GK BH 1978/436
GK BH 1978/436
1978.10.01.
Villamos vezeték létesítésével okozott kárként nemcsak a jogszabályban példálózóan kiemelt veszteséget, hanem minden olyan kárt is meg kell téríteni, amely az említett munkálatokkal összefüggően keletkezett [1962. évi IV. tv. (VET) 22. § (1) és (2) bek.; 1959. évi IV. tv. XXIX–XXXI. fej.; 1976. évi 24. sz. tvr. 16. §.; 33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 25. § (1) bek.; 1/1967. (IV. 28.) NIM sz. r. 18. § (2) bek.].
A felperes a keresetében villamos távvezeték létesítése folytán az 1976. és 1977. években keletkezett 447 552 Ft kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes hatásköri kifogással élt és érdemben is védekezett, a leszállított követelésből 300 880 Ft-ot elismert, ezt meghaladóan azonban a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az elismert és kifizetett 300 880 Ft-on felül az alperest 146 672 Ft kártérítés megfizetésére is kötelezte. Az ítélet indokolása szerint az alperesnek az a hatásköri kifogása, hogy a felperes kárának a megállapítása államigazgatási útra tartozik, nem alapos. A pernek polgári jogi igény a tárgya, amelynek elbírálása a Pp. 365. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság hatáskörébe tartozik. Ami a per érdemi részét illeti, az alperes jogosult volt a villamosműhöz tartozó vezetékeknek és ezek tartószerkezeteinek a felperes ingatlanán történő elhelyezésére, az ezzel összefüggő kárt azonban a kisajátítási kártalanítás szabályai szerint köteles megtéríteni. A perben beszerzett, megfelelő számításokkal alátámasztott és ezért a bíróság által elfogadott szakvélemény szerint egyfelől az alperes jogos tevékenysége, másfelől közreműködőjének a magatartása folytán a felperesnek összesen 447 552 Ft kára keletkezett. Minthogy ebből a kárösszegből az alperes 300 880 Ft-ot kifizetett, további fizetési kötelezettsége 146 672 Ft erejéig fennáll. Az alperes közreműködője által okozott kár összegszerűségének további vizsgálatára irányuló indítványt a bíróság elutasította, mert az alperes a nevezett vállalattal szemben nem terjesztett elő keresetet, a felperes igényének elbírálása szempontjából pedig közömbös az, hogy a kárt az alperes vagy a közreműködője okozta-e. Az utóbbi magatartásáért ugyanis az alperes felelősséggel tartozik. A perben felmerült szakértői költség és eljárási illeték a felek között pervesztességük arányában került megosztásra.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, abban továbbra is fenntartotta a hatásköri kifogását, érdemben pedig elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a 300 880 Ft-ot meghaladó követelés elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérte. Szerinte a kisajátítási szabályok értelmében bírósági út igénybevételére csak az államigazgatási eljárás befejezése után van lehetőség. Érdemben arra hivatkozott, hogy a kisajátítási szabályok csak a folyó gazdasági év várható terméskiesésével kapcsolatos kár érvényesítését teszik lehetővé. Ennek megfelelően a felperest már kártalanította. Többévi terméskiesésből keletkező kár az elmaradt haszon fogalmi körébe tartozik, ami a jelen esetben nem érvényesíthető. Végül sérelmezte bizonyítási indítványának az elutasítását. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy amennyiben a közreműködőjét gondatlanság terheli, a nevezett perben állása nélkül a felperes igénye nem bírálható el.
A fellebbezés nem alapos.
Téves az alperesnek az a fellebbezési előadása, amely szerint a pert államigazgatási eljárásnak kell megelőznie. Az 1962. évi IV. tv. (VET) 22. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a villamosmű létesítésével, az előmunkálattal vagy az üzemben tartással kapcsolatos, e törvényen alapuló tevékenység során más ingatlanban kár keletkezik, a károsultat kártalanítani kell. A kártalanításra – állami szervnek okozott kár esetében is – a kisajátítás szabályait kell értelemszerűen alkalmazni, a (2) bekezdés szerint pedig e rendelkezések nem érintik az 1959. évi IV. tv. XXIX–XXXI. fejezeteiben szabályozott kártérítési felelősséget.
A fenti jogszabályi rendelkezések egybevetéséből következik, hogy a villamosmű létesítésére jogosult a tevékenységének jogszerű gyakorlásával okozott kárért a kisajátítás szabályai szerint kártalanítást köteles fizetni, a jogellenes magatartással összefüggő kárt pedig a Ptk.-nak a kártérítés általános szabályai szerint köteles megtéríteni. Mindkét igény elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik, és a pert megelőzően sem kisajátítási, sem pedig egyéb államigazgatási eljárás lefolytatására nincs szükség.
Az említett jogszabályban a kisajátítás szabályaira való utalás nem az eljárási, hanem csak a kártalanítás mértékére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának előírását jelenti.
Téves az alperesnek a kár mértékét meghatározó ítéleti rendelkezést támadó fellebbezési érvelése is. A VET már hivatkozott a 22. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmazandó kisajátítási szabályok [1976. évi 24. sz. tvr. 16. § és 33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 25. § (1) bek.] szerint a kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget meg kell téríteni. Ilyen értelemben rendelkezik a 2/1968. (II. 9.) NIM sz. és a 3/1969. (VI. 25.) NIM sz. rendelettel módosított 1/1967. (IV. 28.) NIM sz. rendelet 18. §-ának (2) bekezdése is, amikor megállapítja, hogy a villamos vezeték létesítésével okozott károkért, valamint az ingatlanban okozott egyéb károkért, különösen a művelési ág változásából, az ingatlan értékcsökkenéséből keletkezett károkért a kisajátítás szabályainak az alkalmazásával pénzbeli kártalanítást kell fizetni.
A fenti jogszabályok helyes értelmezése szerint – az alperes álláspontjával ellentétben – villamos vezeték létesítésével okozott kárként nemcsak a 33/1976. (IX. 5.) MT sz. rendelet 25. §-ának (1) bekezdésében foglalt példálózó felsorolásban kiemelt veszteségeket (pl. a lábonálló és függő termés, illetőleg a folyó gazdasági év várható termésének értékét) kell megtéríteni, hanem minden olyan egyéb kárt is, amely az említett munkálatokkal összefüggésben keletkezik. Így a perbeli esetben meg kell téríteni a gazdasági év várható termésének értéke mellett a gépjárművek által okozott taposás következtében a talajszerkezet megrongálódásából adódó kárt is.
A perben kirendelt szakértő kárszámítása megfelel a felhívott jogszabályi rendelkezésekben írt feltételeknek, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta. A szakvélemény szerint az alperes a vezetékrendszer, a felvonulási, illetve bekötőút, valamint a telephely kiépítésével 1976-ban 120 909 Ft, 1977-ben pedig 154 926 Ft kárt okozott az alperesnek, amihez hozzá kell számítani az alperes közreműködője által okozott 115 839 Ft-ot kitevő kárt is. Így végeredményben az alperes kártérítési kötelezettsége 447 552 Ft kár mértékéig áll fenn. Az ebből elismert és kiegyenlített 300 880 Ft-ot meghaladó kereseti igény elutasítására irányuló fellebbezésnek tehát nincs alapja.
Indokolatlanul kifogásolta az alperes a fellebbezésében a közreműködője által okozott kárral kapcsolatos bizonyítási indítványának az elutasítását is, mert – amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította – az alperes közreműködője ellen nem terjesztett elő keresetet, a felperes keresetének elbírálása szempontjából pedig valóban nincs jelentősége annak, hogy a kárt vagy annak egy részét az alperes, illetve a közreműködője okozta-e [Ptk. 340. § (2) bek.]. Az alperes ugyanis a közreműködőjének a magatartásáért a felperessel szemben felelősséggel tartozik. Az alperes a jelen perben is érvényesíthette volna a közreműködője elleni visszkereseti igényét, és nincs akadálya annak sem, hogy azt – amennyiben a törvényi feltételek fennállanak – külön perben érvényesítse.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 30 050/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás