BK BH 1978/410
BK BH 1978/410
1978.10.01.
Emberölés bűntettének kísérlete esetén nem értékelhető súlyosítóként az a körülmény, hogy a cselekmény közel állt a befejezettséghez [1961. évi V. törvény (Btk.) 64. §, 253. §; 12. sz. Irányelv].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 évi szabadságvesztésre és a közügyektől 8 évi eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a többszörösen büntetett s hosszabb ideje igen nagymértékben italozó vádlott ittas állapotban szóváltásba került a sértettel. A vita során a vádlott és a sértett egymás felé csapkodtak, s a sértett az őt ért ütésektől a földre esett. A vádlott ekkor a közelből egy dorongot vett magához és azzal a közepesnél nagyobb erővel a földről felkelni igyekvő sértett fejére ütött.
Az ütés folytán eszméletlenül földre zuhant sértett többszörös koponyacsonttörést szenvedett. A jellegében életveszélyes sérülés gyógytartama 3-4 hónapra tehető, nagy a valószínűsége azonban az agykárosodás miatt fennmaradó testi fogyatékosságnak.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a lefolytatott bizonyítás anyagával összhangban állóan, a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól mentesen állapította meg. Az ekként kellően megalapozott – s egyébként a felek által sem kifogásolt – tényállást a Be. 239. §-ának (1) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság ítélkezése alapjául elfogadta.
A tényállásban foglaltak alapján helyesen történt a vádlott bűnösségének a megállapítása, és a terhére rótt bűncselekmény jogi minősítése is törvényes.
A büntetés kiszabása körében jelentős bűnösségi körülmények részben pontosítást igényelnek. Az elsőfokú bíróság ugyanis pontatlanul rótta a büntetést növelő tényezőként a vádlott terhére, hogy a cselekmény közel állt a befejezettséghez és nagy valószínűséggel maradandó testi fogyatékossággal jár. A Legfelsőbb Bíróság 12. számú irányelvében kifejtettek szerint ugyanis általában enyhítő körülményként kell értékelni azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, azonban ennek nyomatéka igen eltérő lehet. Így figyelembe jön, hogy a kísérleti cselekmény az eredményt mennyiben közelítette meg s milyen következményekkel járt. E tárgyi körülmény mellett jelentősége van annak is, hogy az elkövető a maga részéről mindent megtett-e a bűncselekmény befejezése érdekében, de az ennek ellenére elmaradt. Ebben az esetben – ha a következmények is súlyosak – a kísérlet mint enyhítő körülmény súlytalanná válik.
Az adott esetben tehát a megyei bíróság ítéletében felhozott körülményeknek a büntetés kiszabása körében olyan jelentőséget kell tulajdonítani, hogy azok a cselekmény kísérleti szakban maradásának enyhítőként való értékelését súlytalanná teszik.
A megyei bíróság egyebekben a büntetést meghatározó tényezőket helyesen sorolta fel és azokat nyomatékuknak megfelelően értékelve szabta ki a fő- és mellékbüntetés tartamát. A Legfelsőbb Bíróság a cselekményt beismerő és megbánó, két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodó vádlott esetében – a sértett közreható magatartását is figyelembe véve – a szabadságvesztés tartamának súlyosítását nem látta indokoltnak. Ugyanakkor nem talált törvényes alapot a büntetés enyhítésére sem, egyebek mellett arra is tekintettel, hogy a vádlott korábban, bár más jellegű bűncselekmények miatt, már többször összeütközésbe került a törvénnyel, és a kiszabott büntetések nem jártak a kellő átnevelő, visszatartó hatással. Mindezekhez képest a kiszabott büntetés szükséges, de egyben megfelelő is a büntetési célok hatékonyabb érvényesítéséhez.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az első fokú ítéletet a Be. 259. §-ának (1) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 253/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás