BK BH 1978/457
BK BH 1978/457
1978.11.01.
A hamis vád bűntettében való bűnösség megállapításához az szükséges, hogy az elkövető hatóság előtt tett vádoló nyilatkozata tartalmilag valótlan tényt tartalmazzon, míg ha az állított tény megtörténte nem bizonyítható: felmentő rendelkezés meghozatalának van helye [1961. évi V. törvény (Btk.) 172. § (1) bek. a) pont].
Az eljárt bíróságok a terheltet 2 rb. hamis vád bűntette miatt 1 évi – fegyházban letöltendő – szabadságvesztésre, valamint 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélték. A megállapított tényállás lényege a következő.
A terheltet a járásbíróság, illetőleg a megyei bíróság többszörös visszaesőként elkövetett lopás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt 3 évi szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Ennek az ítéletnek a tárgyát alkotó cselekmények miatt a terhelt előzetes letartóztatását elrendelték. A terhelt a nyomozás befejezése után kelt beadványában, továbbá a bírósági tárgyaláson történő kihallgatásakor olyan szóbeli és írásbeli nyilatkozatokat tett, amely szerint őt a városi és járási rendőrkapitányságon – amiért nem akarta beismerni, hogy bűncselekményt követett el – a rendőrhadnagy gumibottal bántalmazta, míg a rendőrszázados ököllel ütötte. A bántalmazások hatására ismerte be a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Az említett rendőrtiszteket név szerint jelölte meg.
Ugyanezen tényállás alapján a katonai ügyészséghez is feljelentést tett a terhelt, s a rendőrtisztek ellen kényszervallatás bűntette miatt nyomozást rendeltek el, amelyet azonban a katonai ügyészség határozatával a Be. 139. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában megszüntet.
A 2 rb. hamis vád bűntettét megállapító ítéletek ellen, azok megalapozatlansága miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az ítéletből kitűnően a járásbíróság nem állapította meg tényként, hogy a terheltet a rendőrségi kihallgatás a során az általa megnevezett rendőrtisztek bántalmazták-e, vagy sem. A tényállásból csak az tűnik ki, hogy a terhelt a rendőrtiszteket mivel vádolta, vádját mikor és melyik hatóság előtt terjesztette elő. Az iratokból, de az ítéletből is kitűnően a terhelt a vádoló kijelentések megtételét nem vitatta, de azt állította, hogy azok a valóságnak megfelelnek.
Az ítéletből kitűnően a járásbíróság a terhelt védekezését azért vetette el, mert az indokolásban részletezett körülményekre figyelemmel, őt nem tartotta szavahihetőnek. A továbbiakban a bíróság az indokolásában arról számol be, hogy e terhelt cellatársainak a tárgyaláson előterjesztett vallomásukkal szemben miért a nyomozati vallomásukat fogadta el. Végül kiemelte, hogy a kihallgatáson jelen volt rendőrtisztek a terhelt bántalmazását tagadták, a terhelten sérülést az őt később kihallgató nyomozói sem láttak, de a terhelt maga sem panaszkodott a rendőrorvos előtt, hogy bántalmazás érte, jóllehet több ízben is volt orvosi rendelésen.
Az indokolásból kitűnő abból a körülményből azonban, hogy a terhelt nem szavahihető, s hogy rajta a tanúk sérülést nem láttak, csupán az következik, hogy a bántalmazás megtörténtét nem lehet megállapítani, ez pedig még a bűnösség megállapítására nem nyújt alapot.
A Btk. 172. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt hamis vád bűntettét az követi el, aki mást hatóság előtt hamisan vádol. A bűncselekmény törvényi tényállásából következően az e bűntett miatt folyó eljárásban azt kell bizonyítani, hogy a vádolás hamis, vagyis hogy a vádban állított esemény a valóságban nem történt meg. A bűnösség megállapításához tehát nem elegendő az, hogy nem bizonyítható az állított tény megtörténte. Ebből adódóan a konkrét ügyben sem elegendő csupán a bántalmazás tényét bizonyító adatok hitelt érdemlőségét vizsgálni, vizsgálni kell az állított tény meg nem történtét bizonyító adatokat is.
Azt, hogy nem történt meg a terhelt bántalmazása, a rendőrségi kihallgatás során bizonyíthatja az ekkor jelen volt személyek vallomása és az a körülmény, hogy a terheltet olyan időpontban vizsgálta meg az orvos, amikor – ha lett volna rajta sérülés – azt észlelnie kellett volna. A bántalmazás meg nem történtének bizonyítására alkalmas nyilatkozatok azonban ellentmondóak. Az eljárás során kihallgatott rendőrtisztek egymással ellentétes vallomást tettek a terhelt kihallgatásának időpontja, időtartama, a kihallgatás módja, a terhelt egészségi állapota kérdésében, s mindezek az adatok ugyancsak ellentétben állnak a hivatalos feljegyzés, továbbá a fogdai nyilvántartás adataival.
Minthogy a járásbíróság által megállapított tényállás egyfelől hiányos másfelől a bíróság nem derítette fel a vallomásokban mutatkozó ellentétek okait, az ítélet a bűnösség megállapítására is kihatóan megalapozatlan. Emellett eljárási szabályt is sértett a járásbíróság, amikor a Be. 163. §-ának (4) bekezdésében foglaltak ellenére nem adott számot arról, hogy az érdektelennek nem tekinthető terhelő tanúk vallomását az azokban mutatkozó lényeges ellentétek ellenére miért tartotta hitelt érdemlőnek.
Törvénysértő a megyei bíróság végzése, mivel e hiányosságokat nem észlelve, a járásbíróság megalapozatlan ítéletét helybenhagyta.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanság és az eljárási szabálysértés megállapítása mellett az eljárt bíróságok határozatát hatályon kívül helyezte és az iratokat új eljárás lefolytatása végett a járásbírósághoz visszaküldte.
A megismételt eljárásban a terheltet és a már korábban kihallgatott tanúkat újból ki kell hallgatni, vallomásaikat sokoldalúan kell értékelni és tényállást kell megállapítani elsősorban arra nézve, hogy a terhelt által állított tény megtörtént-e vagy sem.
A hamis vád megvalósulásához célzat nem szükséges ugyan, a Btk. 172. §-a szerinti bűncselekmény azonban csupán szándékosan követhető el, tehát abban az esetben, ha az a bűncselekmény, amellyel az elkövető mást a hatóság előtt vádol, ténylegesen nem történt meg, vagyis ha a vádolás tartalmilag valótlan tényt tartalmaz.
Amennyiben a bizonyítékok értékelése során a járásbíróság olyan tényállást állapít meg, hogy a terhelt által állított tény nem bizonyítható: ez a hamis vád bűntette alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontján alapuló – bebizonyítottság hiányában történő – felmentő ítéleti rendelkezés meghozatalát eredményezi.
Nem elegendő tehát a bizonyítási eljárás adatainak értékelése alapján a bántalmazás megtörténtét bizonyító adatok hitelt érdemlőségének a vizsgálata, hanem a bántalmazás meg nem történtét bizonyító adatokat is vizsgálni kell. Amennyiben pedig a bizonyítékok értékelése során újból csupán olyan megállapításra lehet jutni, hogy a terhelt nem szavahihető, a cellatársak és az őt később kihallgató nyomozók nem láttak rajta sérülést: ebből csupán annyi következik, hogy nem lehet bizonyítani a bántalmazás megtörténtét, következésképpen a hamis vád megállapítására, nevezetesen arra, hogy a terhelt mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével tudva hamisan vádolt, nincs kellő adat.
A terhelt bűnössége a hamis vád bűntettében csupán akkor állapítható meg, ha a bizonyítékok értékelése során teljes határozottsággal megállapítható, hogy a terheltet a nyomozás során egyáltalán nem bántalmazták, és ő tudva valótlanul vádolta az ügyében eljárt nyomozókat a hivatali bűncselekmény elkövetésével. (Legf. Bír. B. törv. IV. 635/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás