PK BH 1979/112
PK BH 1979/112
1979.03.01.
I. A kisajátított ingatlan értékének megállapítása során figyelembe kell venni az évelő növényzet értékét is [Ptk. 177 §; 1976. évi 24. tvr. 9. § (6) bek.].
II. Nincs jogszabályi lehetőség annak a kárnak a megtérítésére, amely a kártalanításra jogosultat amiatt érte, hogy a tulajdonában maradt ingatlanához előnyös közelségben levő másik ingatlanát a kisajátítás folytán elvesztette [Ptk. 177. §; 33/1976. (IX. 5.) MT r. 25. § (1) bek. b) pont].
Az alperes kérelmére a városi tanács v. b. igazgatási osztálya az 1977. január 12-én hozott és az I. r. felperesnek január 17-én kézbesített határozatával − egyéb ingatlanokkal együtt – kisajátította a 93 n.-öl területű kertingatlant. A közterületről meg nem közelíthető telek a felperes tulajdona volt, közvetlenül határos az I. r. felperes 190 n.-öl terjedelmű beépített ingatlanával. A kisajátított földterületet az I. r. felperes családi házas ingatlanának kertjeként hasznosította.
Az I. r. felperes a járásbírósághoz benyújtott keresetében 53 950 Ft többletkártalanítást követelt. A kisajátított telek értékét n.-ölenként 400 Ft-ra tette, 40 000 Ft-ot pedig azért követelt, mert a házasingatlanához csatlakozó telek kisajátítása folytán a beépített ingatlan a kertes jellegét elvesztette; és ezáltal 40 000 Ft értékveszteség érte.
Az elsőfokú bíróság ingatlanforgalmi szakértőket hallgatott meg, akik szakvéleményükben a kisajátított telek értékét – összeg szerint csaknem teljesen egybehangzóan – 30 000 Ft-ra becsülték. Az értékelésnél számításon kívül maradt az évelő növényzet és a kerítés létesítmény. Figyelembe vették a megközelítés és a beépítés lehetőségének hiányát és számos összehasonlításra alkalmas ingatlan forgalmi adatait sorolták fel. Álláspontjuk szerint az I. r. felperes tulajdonában maradt házasingatlan a hozzá csatlakozó kert elvesztése miatt értékében nem csökkent, mert a város belső területén szokásosan kialakult házasteleknél nagyobb terjedelme miatt önmagában is alkalmas kertes házként való használatra.
Az elsőfokú bíróság – az I. r. felperes vonatkozásában hozott – ítéletében tényként állapította meg, hogy az alperes 36 170 Ft-ot “ajánlott fel és fizetett ki” az I. r. felperesnek, ez pedig meghaladja a szakvélemény szerint értékelhető kisajátított ingatlanért járó kártalanítás összegét. Az I. r. felperes keresetét ezért elutasította és a le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte az I. r. felperest. Rendelkezett továbbá az ítéletében a II–IV. r. felpereseknek az ide egyesített keresete tárgyában is.
Az I. r. felperes a keresetének megfelelő döntés iránt fellebbezett. A megyei bíróság ítéletével a járásbíróság ítéletének az I. r. felperesre vonatkozó részét helybenhagyta és az I. r. felperest másodfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte:
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévesen – iratellenesen – állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy az alperes 36 170 Ft kártalanítást fizetett ki a kisajátított ingatlanért. A valóságban az alperes 27 530 Ft-ot fizetett ki a telek felajánlott, az évelő növényzetnek pedig a felperes által is elfogadott értéke összegeként. A kerítésért felajánlott kártalanítás helyett – a felek egyezsége alapján – az alperes új kerítést létesített.
Tévesen állapították meg az ügyben eljárt bíróságok a felperesnek járó kártalanítás összegét.
Az 1976. évi 24. törvényerejű rendelet (Tvr.) 9. §-ának (6) bekezdése szerint az ingatlan értékének megállapítása során figyelembe kell venni az évelő növényzet értékét is.
Az értékelésben egyébként alapos és aggálytalan szakvélemények nem tesznek említést az évelő növényzetről, nyilvánvalóan azért, mert az iratok tartalmából megállapítható, hogy e tekintetben a felek között a kisajátítási eljárás során sem volt vita. Hasonlóképpen nem volt vita a téglakerítésről sem, amelynek sorsát a felek ugyancsak egyezséggel rendezték.
Az évelő növényzetnek a felek egyetértésével önállóan becsült értéke a rendeltetés szerint kertnek használt ingatlan értékét nyilvánvalóan növeli, úgy hogy az együttes érték a telek és a növényzet értékeinek összegeként elfogadható. Az I. r. felperes javára megállapítható kártalanítás [Tvr. 8. § (1) bek.] tehát 34 280 Ft. Levonva ebből az alperes által kifizetett 27 530 Ft-ot, a felperesnek járó többletkártalanítás 6750 Ft. Ez után az alperes 1977. március 17-től 5% kamatot köteles fizetni.
A törvényességi óvásnak a fentiekre vonatkozó része ennyiben alapos, és ennek a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján helyt adott. A megyei bíróság támadott másodfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és helyébe az első fokú ítélet megváltoztatásával hozott a jogszabályoknak megfelelő határozatot.
Az ügyben eljárt bíróságok a felperesnek az értékveszteség megtérítése iránt indított keresetét azzal az indokkal utasították el, hogy a szakvélemény szerint a felperes “visszamaradt” beépített ingatlanán megfelelő átalakításokkal kert létesíthető, és ezáltal az ingatlan nem veszti el a kertes jelleget.
A Tvr. 16. §-ában foglaltak értelmében a kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget meg kell téríteni. Értékveszteségként a 33/1976. (IX. 6.) MT számú rendelet (R.) 25. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint az ingatlan egy részének kisajátítása esetén a visszamaradt ingatlanrész értékének csökkenését kell megtéríteni. Az idézett jogszabályok helyes értelme szerint a részkisajátításból eredő értékveszteségről csak abban az esetben lehet szó, ha az ingatlannak (földrészletnek) csak egy részét sajátították ki, és ezáltal a visszamaradt részben bekövetkező változások okozzák az értékcsökkenést (pl. a telek szabálytalan alakúvá válik, beépíthetősége korlátozódik, használhatósága csökken, kertes háznál a kert területe túlnyomórészt megszűnik).
Az adott esetben azonban a kisajátított ingatlan önálló földrészlet volt, és teljes terjedelmében kisajátították. A kisajátított ingatlannal határos, ugyancsak a felperes tulajdonában álló ingatlan tehát nem minősül visszamaradt ingatlanrésznek annak ellenére, hogy az ingatlanok szomszédos volta és az azonos tulajdoni viszonyok folytán rendeltetésük és használatuk egymást kedvezően kiegészítette. A kisajátított ingatlanért járó kártalanításon túl nincs jogszabályi lehetőség annak a kárnak a megtérítésére, amely a kártalanításra jogosultat amiatt érte, hogy a tulajdonában maradt ingatlanához előnyös közelségben levő másik ingatlanát a kisajátítás folytán elvesztette.
A Legfelsőbb Bíróság ezért – eltérő indokkal – helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak azt a döntését, amellyel az értékveszteség megtérítése iránt indított keresetet elutasította.
A kamatról való rendelkezés a Tvr. 20. §-ának (1) bekezdésén, illetőleg a 21/1976. (IX. 6.) PM számú rendelet 2. §-ának (1) bekezdésén alapszik.
Az elsőfokú bíróság a feljegyzett illeték teljes egészében való megfizetésére kötelezte az I. r. felperest. A 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 20. §-ának (2) bekezdése értelmében az I. r. felperes csupán a keresete alaptalanságával arányos illetéket köteles megtéríteni, hasonlóképpen a másodfokú eljárási illetékből az eredménytelen fellebbezéssel arányos részt.
A pernyertesség és veszteség arányait, valamint a felek által előlegezett költségeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy az eljárásban felmerült saját költségüket a felek maguk viselik [Pp. 81. § (1) bek.]. (Legf. Bír. P. törv. I. 20 466/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás