• Tartalom

GK BH 1978/446

GK BH 1978/446

1978.10.01.
A bíróság folyamatban levő per eldöntését nem függesztheti fel egy szünetelő per érdemi eldöntéséig és nem kötelezheti a feleket, hogy ennek érdekében a szünetelő per folytatását kérjék [Pp. 152. § (2) bek., 381. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság a sérelmezett végzésében úgy rendelkezett, hogy az eljárást a Pp. 152. §-ának (2) bekezdése értelmében felfüggeszti, egyben kötelezte a felperest arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságnál korábban indult, de szünetelő eljárás folytatását 3 napon belül kezdeményezze.
A végzés indokolása szerint a felperes egy húskombinát építési munkáinak késedelmes befejezése miatt az alperesek ellen kötbérigényt érvényesített. Az eljárás szünetelt, majd a felperes kezdeményezte az eljárás folytatását és ennek során megváltoztatta a keresetét, késedelmi kötbér helyett az időközben a terhére kiszabott ún. „koszinus felár” mint kár megtérítésére kérte kötelezni az alpereseket.
Az elsőfokú bíróságnak tudomása volt arról, hogy ugyanezen felek között ugyanezen épülettel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróságnál késedelmi kötbér megfizetése iránt per volt folyamatban, amelyet a felek ugyancsak szüneteltettek.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperes kártérítési igénye nem bírálható el anélkül, hogy a hiánypótlási munkákért való felelősséget és ennek kapcsán a késedelmi kötbér mértékét, valamint a felelősségnek az alperesek közötti esetleges megoszlását meg ne állapítanák.
Mivel mindezek elbírálása a Legfelsőbb Bíróságnál indult és jelenleg szünetelő eljárás tárgya, az elsőfokú bíróság indokoltnak találta az előtte folyamatban levő per elbírálásának a felfüggesztését a Legfelsőbb Bíróságnál folyamatban levő ügy befejezéséig.
A felperes a végzés elleni fellebbezésében az eljárás továbbfolytatására kérte utasítani az elsőfokú bíróságot.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság nem a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor a per első fokú elbírálását azzal az indokolással függesztette fel, hogy a jogvita eldöntése egy már folyamatban levő másik per befejezésének eredményétől függ. Az adott esetben ugyanis – amint az az első fokú eljárás során is megállapítható volt – a bíróság olyan ügy befejezésének eredményétől függően kívánta az előtte indult pert elbírálni, amely a felek előadása szerint a szünetelés stádiumában volt, illetve amelyben az idő múlása következtében a per megszűnése is bekövetkezett. Sem a Pp. 152. §-ának (2) bekezdése, sem más jogszabály alapján nem kötelezheti a bíróság a peres feleket arra, hogy kérjék az általuk közös megegyezéssel szüneteltetett eljárás folytatását. A jogszabály a felek elhatározási körébe utalta azt, hogy kívánják-e az eljárás szüneteltetését, tehát hogy a Pp. 381. §-ának (1) bekezdése értelmében bejelentik-e az erre vonatkozó kölcsönös megegyezésüket. Ugyanezen szakasz szerint az eljárást bármelyik fél kérelmére folytatni kell, de ennek a kérelemnek az előterjesztésére – jogszabályi rendelkezés hiányában – a bíróság egyik érdekelt felet sem kötelezheti. A kifejtettek következménye az, hogy valamely szünetelőben levő eljárás befejezéséig egy másik peres eljárás érdemi elbírálása nem függeszthető fel, hiszen a felek elhatározásától függ az, hogy az erre nyitva álló határidőn belül kérik-e a szünetelő eljárás továbbfolytatását, tehát az is, hogy keletkezik-e olyan érdemi döntés, ami befolyásolhatja egy másik ügy elbírálását.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú végzést a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése, illetve 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította. (Legf. Bír. Gf. V. 32 394/1977. sz.]
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére