MK BH 1978/90
MK BH 1978/90
1978.02.01.
I. A jogszabályi tilalomba vagy korlátozásba ütköző felmondást nem teszi érvényessé, ha a vállalat utóbb egyoldalú jognyilatkozattal a felmondási idő kezdetéig olyan időpontot jelöl meg, amikor a dolgozó védettsége már nem állt fenn (1967. évi II. törvény 26. §, 29. §; 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet (Mt.) 26. §, 28. §; MK 87. sz.).
II. Munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a munkaügyi döntőbizottság határozatának meghozataláig a dolgozót nem terheli elhelyezkedési kötelezettség, ha sérelme orvoslására az előírt határidőn belül fordult panasszal a munkaügyi döntőbizottsághoz (34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet (Mt.) 33. §; MK 15. sz.).
III. A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén annak eldöntésénél, hogy a dolgozótól milyen munkakörben volt elvárható az elhelyezkedés, a dolgozónak a vállalatnál betöltött munkaköre jellegére, iskolai és szakmai képzettségére, korábbi munkaköreire, valamint arra kell tekintettel lenni, hogy egészségi állapota milyen természetű munkák elvégzésére teszi alkalmassá (34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet (Mt.) 33. §; MK 15. sz.).
A felperes 1975. december 16. napján lépett az alperes alkalmazásába. Munkaköri feladatait az 1975. december 29-én kelt munkaköri leírás tartalmazta, amely szerint munkaköre a közüzemi berendezések ellenőrzése, s munkáját a vállalat energetikusának irányítása mellett köteles végezni.
1976. március 2. napján az alperes írásban közölte a felperessel, hogy mivel a korábbi munkaköre szerinti munkálatok már befejeződtek, házkezelőségi segédmunkás munkakörbe helyezi át.
A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig – mint keresőképtelen beteg – táppénzes állományban volt.
Az alperes az 1976. március 25-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát kétheti felmondási idővel április 9-ére felmondja. Minthogy a felperes még nem volt egy éve a vállalatnál, a felmondást nem indokolta meg.
A felperes a felmondás hatálytalanítása érdekében panaszt nyújtott be a vállalat munkaügyi döntőbizottságához. Arra hivatkozott, hogy a munkaköri feladatainak megfelelően eleget tett, ennek ellenére a vállalat takarító segédmunkás munkakörbe helyezte őt, majd felmondta a munkaviszonyát. Kérte a felmondás hatálytalanítását, az alperesnek az eredeti munkakörében való további foglalkoztatására és a kiesett időre járó munkabérének megfizetésére való kötelezését.
A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította.
A munkaügyi bíróság ugyancsak elutasította a felperesnek a döntőbizottság határozata ellen előterjesztett keresetét, amely tartalmában azonos volt a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszával.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes a felmondás időpontját a munkaügyi bíróság 1976. július 27-én tartott tárgyalásán április 26-ára módosította. Így az eredetileg jogellenes felmondás „a felmondási idő módosításával jogszerűvé vált”. A felmondás egyben megalapozott is volt, mert a felperes az elvégzendő munkák között válogatott, „bizonyos segédmunkákat, WC-tisztítást és a szemetesek utáni seprést nem volt hajlandó elvégezni”. Alaptalannak találta a munkaügyi bíróság a felperes elmaradt munkabér megtérítése iránti igényét is, mert nem tett eleget a „kárenyhítési” kötelezettségének, „nem a lehetőségek korlátozták új munkaviszony létesítésében, hanem egyéni elképzelései és kívánságai az új beosztásra vonatkozóan”.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 26. §-ának (4) bekezdése értelmében a vállalat a jogszabályban meghatározott ideig nem mondhat fel – többek között – a keresőképtelenné vált beteg dolgozónak. E felmondási tilalom részletes szabályait az Mt. V. 26. §-ának b) pontja határozza meg akként, hogy a vállalat nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a keresőképtelenséggel járó betegség tartama és az azt követő tizenöt nap alatt.
A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig volt keresőképtelen beteg. Az 1976. március 25-én kelt felmondó levelet az alperes – a perben tett nyilatkozata szerint – március 30-án adta postára, és így azt a felperesnek legkésőbb április 3-án meg kellett kapnia. Az alperesnek ezt az előadását a felperes nem tette vitássá.
Az alperes meg nem cáfolt nyilatkozata alapján tehát tény, hogy az alperes a keresőképtelenségének idejét követő tizenöt napon belül mondott fel a felperesnek.
A munkaügyi bíróságnak – erre figyelemmel – azt kellett volna megállapítania, hogy a felmondás jogszabályi tilalomba ütközik és ennek következményeként az Mt. 29. §-ának rendelkezése alapján a felmondást hatálytalanítania kellett volna.
A jogszabályok téves értelmezésén alapul a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja, hogy a jogtalan felmondás utóbb jogszerűvé vált annak következtében, hogy az alperes a per során a felmondási idő leteltét április 26-ában határozta meg és ezzel a „felmondás hibáját kiküszöbölte”.
Az Mt. V. 28. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a 26–27. §-okban felsorolt felmondási tilalmak és korlátozások fennállása szempontjából a felmondás közlésének az időpontja az irányadó. Az adott esetben a felmondás közlésének időpontjában felmondási tilalom állott fenn, az ekként tilos felmondást pedig a felmondási idő későbbi módosítása sem teszi joghatályossá. Ha a felmondás közlése és a felmondási idő kezdete nem esik egybe, és az előbbi megelőzi az utóbbit, ennek az Mt. V. 28. §-a (1) bekezdésének további rendelkezése szerint annyiban van jelentősége, hogy a felmondási tilalmak fennállása szempontjából a felmondási idő kezdetének időpontja az irányadó. A felperes esetében azonban nem erről van szó, mert az alperes nem a felmondási idő kezdete előtt közölte a felperessel a felmondását. A dolgozók érdekeit védő e jogszabályi rendelkezés nem kerülhető meg úgy, hogy a vállalat utólag, a munkaügyi vita során a felmondási idő kezdetére más időpontot jelöl meg.
Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság szükségtelenül bocsátkozott annak vizsgálatába, hogy „megalapozott” volt-e a felmondás. Jogszabályi tilalomba ütköző felmondás esetén ugyanis nincs jelentősége annak, hogy a felmondás indokai – amelyekre vonatkozóan az sem állapítható meg, hogy azokat az alperes joghatályosan, az MK 87. számú állásfoglalás III. pontjában kifejtetteknek megfelelő módon közölte-e a felperessel – a valóságnak megfelelnek-e.
Nem helytálló azonban a munkaügyi bíróságnak a felperes elhelyezkedési kötelezettségével kapcsolatos álláspontja sem. A per eddig rendelkezésre álló adataiból megállapítható, hogy a felperes megfelelő időben megtette a szükséges intézkedéseket sérelmei orvoslására, és minthogy kellő alappal remélhette munkaviszonyának helyreállítását, az MK. 15. számú állásfoglalásban kifejtettek értelmében a munkaügyi döntőbizottság határozatának meghozataláig nem terhelte elhelyezkedési kötelezettség. Ennek időpontja 1976. június 9. napja, eddig az időpontig tehát a felperest minden további feltétel vizsgálata nélkül megilleti a kiesett időre járó munkabér.
Ami pedig azt a további kérdést illeti, hogy az előzőekben említett időponton túl a felperes elhelyezkedése érdekében úgy járt-e el, ahogy az az MK. 15. számú állásfoglalásban kifejtettek szem előtt tartásával elvárható volt, ebben a körben a munkaügyi bíróság a tényállást nem derítette fel a szükséges mértékben, ezért az ítélete ebben a részében megalapozatlan.
A munkaügyi bíróság az ezzel összefüggő álláspontja kialakításánál abból indult ki, hogy a felperes segédmunkás munkakört töltött be az alperesnél, és ezért elvárható volt tőle az ilyen munkakörben való elhelyezkedés. Erre számos lehetőség kínálkozott.
A felperes azonban a periratok között levő munkaköri leírásokból megállapíthatóan az alperes által kezelt épületek közüzemi berendezéseinek ellenőrzését végezte a vállalat energetikusának irányítása mellett. E munkakör – különös figyelemmel a munkaköri leírásban részletezett feladatokra – nem azonosítható minden további nélkül a segédmunkás munkakörrel.
A munkaügyi bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha vizsgálja a felperes munkakörének jellegét, továbbá iskolai, esetleges szakmai képzettségét azt, hogy az alperesnél fennálló munkaviszonyát megelőzően más munkáltatónál milyen munkaköröket töltött be, illetve egészségi állapota milyen természetű munkák elvégzésére teszi alkalmassá. Csak ezeknek a tényeknek az ismeretében lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy azokban a munkakörökben, amelyekben lehetősége nyílott az elhelyezkedésre, a felperestől elvárható volt-e a munkavállalás. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 211/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás