PK BH 1978/523
PK BH 1978/523
1978.12.01.
A házastársi tartásdíj mértékének megváltoztatására kerülhet sor, ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás következett be [Csjt. 22. § (1) bek.].
A bíróság a peres felek 1943-ban kötött házasságát – amelyből két, ma már nagykorú gyermekük származott – 1972-ben felbontotta.
A felek D.-ben folytatott együttélése 1969. év elején úgy szakadt meg, hogy az alperes a közös lakást elhagyta és B.-re költözve itt létesített munkaviszonyt. A felperes a házas együttélés alatt kereső foglalkozást nem folytatott, az életközösség megszakadása körüli időben bedolgozóként vállalt munkát.
A felperes 1969 decemberében házastársi tartásdíj iránti igényt érvényesített az alperessel szemben, keresetét azonban a bíróság azzal utasította el, hogy rászorultsága nem állapítható meg.
A felek a házassági bontóperben 1972. október 13-án tartott tárgyaláson egyezséget kötöttek. Az egyezségben az alperes 1972. október 1-jétől havi 100 forint házastársi tartásdíj fizetését vállalta. Megállapodtak a felek abban is, hogy a házas ingatlan kizárólagos használata – amelyen az alperesnek haszonélvezeti joga van – a felperest illeti, az 536, valamint 254 □-öles rét, illetőleg szőlő ingatlanon fennálló tulajdonközösséget pedig akként szüntetik meg, hogy bármelyik fél jogosult azt hat hónap alatt értékesíteni; a vételár a feleket egyenlő (fele-fele) arányban illeti meg. Végül a közös vagyoni ingóságokat akként osztották meg, hogy mindkét peres felet a birtokában levő ingóság tulajdonjoga illeti. A bíróság az egyezséget jóváhagyta.
Az egyezség megkötését megelőzően beszerzett orvos szakértői vélemény szerint az akkor 51 éves felperes agydaganat műtéte utáni állapotban, klimaxos eredetű hangulatzavarban, tartós kimerüléses neurózisban szenved, valamint az agydaganat következtében kialakult jobboldali végtaggyengeség is kimutatható. Emiatt az orvos szakértő a felperes munkaképesség-csökkenését 70%-ra tette.
A felperes a házastársi tartásdíj 800 forintra történő felemelése iránt terjesztett elő keresetet. Állítása szerint egészségi állapota miatt gyakran van betegállományban, így a havi 100 forintos tartásdíjjal együtt sem képes a megélhetését a háziipari szövetkezeti bedolgozói tevékenységből befolyó munkadíjával biztosítani. Hivatkozott arra is, hogy az alperes jövedelme 6000 forint körül van, ezenkívül egyedül használja a közös vagyonhoz tartozó mintegy 800 □-öles szőlőt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes az egyezség megkötésekor sem szorult rá a házastársi tartásdíjra; a havi 100 forintos tartásdíj fizetését csak azért vállalta, hogy a felperes „a későbbiek során bizonyos kedvezményekre jogot szerezzen”. Hivatkozott arra is, hogy a közös lakás használatáról a felperes javára lemondott, aki azt részben bérbeadás útján hasznosíthatja és ezzel a jövedelmét kiegészítheti. Miután az egyezség megkötése óta nem következett be olyan változás, amely a házastársi tartásdíj felemelését indokolná, így a kereset alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítás lefolytatásának eredményeként a keresetnek részben helyt adott és a házastársi tartásdíjat havi 500 forintra felemelte. Az ítélet indokolása szerint a felperes munkaképesség-csökkenése változatlanul 70%-os, havi keresete azonban 780 forintról 574 forintra csökkent. Egy szobát albérletbe adás útján hasznosít, amelyből havi 300 forint jövedelme van. Az alperes keresete 6453 forint, amely a korábbihoz képest lényegesen emelkedett, a felperes tehát alaposan igényelte a házastársi tartásdíj felemelését, amelynek összegét a bíróság azért állapította meg havi 500 forintban, mert havi 1374 forint a felperes szükségleteire figyelemmel a megélhetéséhez elegendő.
Az első fokú ítélet ellen mindkét peres fél, valamint az ügyész is fellebbezett. A felperes és az ügyész a házastársi tartásdíj havi 800 forintra történő felemelését, az alperes pedig a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint a fellebbezési eljárásban csatolt vázrajzból kitűnően a felperes használatában levő lakásból két szoba albérletbe adás útján hasznosítható, és a közismert albérleti díjak mellett ebből a felperes havi 1600 forint jövedelmet érhetne el. Miután a felperes csak egy szobát hasznosít, így még egy szoba kiadása esetén 1100 forint jövedelme jelentkezne. Ez az összeg az 582 forint bedolgozói munkadíjjal és a 100 forint tartásdíjjal együtt 1700-1800 forintot tesz ki, a felperes keresete tehát alaptalan, mert a tartásra nem szorul rá.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1974. évi I. törvény (Csjt.) 22. §-ának (I) bekezdése értelmében, ha a házastársak között egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított házastársi tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás következett be a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni.
A nem vitás tényállás szerint a felperesnek az egyezség megkötése időpontjában havi 780 forint szövetkezeti bedolgozói átlagkeresete volt, a jelenlegi jövedelme pedig a nyugdíjjárulék levonása után havi 533 forint. A felperes munkaképesség-csökkenése változatlanul 70%-os, az orvos szakértői véleményből kitűnően azonban egészségi állapotában rosszabbodás következett be: 1975 végén ízületi megbetegedéssel, 1976 júliusában vesepanaszokkal, 1977 februárjában pedig ínhüvelygyulladással állt szakrendelői, illetőleg klinikai kezelés alatt. Ugyancsak 1977 februárjában a szemészeti vizsgálat kezdődő szürkehályogot állapított meg, ami látászavart eredményez. A nyugdíjkorhatárt betöltött felperes ennek ellenére mindent megtesz azért, hogy 30%-os munkaképességét hasznosítsa, az így elért jövedelme azonban a 300 forintos albérleti díjjal valamint a 100 forint házastársi tartásdíjjal is alig éri el az 1000 forintot. Ez az összeg a megélhetéséhez még abban az esetben sem elegendő, ha a saját ingatlanában lakik.
Az alperesnek ezzel szemben – a másodfokú eljárás során elhangzott személyes nyilatkozata szerint – az egyezség megkötésekor 3500 forint volt a keresete, ez idő szerint pedig a nyugdíjjárulék levonása után 6453 forint jövedelemmel rendelkezik. Házastársa havi 3000 forintot keres és tartásra szoruló hozzátartozója nincs. Minthogy tehát a felperes keresete (jövedelme) lényegesen csökkent, az alperes jövedelme pedig lényegesen emelkedett, a tartásdíj felemelésének törvényi feltétele fennáll. Az alperes egyébként a saját megélhetésének veszélyeztetése, sőt különösebb megerőltetés nélkül képes arra, hogy a felperes által igényelt és rászorultságával arányban álló felemelt tartásdíjat megfizesse.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor megállapította, hogy a felperes a szükségletét meghaladó nagyságú háromszobás, saját tulajdonú lakás két szobájának albérletbe adásával biztosítani tudná a saját szükséges tartását, a házastársi tartásra tehát nem szorulna rá.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 111. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint az albérleti jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha állampolgár tulajdonában álló lakás esetében a bérbeadó az általa használt lakás egy részét adja bérbe. Az R. 103. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a lakószobák számának több mint 50%-a csak arra az időre adható albérletbe, amíg a bérlő a 94. § (3) bekezdésében említett okból van távol a lakásából. A felperes lakása több mint felének albérletbe adása az említett jogszabály tilalmába ütközne, a felperes tehát már csak ezért sem tudná a saját megélhetését a háromszobás lakás két szobájának albérletbe adásával megfelelően biztosítani. Minthogy pedig az albérlet nyújtása az albérletbe adótól bizonyos szolgáltatásokat (bútor, ágynemű, takarítás stb.) követel, ezért további albérlők befogadása 70%-ban csökkent munkaképességű felperestől erejét felülmúló további erőfeszítéseket kívánna meg, ez pedig tőle egyébként sem volna elvárható.
Végül rámutat a Legfelsőbb Bíróság: az alperes eredményesen nem kifogásolhatja azt, hogy a felperes a lakás egyik szobáját 300 forintért és bizonyos természetbeni juttatásokért (utca, udvar rendben tartása) adta albérletbe, ez ugyanis a 3/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 4., illetőleg 21. §-a szerint megállapítható díjnak megfelel.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3] bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az első fokú ítéletet megváltoztatva az alperest a Csjt. 22. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperes javára havi 800 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte.
A pervesztes alperes perköltségben marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (Legf. Bír. P. törv. II. 20 037/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás