GK BH 1978/435
GK BH 1978/435
1978.10.01.
Ingatlannak bányaipari létesítmény elhelyezése céljából való igénybevétele esetén a kisajátítás megtörténtéig átmenetileg sincs helye a bányakárokra vonatkozó szabályok alkalmazásának, hanem csak ellenszolgáltatás követelhető az elfoglalt terület használatáért [1960. évi III. tv. 42. § (2) bek., 46. § (2)–(3) bek.; 9/1961. (III. 30.) Korm. sz. r. 83. §].
A felperes mezőgazdasági termelőszövetkezet tulajdonában álló földeken az alperes vállalat különféle olajipari létesítményei helyezkednek el. Ez a felperesnek terméskiesést és művelési többletköltségeket okoz. Ezért a felperes a járási hivatal igazgatási osztályától kérte az alperes kötelezését az 1973. és 1974. évben felmerült összesen 1 406 000 Ft bányakár megtérítésére. A nevezett hatóság az alperest 189 015 Ft bányakár megtérítésére kötelezte, az ezt meghaladó igényt pedig elutasította. A határozatot mindkét fél keresettel támadta meg a járásbíróságnál. A felperes további 1 200 000 Ft bányakár megítélését, az alperes pedig a felperes igényének teljes elutasítását kérte. A két pert a járásbíróság egyesítette, majd az ügyet a hatáskörrel rendelkező megyei bírósághoz tette át.
Az elsőfokú bíróság az alperest az utóbb leszállított keresetnek megfelelően 913 372 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a beszerzett szakvélemények alapján megállapítható, hogy az olajipari létesítmények a felperes gazdálkodását hátrányosan befolyásolják. Ezek miatt a felperes területének elfoglalt része nem hasznosítható, ezenfelül a környező földek megmunkálása többletköltséggel jár. A termőterület kieséséből keletkezett kár 1973-ban 21 723 Ft, 1974-ben pedig 28 946 Ft volt. Ebből az alperes 1973-ban 14 803 Ft-ot, 1974-ben pedig 12 775 Ft-ot peren kívül már megfizetett. Így a meg nem térült kár a két évben összesen 23 090 Ft. Az olajipari létesítmények akadályozó hatása folytán a környező földek megművelésénél 1973-ban 275 015 Ft, 1974-ben pedig 638 357 Ft többletköltség merült fel. A megjelölt károkat az alperes a bányászati tevékenységével okozta, ezért azokat az 1960. évi III. törvény értelmében meg kell térítenie. Az alperes által az államigazgatási határozat hatályon kívül helyezése és a kártérítési igény teljes elutasítása iránt előterjesztett viszontkeresetet az elsőfokú bíróság elutasította.
Az alperes az ítélet ellen fellebbezett, amelyben a kereset teljes elutasítását kérte. Ezt azzal indokolta, hogy a bányászati tevékenységgel okozott kárt a felperesnek minden évben megtérítette. Az olajipari létesítmények jelenléte miatt azonban járadékszerű kártérítés nem igényelhető. Ezek a létesítmények már évtizedek óta a szóban forgó területen vannak, és a felperes jogelődje már ilyen körülmények között kezdhette meg a működését. A terület használatáért általa fizetett összegek a felek megegyezésén alapultak, aminek a megtámadására nincs alap. Az alperes kifogásolta a szakvélemény megállapításait és a marasztalás összegét is.
A fellebbezés alapos.
A bányászatról szóló 1960. évi III. törvény (a továbbiakban: Bt.) 42. §-ának (2) bekezdése szerint a bányászati tevékenység során a másnak okozott kárt meg kell téríteni. A Bt. 46. §-ának (2) bekezdése viszont külön rendelkezik a bányászati létesítmények elhelyezése esetén igényelhető kártalanításról. Ez utóbbi szolgalom alapítása kapcsán vagy pedig kisajátítás esetében állapítható meg.
A fentiekből következik, hogy a bányászati tevékenységgel okozott károk megtérítésére vonatkozó általános rendelkezés alól a jogszabály kivette a bányászati létesítmények elhelyezése folytán keletkezett anyagi hátrányokat és azokra külön rendelkezést tartalmaz. Ez utóbbiakra tehát nem vonatkoznak az ingatlanban keletkező ún. bányakárok megtérítésére irányadó szabályok, hanem azokkal kapcsolatban az említett speciális rendelkezések szerint lehet kártalanítást igényelni. Ennek megfelelően, minthogy az alperesnek a szóban forgó ingatlanokra tartósan van szüksége, a Bt. 46. §-ának (3) bekezdése értelmében kisajátításnak van helye. A kisajátítási eljárás keretében juthat hozzá a felperes mind az elfoglalt területek ellenértékéhez, mind a visszamaradt területek értékcsökkenésének megfelelő kártalanításhoz.
Kétségtelen, hogy a kisajátítást elsősorban az alperesnek kell kezdeményeznie, de minthogy a per adatai szerint az olajipari létesítmények a velük határos ingatlanok rendeltetésszerű használhatóságát súlyosan akadályozzák, a Bt. végrehajtásáról szóló 9/1961. (III. 30.) Korm. sz. rendelet 83. §-a értelmében a felperes is kérheti a kisajátítási eljárás megindítását.
A kifejtettekből az is következik, hogy az ingatlannak bányaipari létesítmény elhelyezése céljából történt igénybevétele esetén a kisajátítás megtörténtéig, átmenetileg sem lehet helye a bányakárokra vonatkozó szabályok alkalmazásának. A felperes tehát a kisajátítás megtörténtéig csak az elfoglalt terület használatáért követelhet ellenértéket. Az ezzel kapcsolatos keresete azonban szintén nem alapos. A felek ugyanis már korábban peren kívül megegyeztek a területért járó térítés összegében. Ezt az egyezséget a felperes nem támadta meg, és erre a per adatai szerint egyébként sincs alap. Így egymagában az a körülmény, hogy a szakértő a szóban forgó területek elfoglalása miatt mutatkozó terméskiesést magasabbra értékelte, mint a felek az egyezségük megkötésekor, nem ad alapot a különbözet megítélésére.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítélet és a megjelölt államigazgatási határozat megváltoztatásával a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. III. 31 107/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás