PK BH 1978/343
PK BH 1978/343
1978.08.01.
Ha a bíróság a közös tulajdont úgy szünteti meg, hogy az egyik tulajdonostárs illetőségét megváltási ár ellenében másik tulajdonostárs tulajdonába adja, s az előbbit a megváltási ár kifizetése ellenében az általa használt lakrész kiürítésére kötelezi, a végrehajtási eljárásra a lakásbérletre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók. A végrehajtást az 1955. évi 21. tvr. szabályainak alkalmazásával kell foganatosítani [1955. évi 21. tvr. (Vht.) 170–172. §; Ptk. 148. § (2) bek.; 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 77. §].*
A perbeli házasingatlan 1/8 részben a felperes, 7/8 részben pedig az I–II. r. alperesek (házastársak) tulajdona, bár a perindításkor az utóbbiak tulajdonjoga együttesen csak 20/32 részben volt a telekkönyvbe bejegyezve. Illetőségüket az OTP javára 28 000 Ft erejéig bejegyzett jelzálogjog terheli. Ezért kizárólag az ő illetőségükre elidegenítési tilalom áll fenn.
A házasingatlanban az I–II. r. alperesek laknak, és a felperes rendelkezése alatt is áll egy lakás. Az I–II. r. alperesek a saját lakásukat teljesen átépítették, felújították.
A felperes csak elvétve tartózkodott a rendelkezéséré álló lakásban és a per tartama alatt egyáltalán nem lakott benne.
A felperes keresetében a közös tulajdon megszüntetését kérte úgy, hogy az illetőségét a bíróság 25 000 Ft ellenében adja az I–II. r. alperesek tulajdonába. Kijelentette, hogy ez esetben az ingatlanrészét kiüríti. Ingatlanforgalmi szakértő kirendelését kérte és ismételten kijelentette, hogy az általa használt lakrészeket birtokba adja annyiért, „amilyen forgalmi értéket képvisel”.
Az I–II. r. alperesek a közös tulajdon megszüntetését nem ellenezték, a felperes által követelt magához váltási összeget azonban túlzottnak tartották. Hajlandónak mutatkoztak e címen a felperesnek 13 000 Ft-ot fizetni. Igazolták, hogy nem esnek tulajdonszerzési korlátozás alá.
Az elsőfokú bíróság a felperes illetőségét az I–II. r. alperesek tulajdonába adta és arra kötelezte őket, hogy magához váltási összeg fejében a felperesnek 15 nap alatt 15 000 Ft-ot fizessenek meg. Intézkedett a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése iránt is. A felperest ezzel szemben arra kötelezte, hogy a magához váltás összegének kifizetésével egyidejűleg az ingatlanrészét adja az I–II. r. alperesek kizárólagos birtokába.
Az ítélet ellen csak a felperes fellebbezett s a magához váltás összegét 25 000 Ft-ban kérte megállapítani. Az elsőfokú bíróság ítéletének a birtokba bocsátás felől rendelkező részét nem támadta.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A per befejezése után az I–II. r. alperesek a jogerős ítéletben megállapított magához váltás összegét az ügyvédi munkaközösségnél letétbe helyezték, s a járásbíróság 1976. december 21-én végrehajtási lapot állított ki, amely szerint a félperes köteles a szóban levő ingatlanrészt az II. r. alperesek birtokába bocsátani.
A bírósági végrehajtó az általa 1977. február 7-én készített jegyzőkönyvben foglaltak szerint felhívta a felperest, hogy az ítélet rendelkezésének 15 nap alatt tegyen eleget. Minthogy a határidő eredménytelenül telt el, a végrehajtó az iratokat további intézkedés végett beterjesztette a járásbírósághoz.
A járásbíróság az 1977. március 14-én hozott – fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett – végzésével az adóst (a felperest) 600 Ft pénzbírsággal sújtotta. Ez a kényszerintézkedés sem vezetett eredményre.
Ezek után a végrehajtást kérők (I–II. r. alperesek) csatolták V. S. írásbeli nyilatkozatát. A nevezett ebben kijelentette, hogy bérbe adja a felperesnek a tanyáját, egy szobáját és egy mellékhelyiséget.
A járásbíróság – miután szakértőt hallgatott meg – az 1977. május 11-én hozott végzésével megállapította, hogy az adós részére felajánlott lakás az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott szempontok figyelembevételével megfelelő. Egyben elrendelte a végrehajtás alapjául szolgáló ítélet végrehajtását a városi-járási rendőrkapitányság közreműködésével.
A megyei bíróság az 1977. június 7-én hozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a kötelezett részére felajánlott cserelakás nem megfelelő. A végrehajtást kérőket 70 Ft fellebbezési eljárási költség és le nem rótt 30 Ft fellebbezési illeték fizetésére kötelezte.
Az első- és másodfokú bíróság végzésének a felperes részére felajánlott cserelakás megfelelőségének, illetőleg meg nem felelőségének megállapítására vonatkozó része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az adott esetben ugyanis a bérleti jogviszonyra vonatkozó szabályok közelebbről az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 77. §-ában foglaltak nem alkalmazhatók, mert a peres felek között bérleti jogviszony nem keletkezett, és nem állott fenn közöttük a lakás használatára jogosító más jogviszony sem. A felperes lakáshasználati joga a közös tulajdonnak az általa kért megszüntetése folytán szűnt meg.
A felperes keresetében úgy kérte a közös tulajdon megszüntetését, hogy a forgalmi értékhez igazodó összeg ellenében az általa használt ingatlanrészt kiüríti s azt az I–II. r. alperesek birtokába bocsátja. A felek között tehát csak a felperes illetőségének forgalmi értéke tekintetében volt vita. A bíróság ezt az értéket az igazságügyi szakértő aggálytalan véleménye alapján a beköltözhető állapot figyelembevételével állapította meg.
A jogerős ítélet minden feltétel, tehát cserelakásra vonatkozó igény biztosítása nélkül kötelezte a felperest arra, hogy az ingatlanrészét a magához váltás összegének kifizetése ellenében bocsássa az I–II. r. alperesek birtokába.
A végrehajtási eljárásban a jogerős ítéletnek ez a rendelkezése az irányadó s így az ügyben eljárt bíróságok nem bocsátkozhattak volna annak vizsgálatába, hogy az I–II. r. alperesek által felajánlott cserelakás megfelelő-e vagy sem s az ítélet végrehajtását nem, tehették attól függővé. Ezért az a körülmény, hogy az I–II. r. alperesek – noha erre nem voltak kötelesek – cserelakást biztosítottak a felperes részére, csak annyiban és úgy értékelhető, hogy a felperes makacs ellenszegülése folytán megnehezült végrehajtás foganatosítását kívánták ezzel előmozdítani.
Az ügyben irányadó rendelkezések az 1955. évi 21. számú törvényerejű rendelet 170–172. §-aiban foglaltak, amelyek a meghatározott cselekmény végrehajtását szabályozzák. A 172. § c) pontja pedig lehetővé teszi, hogy a bíróság rendőrségi közreműködéssel (karhatalommal) kényszeríthesse ki a végrehajtandó cselekményt (magatartást).
Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor a végrehajtást – a bírósági végrehajtó feladatkörébe utalva – rendőrségi közreműködéssel rendelte foganatosítani, törvényt sértett azonban, amikor ezen túlmenően a lakásbérletre vonatkozó jogszabályok alapján és azokra figyelemmel a felajánlott cserelakás megfelelőségének elbírálásába bocsátkozott s e vonatkozásban megállapítást tett. Ugyanez vonatkozik a másodfokú bíróság végzésére is.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és helyébe a jogszabálynak megfelelő határozatot hozott. (Legf. Bír. P. törv. I. 20 846/1977. sz.)
*
A Legfelsőbb Bíróság ebben a határozatában a Bírósági Határozatok 1976. évi 10. számában 445. sorszám alatt közzétett eseti döntésében elfoglalt álláspontjától eltért.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás