GK BH 1978/36
GK BH 1978/36
1978.01.01.
A fokozatos tervszolgáltatás ténye csak abban az esetben lehet pótlék kikötésének alapja, ha valóban többletköltséget idéz elő [17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. r. 13. § (2) bek. j) pont, 28. § (1) bek.; 5/1968. (IV. 6) ÉVM sz. r.-tel közzétett építési szerződési alapfeltételek 1. § (1) bek. a) pont, 3. § (5) bek., 4. §; 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 2. §].
A felperes vállalkozó és az alperes megrendelő 1976. december 29-én egy híd kivitelezésére 318 800 000 Ft vállalkozói díjjal építési szerződést kötöttek. A szerződés az arra vezetett záradék szerint a „Csatolt jegyzőkönyvvel együtt érvényes”, a jegyzőkönyv pedig véleményeltérést tartalmaz. Ennek lényege a következő.
„A szerződés I. sz. mellékletének 1. pontja szerint Megrendelő a kivitelezési terveket építményenként különböző időpontokban szolgáltatja. Az így szolgáltatott tervdokumentációkat Megrendelő nem tekinti a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet szerinti fokozatos tervszolgáltatásnak. Megrendelő álláspontja szerint fokozatos tervszolgáltatás esete akkor áll fenn, ha egy építménynek a tervei kerülnek több időpontban a kivitelező részére átadásra.
Vállalkozó álláspontja szerint a tervszolgáltatás fokozatossága a teljes létesítmény vonatkozásában értelmezendő, miután az egyes építmények közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz és csak együttesen biztosítják a rendeltetésszerű használatot.”
A felperes előadta, hogy a fokozatos tervszolgáltatás, „illetve a fokozatos tervszolgáltatás alapján többletköltség elszámolhatósága kérdésében” keletkezett közte és az alperes között vita és ennek eldöntését a bíróságtól kérte. Álláspontja szerint a híd egységes létesítmény, (illetve építmény) mind a funkció, mind a kivitelezés szempontjából, ha az alperes az önálló építményeknek minősített hídrészek terveit különböző időpontokban adja át, az építkezést nem tudja ésszerűen megszervezni. Az ilyen rendkívüli körülmény miatt jogos a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 13. §-a (2) bekezdésének j) pontja szerinti többletköltség elszámolása. A felperes csak akkor tudná a munkát az ÉKN „költségelőírásainak megtartásával” elvégezni, ha a munka egészére vonatkozó teljes tervdokumentáció birtokában tudna a kivitelezésre felkészülni.
A fentiek alapján a felperes annak megállapítását kérte, hogy a fokozatos tervszolgáltatás szempontjából a szerződés tárgyát képező híd egy létesítménynek minősül.
Az alperes a védekezésében a szerződés 2. pontjára hivatkozott, amely tételesen felsorolja a szerződés tárgyát képező építményeket. A munkaterület átadásának ütemét ugyanez a pont a műszaki szükségesség szerint határozta meg. Ezzel biztosították a munka folyamatosságát. Az I. sz. melléklet 1. pontjában abban állapodtak meg, hogy a tervek szolgáltatása építményenként történik, kivéve a mederhidat. A felek kölcsönösen megállapították az át nem adott tervek szolgáltatásának ütemezését is. Álláspontja szerint a vitás „vonalas” létesítményen belül önálló építménynek minősülnek a külön tervdokumentációba foglalt hossz-szelvényszakaszok. Az építményenkénti ütemezés nem tekinthető fokozatos tervszolgáltatásnak.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalás végett megkereste az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot mint árhatóságot. A felperes az árhatóság szakvéleményére írásbeli észrevételeket tett. A bíróság a híd építésére a szerződést a felek között vitás feltételnek az alábbi meghatározásával hozta létre:
„A 17/1975 (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 13. §-a (2) bekezdése j) pontjának alkalmazása szempontjából a hídnak mindazokat a részeit külön építménynek kell tekinteni, amelyeknél az »Építményjegyzék« szerinti termékjel az első három számjegy vonatkozásában eltérő;
– a megrendelt létesítmény egyes részeire vonatkozó különböző időben történő tervszolgáltatást nem lehet a híd tekintetében fokozatos tervszolgáltatásnak minősíteni;
– fokozatos tervszolgáltatás a felek megállapodása folytán a mederhíd vonatkozásában áll fenn, és így ennek értéke után számolhat el a felperes különleges körülmények miatti felárat.”
Az ítélet indokolása – egyebek között – utalt arra, hogy a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet szerint az ár meghatározása építményenként történik, építménynek pedig az árképzés szempontjából az a létesítmény tekintendő, amely az „Építményjegyzék” szerint külön termékcsoportjel alá tartozik. Hivatkozott az indokolás az ÉVM állásfoglalására, amely szerint „különálló építménynek tekinthetőség szempontjából rendező elvnek kell tekinteni, hogy az »Építményjegyzék« szerint az egész építmények az első három számjegyet tekintve azonos termékcsoportszám alá esnek-e vagy sem”. A híd tehát az árszabályozás szempontjából az „Építményjegyzék”-ben meghatározott termékcsoportjele szerinti önálló építményekre tagozódik. Minthogy a híd az árképzés vonatkozásában nem egység, azaz nem építmény, a híd egyes részei tekintetében, amelyek külön építménynek tekintendők, a terveknek a felek megegyezése szerint eltérő időpontokban való szolgáltatása nem fokozatos tervszolgáltatás, és így nincs jogszabályi alapja a híd egész kivitelezési ellenértéke után felár felszámításának. Kivétel ez alól a mederhíd, amelyre vonatkozóan az árrendelet intenciója szerint már fokozatos tervszolgáltatás áll fenn, és így helye van különleges körülmények miatti felár felszámításának. Az „Építményjegyzék” szerinti termékcsoportjel szempontjából eltérő építmények az árképzés tekintetében akkor is önálló egységnek tekintendők, ha – miként arra a felperes hivatkozott – a létesítményen belül szoros összefüggésben állnak egymással.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezés részben alapos.
A fokozatos tervszolgáltatásról az 5/1968. (IV. 6.) ÉVM sz. rendelettel közzétett építési szerződési alapfeltételek (a továbbiakban: Alapfeltételek) 3. §-ának (5) bekezdése és 4. §-a, illetve a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 13. §-a (2) bekezdésének j) pontja rendelkezik. A fokozatos tervszolgáltatást az árszabály az Alapfeltételekhez képest szűkebb értelemben használja.
Az Alapfeltételek rendelkezéseire figyelemmel megállapítható, hogy ha a szerződéskötés előtt a megrendelő nem adja át a teljes kivitelezési tervdokumentációt, hanem annak szolgáltatása fokozataiban a felek megállapodnak, a szerződés tárgyát képező építési-szerelési munka egészére nézve fennáll a fokozatos tervszolgáltatás. Ez teszi pl. lehetővé – mint jelen esetben is – a vállalkozói díjban való végleges megállapodás helyett a díj költség-előirányzattal való meghatározását. Az Alapfeltételek szempontjából fokozatos tervszolgáltatás esete áll fenn akkor is, ha a megrendelő a kivitelezési tervdokumentációt a létesítmény építményi bontásának megfelelő részletekben szolgáltatja. Az árszabály viszont csak akkor teszi lehetővé a pótlékban való megállapodást, ha az építmény kivitelezési terveinek szolgáltatása történik fokozatosan (építményrészenként).
Helyes a felperesnek az az álláspontja, hogy a szerződésben elvállalt hídépítés egésze egy létesítménynek tekintendő. A 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 2. §-a szerint ugyanis a szerződés alapján a vállalkozó köteles létesítményt, illetőleg egyedi gyártású terméket előállítani. Az építési szerződés tárgya, az építési-szerelési munka szintén létesítmény előállítására (munkával elérhető eredmény szolgáltatására) irányul [az Alapfeltételek 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja]. Téves tehát az alperes védekezésében képviselt és az első fokú ítéletben is kifejezésre jutott az az álláspont, hogy a tervszolgáltatás fokozatossága csak a mederhíd vonatkozásában áll fenn. Annyiban azonban ezek az álláspontok helytállók, hogy az árszabály szerint a pótlék felszámítására nem ad jogcímet az olyan fokozatos tervszolgáltatás, amelynek esetében a beruházó a létesítményt alkotó egyes építmények kivitelezési tervdokumentációját kompletten szolgáltatja. A felperes viszont tévedett abban, hogy a létesítményt egyúttal egyetlen építménynek kívánta minősíttetni.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 28. §-ának (1) bekezdése szerint az építési-szerelési munkák költségeit – a helyszíni bejáráson rögzített feltételek és adatok alapján – építményenként összeállított költségvetésben kell előirányozni. Helyesen idézte az elsőfokú bíróság a felhívott rendelet 2. sz. mellékletének 2. pontját is, amely előírja, hogy az építmény besorolását a mindenkor érvényes „Építményjegyzék” szerint kell elvégezni.
A felperes – mint a szerződés 1. sz. melléklete 1. pontjának nem vitatott részéből kitűnik – elfogadta az építményenkénti organizációt, márpedig ez irányadó abból a szempontból, hogy a költségvetést és a hozzátartozó terveket milyen bontásban kell elkészíteni, s ehhez képest a létesítmény milyen építményekre tagozódik. Egyébként a szerződés 1. pontja is azt tartalmazza, hogy a felperes a hídépítési és kapcsolódó munkák kivitelezését az átadott tervdokumentáció, illetve a kapacitásfoglalási szerződésben szereplő építményjegyzék szerint, a jobb és bal parti központi telepek melléklétesítményeivel együtt vállalja el. A felek tehát a létesítményi bontást már a kapacitásfoglalási szerződésben megállapították.
Az ÉVM mint árhatóság állásfoglalásából az tűnik ki, hogy az „Építményjegyzék” besorolása alapján a feljáróhidak is a mederhídtól különálló építményeknek minősülnek. Még kevésbé áll fenn tehát a többi építménynek a mederhíddal egységes építménnyé minősítésének a feltétele.
A felperes fellebbezésében ismét hivatkozott a dilatációval csatlakozó épületrészek példájára, az alperes pedig utalt arra, hogy ugyancsak az irányadó árrendelet fogalommeghatározása szerint vonalas létesítményeken belül önálló építménynek minősülnek a külön tervdokumentációba foglalt hossz-szelvényszakaszok.
Az 56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet 24. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróságok részére árszabályozással összefüggő kérdésekben szakvéleményt a termelő szerint illetékes árhatóság ad. A jelen esetben a szerződési vitát részben az Alapfeltételek, részben az árszabály rendelkezéseinek értelmezésével lehetett eldönteni. Az árhatóság a vitás kérdés teljes ismeretében nyilvánította álláspontját. A Legfelsőbb Bíróság nem látott kellő alapot arra, hogy az árhatóság véleményétől eltérően, a felperes műszaki álláspontját magáévá téve az egész létesítményt egyetlen építménynek minősítse.
A felek a vitát elvi alapon folytatták, noha a vita hátterében az a kérdés van, hogy a mederhídtól eltekintve van-e jogcíme a felperesnek többletköltség felszámítására. A háttérben levő kérdés azonban nem volt a kereset tárgya. A vita kizárólag arra vonatkozott, hogy a szolgáltatás egyetlen létesítmény, illetőleg egyetlen építmény-e, továbbá hogy a felek szerződése mennyiben alapszik fokozatos tervszolgáltatáson. A felperes keresete nem tartalmazott olyan kérelmet, hogy a bíróság – ha ennek egyáltalán helye volna – az építményi bontást a szerződéstől (helyesebben: szerződéstervezettől) eltérően állapítsa meg, vagy határozza meg, hogy a felek az egyes létesítményrészeket milyen ismérvek szerint minősítsék önálló építményeknek.
A szerződési vitában a felperes kereseti kérelméhez képest a bíróságnak tehát csak abban kellett döntenie, hogy az I. sz. melléklet 1. pontja vitatott részének mi legyen a tartalma.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és a felek szerződését akként hozta létre, hogy: a létesítmény teljes kivitelezési tervdokumentációjának szolgáltatása fokozatosan történik; a megrendelő a mederhíd tervdokumentációját részletekben, a többi építményét pedig egy ütemben adja át a vállalkozónak; a végleges vállalkozói díjban építményenként, az elfogadott észrevételek után kell megállapodni.
Meg kell jegyezni, hogy a felek vitája eleve téves mederben folyt, mert olyan kérdésről vitatkoztak, amelyet a jogszabályok rendeznek, azonban szerződési vitáról lévén szó, a bíróság az érdemi döntés hozatalát ennek ellenére nem tagadhatta meg. Későbbi félreértések elkerülése végett azonban meg kell állapítani, hogy még a bíróság határozata sem rendezi és ez idő szerint még nem rendezheti a feleket valójában foglalkoztató azt a kérdést, hogy kell-e, illetve milyen összegű költséget – pótlékot – kell fizetni a fokozatos tervszolgáltatás miatt. Maga a fokozatos tervszolgáltatás ténye önmagában ugyanis még nem ok pótlék megállapítására. A feleknek ebben kell megállapodniuk, ha a fokozatos tervszolgáltatás valóságos többletköltséget okoz, s megállapodás tárgya a pótlék kulcsa is. Ez egyértelműen kitűnik a 17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 13. §-ából, amely egyebek között úgy rendelkezik, hogy „többletköltséget idézhet elő, ha … az építményt fokozatosan szolgáltatott tervek alapján kell kivitelezni...”, s ugyanezen § értelmében, „ha az építési-szerelési munkát el nem hárítható többletköltséget előidéző körülmények között kell végezni, a többletköltség mértékét a felek együttesen határozzák meg”. A pótlékban és annak mértékében tehát a feleknek még meg kell állapodniuk, vagy ennek hiányában annak idején újból a bírósághoz fordulhatnak. (Legf. Bír. Gf. VII. 31 055/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás