BK BH 1978/363
BK BH 1978/363
1978.09.01.
A jármű jogtalan használatával megvalósított hűtlen kezelésnek nem társtettese, hanem részese az a személy, aki a jogtalan igénybevételben részt vesz ugyan, de a gépjármű kezelésével nincs megbízva [1961. évi V. törvény (Btk.) 13. § (2) bek., 14. § (2) bek., 294. §].
A katonai bíróság a sorkatona II. r. honvéd vádlottat társtettesként megvalósított hűtlen kezelés miatt vonta felelősségre.
A tényállás szerint a szintén sorkatona I. r. honvéd vádlott megállapodott a II. r. vádlottal, hogy a kezelésére bízott honvédségi gépkocsit magáncélra igénybe veszi. Ennek megfelelően az ellenőrzést félrevezetve, az I. r. vádlott által vezetett járművel elhagyták a laktanyát és több környékbeli községbe utaztak. A járművet végig annak szervezetszerű vezetője, az I. r. vádlott vezette. A jogtalan igénybevétellel kb. 1000 forint kárt okoztak.
Az első fokú ítélet felülbírálása során a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a katonai bíróság tévedett, amikor a II. r. vádlott cselekményét, társtettesként megvalósított hűtlen kezelésként értékelte.
A Btk. 294. §-a szerint a hűtlen kezelés bűncselekményét az valósítja meg, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg és e megbízásból folyó kötelezettségének megszegésével a vagyonban kárt okoz. Ilyen módon a hűtlen kezelésnek mind tettese, mind társtettese csakis olyan személy lehet, aki az idegen vagyon kezelésére megbízást kapott és az ebből fakadó kötelezettsége megszegésével okoz kárt.
A tényállásból kitűnően az érintett jármű kezelésére és vezetésére az I. r. vádlott kapott megbízást. Az ezzel kapcsolatos hűtlen kezelést tehát tettesi vagy társtettesi minőségben csak ő valósíthatta meg.
Kétségtelen, hogy a II. r. vádlott részt vett a jármű jogtalan használatában, erre társával előre meg is állapodott. Tevékenysége azonban a fentiekre figyelemmel csupán a Btk. 14. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédi tevékenységként értékelhető.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott bűnös tevékenységét bűnsegédi minőségben elkövetett hűtlen kezelésnek minősítette. (Legf. Bír. Katf. III. 147/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
