PK BH 1978/522
PK BH 1978/522
1978.12.01.
Jóhiszemű lakáshasználó elhelyezésére a jogszabályban biztosított lehetőségek közül való választásnál mindig az adott tényállástól függően kell mérlegelni azt, hogy a lakáshasználó csak albérleti szobára vagy esetleg ennél számára előnyösebb elhelyezésre tarthat-e igényt [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 119. § (1) bek., 125. §].
A felperes és volt férje – haszonélvezeti joguk biztosításával – gyermekeik részére lakóházat és kertet vásároltak. Házasságuk felbontásakor – megállapodásuk szerint – a közös lakásból a felperesnek jutott az előszoba, konyha és a szoba használata. Az alperesek – a felperes fia és ennek felesége – 1971-ben költöztek a felpereshez. Először lakrészét vele közösen használták, majd toldalékkonyha létesítése után ez a helyiség és a szoba az alperesek, az előszoba és a régi konyha a felperes birtokába került.
A felek közötti viszony megromlása miatt a felperes 1977. február 28-án az alperesek szívességi lakáshasználatát visszavonta. A felperes keresetében jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználóként kérte az alpereseket a lakrész kiürítésére kötelezni. Az alperesek csak másik megfelelő lakás ellenében vállalták a kiköltözést, egyébként a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság az alpereseket a szoba-konyhás lakrész 15 nap alatti kiürítésére kötelezte azzal, hogy elhelyezésükről a felperes köteles gondoskodni. Úgy rendelkezett, hogy az alperesek legalább komfort nélküli másik lakásra vagy külön bejáratú – a legszükségesebb bútorzatuk és felszerelési tárgyaik elhelyezésére alkalmas – albérleti szobára tarthatnak igényt. Megállapította, hogy a haszonélvező felperes a szívességi használat visszavonására jogosult volt.
A másodfokú bíróság a járásbíróság ítéletét azzal a részbeni változtatással hagyta helyben, hogy mellőzte az ítéletnek külön bejáratú albérleti szobába történő elhelyezéssel kapcsolatos rendelkezését. Megállapította, hogy az I. r. alperes mint tulajdonos gyakorolta használati jogát, a II. r. alperes pedig a férje, az I. r. alperes jogán lakott a lakásban. Így az alperesek használati joga a haszonélvező felperes „rendelkezési jogának” gyakorlása folytán szűnt meg. Mellőzte a bíróság az alperesek lakáshasználatával kapcsolatban a „szívességre” történő utalást. Tényként állapította meg, hogy a toldaléképületbeli konyha részben az alperesek költségén létesült. Ezt az alperesek elhelyezési igényével kapcsolatban számottevőnek minősítette és ezért mellőzte az albérleti szobába lehetséges elhelyezéssel kapcsolatos elsőbírói rendelkezést.
A jogerős ítéletnek az alperesek elhelyezésével kapcsolatos rendelkezése ellen emelt törvényesség óvás – az alábbiak szerint – megalapozott.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 119. §-ának (1) bekezdése értelmében a lakásban jogcím nélkül lakó olyan jóhiszemű személy, aki nem bérlőként (használóként) költözött a lakásba, hanem akit (pl. családtagként, albérlőként) a bérlő (használó) fogadott be, legalább komfort nélküli másik lakásra vagy külön bejárattal rendelkező. olyan albérleti lakószobára tarthat igényt, amely a legszükségesebb bútorzatának és felszerelési tárgyainak elhelyezésére is alkalmas.
Az idézett rendelkezés a jóhiszemű lakáshasználók elhelyezésére vagylagos lehetőséget biztosít. A bíróságnak tehát, az R. 125. §-ában írt rendelkezések folytán, mindig az adott tényállástól függően kell mérlegelnie azt, hogy a lakáshasználó csak albérleti szobára, vagy esetleg ennél számára előnyösebb elhelyezésre tarthat-e igényt.
Olyan esetben, amikor a haszonélvező szülő hozzájárul ahhoz, hogy gyermeke, aki egyben a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan tulajdonosa, toldaléképítkezéssel oldja meg lakáskérdését – nem lehet mereven arra a jogi álláspontra helyezkedni, hogy ha a haszonélvező e joga alapján az ingatlan kizárólagos használatára igényt tart, úgy az előzményektől függetlenül csupán olyan külön bejáratú albérleti lakószobát köteles biztosítani a jóhiszemű lakáshasználó részére, amely a kiürítésre kötelezett személy legszükségesebb bútorzatának és felszerelési tárgyainak az elhelyezésére alkalmas.
Ilyen esetben vizsgálni kell elsősorban azt, hogy az építkezés hatósági engedéllyel történt-e, illetőleg az építmény tartós fennmaradása mennyiben van biztosítva. Fel kell deríteni, hogy az építkezés költségeit a tulajdonos és a haszonélvező miként fedezték, az építkezés előtt az építmény jövőbeni használatára vonatkozólag miként állapodtak meg, s a felek ezt a megállapodást miért nem teljesítették.
Ha a bizonyítási eljárás kiegészítése után az lenne megállapítható, hogy a haszonélvező nem járult hozzá az engedélyével történt építkezés költségeihez s a tulajdonos által létesített építményt – az ítéleti rendelkezés folytán – a jövőben önállóan hasznosíthatja, úgy az R. 119. §-ának (1) bekezdésében írt vagylagos lehetőségek közül a jóhiszemű lakáshasználó számára az előnyösebb megoldás is biztosítható.
Ha viszont a haszonélvező is számottevően hozzájárult az építkezési költségekhez, s a tulajdonossal kötött megállapodást éppen a tulajdonos érdekkörében bekövetkezett körülmény miatt nem teljesítették, úgy a kiürítésre kötelezett személy albérleti lakószobában is elhelyezhető.
Az előadottak alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a fent írt körülmények tisztázása végett – a törvényességi óvással támadott keretek között – mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 023/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás