BK BH 1978/460
BK BH 1978/460
1978.11.01.
A mezőgazdasági termelőszövetkezet részére a költségvetési alap terhére az adóügyi szervek által kifizetett állami támogatásnak valótlan adatok alapján jogtalan felvétele nem csalást, hanem adócsalást valósít meg [1961. évi V. törvény (Btk.) 248. § (1) bek. b) pont, 293. §; 1968. évi I. tv. (Sztv.) 113. § (1) és (2) bek.].
A megyei bíróság az I. r. és a IV. r. vádlottat folytatólagosan és magánokirat hamisítással elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádbeli időben az I. r. vádlott mint elnök, a IV. r. vádlott pedig mint főállattenyésztő működött a mezőgazdasági termelőszövetkezetnél. A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetet a háztáji gazdaságban nevelt állatok értékesítése után költségvetési jellegű árkiegészítés, ezenkívül az értékesített állatok után bizonyos esetekben mennyiségi felár illette meg. Hízómarha értékesítése esetén az árkiegészítés az árbevétel 15%-a, a sertés értékesítésénél pedig az árbevétel 7%-a. Ugyanakkor azonban a tsz-t nem illette meg az árkiegészítés a kívülállóktól, vagyis a nem tsz-tagoktól történő állatvásárlás, illetve értékesítés esetén. A vádlottak a hozzájuk forduló kívülállók állatait is felvásárolták és a felvásárlásokat úgy tüntették fel, mintha az eladók tsz-tagok lennének. Ennek eredményeként négy év alatt a tsz összesen 188 257 forint jogtalan árkiegészítéshez jutott.
Az irányadó tényállás alapulvétele mellett a bűnösség megállapítása törvényes, téves azonban a cselekmény jogi minősítése. A vádlottak cselekményükkel az adóhatóság megtévesztése útján a tsz-t jogtalan árkiegészítéshez juttatták.
A vállalatok és szövetkezetek adóigazgatására, költségvetési kapcsolatainak lebonyolítására és pénzügyi revíziójára vonatkozó eljárás szabályairól szóló 29/1967. (XII. 15.) PM sz. rendelet l. §-ának d) pontjában foglaltak szerint költségvetési juttatásnak kell tekinteni a különböző állami támogatásokat, amelyek folyósítása az adóügyi szervek feladata, a 21. § rendelkezése szerint pedig a költségvetési juttatás jogtalan igénybevételét is adórövidítésként kell figyelembe venni.
Ezzel azonos szabályozást tartalmaz az 1971. évi 28. sz. törvényerejű rendelettel módosított és kiegészített 1968. évi I. törvény (Sztv.) 113. §-ának (2) bekezdése is, amikor a pénzügyi szabálysértések rendszerében az adó fogalmi körébe tartozónak értékeli többek között a költségvetési juttatásokat és ezek között a különböző állami támogatás formáit is.
Minthogy pedig az értékesítés után járó árkiegészítés ugyancsak olyan költségvetési juttatás, amelynek jogtalan igénybevétele adórövidítés, a vádlottak cselekménye a Btk. 248. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző adócsalást valósította meg. (Legf. Bír. Bf. IV. 636/1977. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
