BK BH 1978/66
BK BH 1978/66
1978.02.01.
A bűncselekményt megvalósító magatartással szoros összefüggésben álló kár megtérítése a büntető perben polgári jogi igényként érvényesíthető (Be. 55. § (2) bek.].
A járásbíróság a terheltet közlekedési vétség miatt elítélte. Kötelezte, hogy a magánfélnek 48 526 forintot, s ennek a kamatát kártérítésként, az államnak pedig illetékként 2915 forintot fizessen meg.
Az ítéleti tényállásból kitűnően a terhelt, miután délelőtt italozott, délután tért haza lakására, ahol a munkáltatójának az autóbusza egyébként parkírozott. Délután az említett autóbusszal S. községbe ment a sógorát meglátogatni. Itt is italt fogyasztott, majd az autóbusszal hazaindult. Az ittas állapota miatt S. község területén letért az úttestről, az árokba hajtott, egy villanyoszlopnak és egy áteresznek ütközött. A gépkocsiban 48 526 forint kár keletkezett.
A Be. 55. §-ának (2) bekezdése szerint a magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt érvényesítheti, amely a bűncselekmény vagy a bíróság által elbírált szabálysértés folytán keletkezett. A terhelt a vád tárgyává tett ittas vezetés következtében tért le az útról és okozta a kárt. A bűncselekményt jelentő magatartás és a kár bekövetkezése között tehát szoros okozati összefüggés áll fenn, így megvalósult az a feltétel, hogy a polgári jogi igény a büntetőeljárásban érvényesíthető. Közömbös az, hogy a rongálás miatt emeltek-e vádat, vagy ilyen vád emelésére volt-e lehetőség. Egyértelmű, hogy a terhelt az autóbuszt gondatlanul rongálta meg, valamint az is, hogy vasárnap magáncélra az autóbuszt nem munkakörében jogosan eljárva, hanem jogtalanul használta. Ez a két tény olyan további vizsgálatot, amely az eljárást késleltetné, nem igényel. A polgári jogi igény tehát a büntetőeljárásban érvényesíthető volt, a károkozás ténye, így a jogalap, a kár nagysága és a kártérítés mértéke tisztázottak. (Legf. Bír. B. törv. V. 1012/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
