MK BH 1978/541
MK BH 1978/541
1978.12.01.
A rendszeres és személyes munkavégzésre irányuló megbízási jogviszony alapján munkában töltött időt – az egyéb feltételek fennállása esetén – szolgálati időként csak akkor lehet figyelembe venni, ha a megbízott havi díjazása az általa végzett munkával azonos vagy hasonló munkakörre jogszabályban megállapított munkabér felső határát nem haladta meg. Ennek megállapításánál a szerződés alapján a megbízottat terhelő és általa ténylegesen viselt költségeket figyelmen kívül kell hagyni [17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 7.; 103. §; Ptk. 315. §, 488. § (1) bek.].
A felperes öregségi nyugdíj megállapítása iránt előterjesztett kérelme alapján hozott határozatában az alperes elismerte, hogy a felperes az 1929. január 1-jétől az 1965. július 28-ig terjedő időben 16 év 70 nap szolgálati időt szerzett. A kérelmét azonban elutasította, mert a szolgálata utolsó napjától az öregségi korhatár betöltéséig – 1973. március 22-ig – öt évnél hosszabb idő telt el. Ennélfogva az 1965. július 28-ig szerzett szolgálati ideje nyugdíjjogosultság szempontjából nem számít jogszerző időnek. A felperes felszólalása után a társadalombiztosítási bizottság helybenhagyta az alperes határozatát.
A felperes a másodfokú határozat ellen keresettel fordult a bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy 1965. július 29-től az A. Vállalat, majd annak jogutóda részére csúcsforgalmi fuvarozó munkakörben megbízási jogviszony keretében rendszeresen és személyesen végzett munkát, az e munkavégzésben eltöltött idő pedig szolgálati időnek számít, és így valamennyi szolgálati ideje egybeszámításával jogosult az öregségi nyugdíjra.
A kerületi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéleti döntését arra alapította, hogy a felperes nem megbízási, hanem vállalkozási jogviszony keretében végzett fuvarozási munkákat. A munkát a saját teher-motorkerékpárjával végezte, a befolyó fuvardíjak 57%-a illette meg, abból viselte a rezsiköltségeket. A vállalkozási jogviszonyban végzett munkában eltöltött idő pedig, nem vehető szolgálati időként figyelembe.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett és kérte az ítélet megváltoztatásával annak megállapítását, hogy az 1965. július 29-től végzett munkája alapján biztosítási kötelezettség hatálya alá tartozott, és így az e munkavégzésben eltöltött idejét szolgálati időként kell figyelembe venni.
Az alperes az ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes jogosult az öregségi nyugdíjra.
A másodfokú bíróság az ítéletének indokaiban utalt az A. Vállalatnak a felperessel 1968. december 2-án írásban megkötött szerződésére, amelyben foglaltak szerint a felperes a tulajdonában levő teher-motorkerékpárt a vállalat utasításai szerint közúti forgalomba állítja. Minden fuvart csak a vállalat megbízása alapján, a vállalat által kiállított menetlevéllel bonyolíthat le. Mindennap – az ünnepnapok kivételével – 7 órától 16 óráig a járművével készenlétben kell lennie. Díjazásként a vállalathoz befolyt fuvardíj 57%-a illeti meg, abból kell viselnie a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatos összes kiadásokat.
A másodfokú bíróságnak a szerződésnek az előzőekben részletezett tartalma alapján az volt az álláspontja, hogy a felperes megbízás alapján rendszeresen és személyesen végzett munkát. A munkáját nem vállalkozóként látta el. Vállalkozásnak a felperes tevékenységét azért sem lehet minősíteni, mert ha azt a felperes önállóan végezte volna, akkor sem vállalkozónak, hanem fuvarozónak minősülne, a fuvarozás pedig önállóan szabályozott, nevesített szerződéstípus, és nem azonos a vállalkozással. A másodfokú bíróság további álláspontja szerint a felperes munkaideje az azonos vagy hasonló munkakörre megállapított törvényes havi munkaidőnek a felét elérte, következésképpen olyan megbízási szerződés keretében dolgozott, amelynek folytán az e munkában eltöltött ideje szolgálati időként vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperest nem munkaviszony keretében motorkerékpáros áruszállítóként foglalkoztató vállalat fuvarozási tevékenységet folytat. A fuvarozási szerződésben a fuvarozó a feladótól elvállalja, hogy a küldeményt a rendeltetési helyére továbbítja, és e címzettnek kiszolgáltatja [Ptk. 488. § (1) bek.].
A felperes azonban a feladókkal nem állt jogviszonyban, mert a feladók a felperest foglalkoztató vállalattal kötöttek fuvarozási szerződést. A fuvarozás tehát nem a felperes, hanem az őt foglalkoztató vállalat volt, amely a felperest megbízta az egyes fuvarozási feladatok elvégzésével, amelyeket a felperes számadási kötelezettség terhe mellett személyesen volt köteles teljesíteni, és őt a törvényes napi munkaidő tartama alatt rendelkezésre állási kötelezettség terhelte.
A felperes az egyes fuvarozási jogviszonyokban olyan teljesítési segédje (Ptk. 315. §) volt a fuvarozónak, aki e tevékenységét tartós megbízási jogviszony keretében végezte.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (R.) 103. §-a szerint a rendszeres és személyes munkavégzésre irányuló megbízásos jogviszony alapján munkában töltött időt – egykorú okirati bizonyíték alapján – legkorábban 1963. június 1-jétől lehet szolgálati időként figyelembe venni.
Az R. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében biztosítási kötelezettség szempontjából megbízás alapján rendszeresen munkát végzőnek azt kell tekinteni, akinek ugyanannál a munkáltatónál a megállapodás szerinti vagy tényleges munkaideje az azonos vagy hasonló munkakörre megállapított törvényes havi munkaidőnek a felét eléri.
A felperesnek a szerződésben kikötött munkaideje megfelelt a törvényes napi munkaidőnek, a biztosítási kötelezettség e feltétele tehát az esetében teljesült.
Az R. 7. §-ának (2) bekezdése azonban további feltételt szab a biztosítási kötelezettség alá tartozásra nézve. E rendelkezés szerint az előző bekezdésben említett feltételek fennállása esetén sem terjed ki a biztosítás arra, akinek ugyanannál a munkáltatónál a havi keresete az azonos vagy hasonló munkakörre jogszabályban megállapított munkabér felső határát meghaladja. E kizáró feltétel fennállását, illetve nemlétét az eljárt bíróságok nem vizsgálták, és ezért törvénysértő mindkét bíróság ítélete.
A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha tisztázták volna, hogy mennyi volt az egyes hónapokban a felperes díjazása, abból mennyit tettek ki azok a költségek, amelyeket a felperesnek kellett viselnie (üzemanyag, biztosítás, adó, javítás, karbantartás stb.), és hogy e költségek, valamint a felperes tulajdonában levő gépjármű használatáért járó díj levonása után mennyi maradt meg a részére munkadíjként. A felperes biztosítási kötelezettsége csak azokban a hónapokban állott fenn, amelyekben a munkadíja nem haladta meg a munkakörére jogszabályban megállapított munkabér felső határát. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 017/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás