest mint kisgyermeket magukhoz vették és őt 11 éven át nevelték, később – miután a II. r. alperes gyermeke megszületett – a IV. r. alperes élt mintegy 18 évig a háztartásukban.
A III–IV. r. alperesek házastársak, a III. r. alperes már 1969-től udvarolt a IV. r. alperesnek, járt a felperesek házához, majd a nevezettek 1971 augusztusában házasságot is kötöttek, s utóbb két gyermekük született.
A felperesek más községben, míg az alperesek is más községben laktak s laknak jelenleg is. A két község egymástól kb. 80 km távolságban van.
A felperesek, akik mindketten 1899-ben születtek, földingatlannal rendelkeztek, amelynek egy része szőlő volt.
A III–IV. r. alperesek részére, azok házasságkötését követően 1972 januárjában a felperesek 100 000 Ft-ot adtak át, majd miután a házukat érkesítették, 1974 február havában a III–IV. r. alperesek időközben felépített házába költöztek, s innen 1974 májusában, a viszony megromlása miatt a felperesek elköltöztek az I–II. r. alperesekhez s itt laktak 1974 szeptemberéig. Nézeteltérések miatt a felperesek ekkor visszaköltöztek a III–IV. r. alperesekhez, majd miután a viszony közöttük ismét megromlott, 1975 áprilisában visszaköltöztek falujukba, ahol megmaradt pénzükből maguknak házingatlant vásároltak.
A felperesek keresetlevelükben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket a nekik adott készpénz s ingóságok ellenértéke megfizetésére.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azt beismerték, hogy a felperesek 100 000 Ft-ot adtak a III–IV. r. alpereseknek, azt állították azonban, hogy ez „nászajándék” volt, mert a felperesek ily módon kívánták megtéríteni a gazdaságukban korábban az alperesek által ingyenesen végzett tevékenység ellenértékét. Állították: nem szolgáltattak okot arra, hogy a felperesek elköltözzenek tőlük. Tagadták, hogy tartási szerződés kötéséről szó lett volna közöttük. Végül arra hivatkoztak, hogy a felperesek megélhetése megfelelően biztosítva van, tehát az életfenntartás céljára nincs szükségük a nekik átadott 100 000 forintos ajándékra, amelyet egyébként a III–IV. r. alperesek a házuk építésénél használtak fel.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a III–IV. r. alperesek 1972 januárjában – nászajándék címén – kaptak a felperesektől 100 000 forintot. Ezt azonban nem kötelesek visszafizetni, mivel a felpereseknek fejenként 600 forint termelőszövetkezeti nyugdíjuk van, szociális otthonba kívánnak menni, s a jelenlegi havi megélhetési költségük összesen kb. 2000 forint, ezt pedig biztosítja nyugdíjuk és a kertjük jövedelme. Rámutatott még, hogy a felpereseknek megvan a lakásuk, s maguk is úgy nyilatkoztak a perben, hogy „nincsenek megélhetési gondjaik”.
A másodfokú bíróság részítéletével – egyebek mellett – a felpereseknek a 100 000 forint visszafizetésére irányuló keresetét elutasító első fokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta; – az ingóságok kiadására vonatkozó ítéleti rendelkezést azonban hatályon kívül helyezve e körben a járásbíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság ítéletének csak az ingóságokkal kapcsolatos, elutasító rendelkezése megalapozatlan. A III–IV. r. alperesek a 100 000 Ft nászajándékot azért nem kötelesek visszafizetni, mert házassági életközösségük nem szűnt meg.
A másodfokú bíróság részítéletének, illetőleg az elsőfokú bíróság ítéletének a 100 000 forint visszaadása iránti keresetet elutasító rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A felperesek anyagi körülményeit is figyelembe véve a 100 000 forint olyan jelentős összeg, amely a felek között még a pénz átadásakor fennállott, zavartalan és családias kapcsolatra figyelemmel sem minősíthető a szokásos mértékű nászajándéknak. Így elfogadható a felpereseknek az az előadása, hogy ezt az összeget későbbi gondozásuk biztosítása végett adták át a III–IV. r. alpereseknek.
A felperesek tényelőadását támasztja alá egyébként az is, hogy a III–IV. r. alperesek befogadták őket a házukba s részükre 1974. február 15-től 1975 áprilisáig ellátást is biztosítottak. Ez utóbbi ráutaló magatartás alapján is az állapítható meg, hogy a 100 000 forint átadása ellenében a felek között szóbeli szerződés jött létre [Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése]. Eszerint pedig a III–IV. r. alperesek arra vállaltak kötelezettséget, hogy a felpereseket gondozzák, szükség esetén pedig ápolják. Ez a megállapodás a vállalt szolgáltatások jellegét tekintve gondozási szerződésnek minősül. A felperesek anyagi helyzetüket tekintve a megállapodás megkötésekor nem voltak tartásra ráutalva. Erre mutat az a körülmény is, hogy utóbb önálló ingatlant vásároltak, tehát létfenntartásukat biztosító anyagi eszközökkel rendelkeztek.
A gondozási szerződés érvényességének nem feltétele a hatósági jóváhagyás – így azt érvényesen létrejöttnek kell tekinteni.
A felek közötti viszony megromlása folytán azonban a felperesek elköltöztek a III–IV. r. alperesek háztartásából. Így meghiúsult annak a lehetősége, hogy a III–IV. r. alperesek saját háztartásukban a felpereseket gondozzák, és szükség esetén ápolják.
A felek ráutaló magatartásával létrejött szerződés – jellegét tekintve – tartós jogviszony létrehozását célozta, a szerződéskötést követően beállott körülmény (a felperesek elköltözése) folytán azonban a szerződés ma már nem tudja betölteni – eredeti tartalma szerint – a rendeltetését: azért indokolt a szerződésnek a Ptk. 241. §-a alapján történő módosítása. Ez az adott esetben a felperesek részére megfelelő összegű járadékkal biztosítható.
Az összegszerűség megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy melyik fél felróható magatartása miatt hiúsult meg a szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése. Ha kizárólag a felperesek magatartása idézte elő a vállalt szolgáltatások természetbeni teljesíthetőségének a meghiúsulását, a III–IV. r. alperesek háztartásán belüli szolgáltatások ellenértékét kell megítélni. E körben figyelembe kell venni a felperesek egészségi állapotát, személyi körülményeit és azt az időlekötöttséget, valamint annak a tevékenységnek az ellenértékét, amelynek jövőbeli teljesítése alól a III–IV. r. alperesek a felperesek elköltözése folytán mentesültek.
Ha a feleknek egyaránt felróható körülmények vagy netán egyedül a III–IV. r. alperesek magatartása idézte elő azt a helyzetet, hogy a szerződés eredeti célját és rendeltetését nem tudja betölteni, úgy az összegszerűség megállapításánál azt kell figyelembe venni, hogy a felperesek gondozásuk, szükség esetén ápolásuk biztosítása érdekében esetleg idegen munkaerő igénybevétele folytán milyen költekezésre kényszerülnek.
Az előadottak alapján megállapítható, hogy a perben eljárt bíróságok ítélete – a törvényességi óvással támadott részében – megalapozatlan s ehhez képest jogszabálysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezésekre figyelemmel, a másodfokú bíróság részítéletét és az elsőfokú bíróság ítéletének a III–IV. r. alperesekkel szemben érvényesített 100 000 Ft megfizetésére irányuló keresetet elutasító rendelkezését is hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. V. 21 242/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás