MK BH 1978/357
MK BH 1978/357
1978.08.01.
Kőműves kisiparos által házépítéshez felfogadott, iparjogosítvánnyal nem rendelkező személyek vállalkozóknak (alvállalkozóknak) abban az esetben sem tekinthetők, ha munkájuk ellenértékeként a kisiparosnak fizetett vállalkozói díj előre meghatározott részét kapják. Az ilyen személyek mint alkalmi fizikai munkát végzők biztosítási kötelezettség hatálya alá tartoznak [17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 1. § a) pont, 2. §].
A felperes mint működési engedéllyel rendelkező kőműves kisiparos az 1971. március 30. napjától 1976. szeptember 30. napjáig terjedő időszakban több megrendelőnél építési munkák elvégzését vállalta.
Az alperes 1976. október 27. napján fizetési meghagyást bocsátott ki a felperes ellen, amelyben azt állapította meg, hogy a felperes az építkezésnél alkalmi munkavállalókat foglalkoztatott, akiket azonban biztosításra nem jelentett be. Ezért a felperest társadalombiztosítási járulék, késedelmi pótlék és rendbírság címén összesen 6403 Ft megfizetésére kötelezte.
A fizetési meghagyás ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy az építkezéseket – munkatársaival együtt – közös vállalkozásban végezték, a vállalkozási jogviszonyban munkát végző személyekre pedig a társadalombiztosítás nem terjed ki. Utalt arra is, hogy a munkatársai részére kifizetett összegek meghaladták a kérdéses munkakörre meghatározott munkabér felső határát.
A járásbíróság az ítéletével a fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte. Álláspontja szerint a fizetési meghagyásban feltüntetett személyek nem alkalmi fizikai munkavállalók voltak, hanem vállalkozási jogviszonyban végezték munkájukat. Ennélfogva pedig biztosítási kötelezettség alá sem tartoztak.
Az első fokú ítélet ellen az alperes élt a fellebbezéssel. A megyei bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. Álláspontja szerint a megrendelőkkel vállalkozási jogviszonyban levő felperes a fizetési meghagyásban felsorolt személyekkel alvállalkozói szerződést kötött, és nincs adat arra, hogy a felperesnek az alvállalkozók igénybevételét megtiltották volna. Rámutatott azonban a megyei bíróság arra is, hogy a felperes és munkatársai tiltó rendelkezések esetén sem válnának alkalmi fizikai munkásokká. A házépítési munka természete önmagában kizárja annak alkalmi jellegét. Minthogy pedig a szóban levő személyek vállalkozási jogviszonyban végezték munkájukat, reájuk a biztosítás – a 17/1975. (VI. 18.) MT számú rendelet 2. §-ának b) pontja alapján – nem terjed ki.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (R.) 1. §-ának a) pontja szerint a társadalombiztosítás az alkalmi fizikai munkát végző személyre is kiterjed kivéve azt, aki magánháztartásban dolgozik alkalomszerűen [R. 2. §-ának a) pontja].
A R. 2. §-ának b) pontjában foglaltak szerint pedig a biztosítás nem terjed ki a vállalkozási jogviszonyban munkát végző személyre. Ennek megfelelő rendelkezést tartalmazott a korábban hatályos társadalombiztosítási jogszabály, a többször módosított és kiegészített 71/1955. (XII. 31.) MT számú rendelet 1. §-a (1) bekezdésének f) pontja, illetőleg 3. §-ának (1) bekezdése is.
E jogszabályi rendelkezésekhez képest a perben azt a kérdést kell eldönteni, hogy a felperes és a munkatársai között a fizetési meghagyásban megjelölt időszakban vállalkozási (alvállalkozói) vagy pedig alkalmi fizikai munka végzésére irányuló jogviszony jött-e létre.
Minthogy az alkalmi fizikai munkások akkor is biztosítási kötelezettség alá tartoznak, ha munkájukat nem munkaviszony alapján végzik, nincs jelentősége annak, hogy a felperes és az építési munkákon vele együtt dolgozó személyek közötti jogviszonyban nem ismerhetők fel a munkaviszony jellemzői.
A peradatok alapján teljes határozottsággal megállapítható, hogy a megrendelők egyedül a felperessel álltak vállalkozási jogviszonyban, a szerződéskötésben csak a felperes vett részt, és a megrendelők az elvállalt szolgáltatás szerződés szerinti teljesítését is kizárólag tőle követelhették. (Őt terhelte a „műszaki felelősség”.)
A megrendelők és az elvállalt munkák elvégzésére az alperes által bevont személyek között nem keletkezett semmiféle jogviszony.
Téves tehát az elsőfokú bíróságnak az az érdemi álláspontja, hogy az építkezést közösen vállalták el, és a felperes munkatársai vállalkozási jogviszonyban végezték a munkát.
Nem helytálló azonban a másodfokú bíróság által kifejtett az a jogi álláspont sem, amely szerint a felperes és munkatársai között alvállalkozói szerződés jött létre.
A felperes és az iparjogosítvánnyal nem rendelkező munkatársai abban állapodtak meg, hogy a munkát az iparjogosítvánnyal rendelkező felperes közreműködése mellett, kölcsönösen együttműködve végzik el és abban is, hogy a vállalkozási szerződés teljesítéséért a szerződő felperesnek járó díjazást egymás között miként osztják fel. Ehhez a megállapodáshoz azonban a megrendelőkkel szemben nem fűződött jogi hatály.
Azon túlmenően, hogy az építkezésen dolgozó segédmunkások és a felperes között fogalmilag nem keletkezhetett alvállalkozói jogviszony – a kifejtettekhez képest – az állapítható meg, hogy a felperes munkatársai akár segédmunkások akár szakképzettek voltak, a felperessel kötött szerződésük alapján a felperes részére végeztek – nem munkaviszony alapján – alkalmi fizikai munkát.
A házépítés jellege a szombati és munkaszüneti napokon végzett munka „alkalmi” voltát nem érinti.
Mindezekre figyelemmel a felperes munkatársai a felhívott jogszabályok szerint biztosítási kötelezettség alá tartoztak, ehhez mérten jogszerű volt az alperesnek az az eljárása, amellyel az általuk kapott díjazás után járulékfizetési kötelezettséget állapított meg. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 373/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás