GK BH 1979/162
GK BH 1979/162
1979.04.01.
Előzetesen átadott építményrész meghibásodása folytán bekövetkező olyan kár esetén, amelyik a fél szerződésszegésére vezethető vissza, nem a kárveszélyviselés, hanem a hibás teljesítés miatti kártérítés szabályait kell alkalmazni [5/1968. (IV. 6.) ÉVM sz. r.-tel közzétett Építési Szerződési Alapfeltételek 27. § (1) bek*.; 44/1967. (XI. 6.) Korm. sz. r. 21. § (1) bek.**; Ptk. 340. § (1) bek., 344. § (1)–(2) bek.].
Egy húskombinát megvalósítása során a lebonyolítóval kötött szerződés alapján az I. r. alperes generálkivitelezőként végezte a kazánház belső technológiai szerelését. A kazántelep technológiai szerelésére a felperessel fővállalkozói szerződést kötött, amelyben 72 órás próbaüzem megtartása volt előírva. A felperes a kazánok szerelésére, műszerezésére, illetve a gáztüzelő berendezés szerelésére a II., illetve a III. r. alperesekkel, valamint a beavatkozóval kötött alvállalkozói szerződéseket. A per tárgyául szolgáló igény annak következtében merült fel, hogy az ún. K/2. kazán felrobbant, és kijavításával kapcsolatban a felperesnél 1 197 300 Ft összegű javítási költség merült fel. Az I. r. alperes nem fizette ki a felperesnek a fenti összeget, sőt igényt támasztott az általa előlegezett 65 274 Ft javítási költség megfizetésére is, ezért a felperes keresetében a nála felmerült javítási költség és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az I. r. alperest, majd igényét vagylagosan a teljesítésben közreműködő alvállalkozókra is kiterjesztette.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bekövetkezett kár és az azzal kapcsolatos költségek a felperes hibás teljesítésére vezethetők vissza. Ezért az I. r. alperes az általa előlegezett költségek megtérítése iránt viszontkeresetet támasztott.
Az elsőfokú bíróság ténymegállapítása szerint a káresetet megelőzően a K/2 kazán kivitelezése, próbaüzemeltetése, illetve üzemeltetése terén a következők történtek.
A kazán kivitelezése az eredeti határidőhöz képest késett, így a körzeti kazánfelügyelet vezetője a próbaüzemhez szükséges engedélyt csak 1974. november 20-án adta ki azzal a feltétellel, hogy a végleges, rendszeres üzemeltetéshez nem járul hozzá. A felperes és az alvállalkozója a 72 órás próbaüzemet 1974. december 18-án megkezdte, majd december 21-én sikerrel befejezte. Ennek ellenére az I. r. alperes nem vette át a kazánt üzemeltetésre. Ezt követően 1975. január 9-én a felek abban állapodtak meg, hogy a munkahelyek teljesítéséhez szükséges gőztermelés érdekében a kazánt próbaüzem formájában üzemeltetik, mégpedig úgy, hogy a kezelést a beruházó erre kijelölt munkavállalói végzik, az ellenőrzést és felügyeletet pedig délelőtt az alvállalkozó, míg délután az I. r. alperes végzi. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint ennek az újabb 30 napos próbaüzemnek a célja az I. r. alperes és a beruházó közötti átadás-átvétel műszaki és ténybeli előfeltételeinek a biztosítása volt.
A kazán üzemeltetése egyébként nem volt zavartalan. 1975. január 13-án gázvezetéktörés miatt a működtetést leállították, majd 14-én újból megkezdték. A beruházó január 25-én azt közölte az I. r. alperessel, hogy nincsenek biztosítva a próbaüzem feltételei, a január 21-i naplóbejegyzés szerint hibás a programkapcsoló. Az alvállalkozó, illetve a felperes rögzítették, hogy a programtárcsák rendszeresen elállítódnak. Január 23-án és 27-én az I. r. alperes felhívta a figyelmet arra, hogy a vezérlőpult rossz, és napközben nem lehetett működtetni annak ellenére, hogy az üzemelést a megfelelő gőzmennyiség nyerése érdekében három műszakra kívánták kiterjeszteni. A motoros időtag meghibásodását is észlelték, aminek következtében a kazán működése automatikus vezérlés helyett csak kézi beállítással volt biztosítható. A gyártó vállalat vállalta, hogy a berendezést január 28-ig kicseréli, erre azonban a bekövetkezett robbanás miatt már nem kerülhetett sor.
A káresemény okának megállapítása érdekében az eljáró rendőrségi szervek a nyomozati eljárás során szakvéleményt szereztek be. Az elsőfokú bíróság a peres eljárás során is szakértőt rendelt ki.
A keresetet követő helyszíni szemlén azt állapították meg, hogy az okfolyamat elindítója a szinkronmotoros időtag elállítódása vagy elállítása volt. Emiatt a 8 mp-es biztonsági gyújtási idő helyett csak 45 mp zárt a programtárcsa. A bíróság által kirendelt szakértő szakvéleményében rámutatott arra, hogy a robbanásra vezető műszaki okok és körülmények ma már nem rekonstruálhatók. Ezért elfogadta a korábban eljárt szakértő megállapításait és az abból levont következtetéseket. Ennek lényege az, hogy a robbanás fő oka a szinkronmotoros meghajtású tárcsás időtag meghibásodása, ami feltehetően a túlzott meghúzás következménye lehetett. Az viszont nem állapítható meg, hogy ez gyártás vagy szerelés közben történt. Nem zárható ki másodlagos okként a gyújtóégő gyenge működésében megnyilvánuló közrehatás, amelynek következménye, hogy a gyújtóégő a fő gázáramot csak késve gyújtotta be, és ezzel egy robbanásképes gázkoncentráció keletkezését idézte elő. A gyújtóégő nem kielégítő működésének okai utólag megnyugtatóan nem rekonstruálhatók, de alaposan feltételezhető pl. az, hogy a korábbi csőtörés vagy a csövek természetes korróziója során keletkezett szennyeződés szűkítette le a gyújtófej átmérőjét és a gáz mennyiségét. Mindkét szakértő hangsúlyozta azt a tényt, hogy a gázégő indításánál az automatika megfelelő zavarjelzést ad olyan esetben, ha a begyújtást nem sikerült 8 mp alatt lezárni. Tehát a kezelő személyzetnek észlelnie kellett volna a begyújtás elmaradását, és az automatika hibája esetén a megfelelő nyomógomb működtetésével is kellett volna állítani a gázbegyújtást.
Az elsőfokú bíróság a fenti tényekből és a szakvélemények megállapításából arra a következtetésre jutott, hogy a bekövetkezett káreset az I. r. alperes magatartására vezethető vissza, a kár bekövetkezése miatt felmerült költségeket is tehát az I. r. alperes köteles viselni. Ezért a keresetnek megfelelően arra kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítés címén 1 197 300 Ft-ot és ennek 1976. március 31-től járó kamatát. Az I. r. alperes viszontkeresetét a bíróság elutasította.
Az előbbiekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperesnek a további alperesekkel szembeni keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra alapított kereseti igény megalapozott. A felperes és az I. r. alperes között létrejött szerződésben előírt 72 órás próbaüzem ugyanis a felperes részéről sikerrel zárult, tekintet nélkül arra, hogy ezzel az I. r. alperes nem értett egyet és a jegyzőkönyvet nem írta alá. Ehhez képest az 1975. január 9-i megállapodás alapján elkezdett újabb 30 napos próbaüzem most már az I. r. alperes és a beruházó közötti teljesítési szakaszhoz tartozó és az átadás-átvétel folyamatát jelentő olyan próbaüzemnek minősült, amelyért valamennyi vonatkozásban az I. r. alperest terheli a felelősség. A bíróság megállapítása szerint az I. r. alperes azért is felelős, mert bár az érdekeltek több ízben közölték az automatika meghibásodását, az I. r. alperes nem állította le az üzemeltetést. Ezzel megszegte kárelhárítási kötelezettségét. A műszaki hibák ismeretében az üzemeltetés nem lett volna folytatható. A bíróság az I. r. alperes terhére értékelte azt a körülményt is, hogy a károsodás az éjszakai időpontban következett be, amikor az üzemeltetést az I. r. alperesnek kellett ellenőriznie. Ennek során észlelni kellett volna, hogy a beruházó alkalmazásában levő kezelő személyzet a működtetést nem szakszerűen végezte. Miután a felperes a kárviselésre köteles I. r. alperes helyett végezte el a károsodás folytán felmerülő kijavítást, ezekkel a költségekkel az I. r. alperes jogalap nélkül gazdagodna, ha azokat a felperesnek kellene viselnie. Ennek következménye, hogy a bíróság a viszontkeresetet is alaptalannak találta, mert az építészeti kijavításokkal kapcsolatos előlegezett költségeket is az I. r. tartozik önokozta kárként viselni.
Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett, melyben a kereset elutasítását a felperesnek a viszontkereset szerinti marasztalását kérte. Ebben tévesnek minősítette azt a megállapítást, hogy ő generálkivitelező volt. A jogviszonyláncolatban a felperessel fővállalkozói szerződést kötött, amelyben az I. r. alperes volt a megrendelő és a felperes a fővállalkozó. Ebben a viszonylatban tehát szavatossági felelősség a felperest terhelte. Az I. r., alperes szerint téves az a megállapítás is, hogy a 72 órás próbaüzemet a felperes mint fővállalkozó az I. r. alperes mint megrendelő irányában sikerrel teljesítette, és hogy a kazánrobbanás már az I. r. alperes által folytatott üzemeltetés során történt.
Az I. r. alperes kifejtette, hogy a kazánbiztos a próbaüzem lefolytatását azzal a kikötéssel engedélyezte, hogy csak a reteszfeltételek ellenőrzéséről készült jegyzőkönyv bemutatása után fog dönteni az üzemeltetésről. A robbanás időpontjáig azonban ilyen engedélyt nem adott. A próbaüzemhez az I. r. alperes sem járult hozzá, megjelölte a gátló tényezőket, és nyilván ennek a következménye is volt az, hogy a próbaüzemet a felperes megszakította. Az I. r. alperes szerint iratellenes az a megállapítás, hogy a próbaüzem 1974. december 21-én sikerrel zárult. Ő ugyanis kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a kazánt nem veszi át üzemelésre.
Az I. r. alperes szerint az 1975. január elején megkezdett újabb próbaüzemelés feltételei sem voltak biztosítva. Ezért csak azzal a feltétellel járult hozzá a próbaüzem megkezdéséhez, hogy annak időszaka alatt fennáll a vele jogviszonyban álló vállalkozó felelőssége. Végeredményben tehát az I. r. alperes szerint nem helytálló az a megállapítás, hogy az ilyen körülmények között folyamatba tett próbaüzem alatt bekövetkezett kárért az ő felelőssége áll fenn, hiszen ez az eljárás a felperest mint vállalkozót terhelő próbaüzemi tevékenység egy szakaszának tekintendő. Az I. r. alperes ezen idő alatt is sürgette az üzemeltetést gátló munkák elvégzését, ennek ellenére a felperes az üzemeltetést mindenáron erőltette.
Végül az I. r. alperes előadta, hogy a viszonkeresetében érvényesített követelés azoknak az építési munkáknak a költsége, amelyek a felperes és alvállalkozói hibás teljesítése miatt merültek fel, ezért a viszontkeresetét elutasító rendelkezés alaptalan.
A fellebbezés részben, az alábbiak szerint alapos.
A felperes és az I. r. alperes között megkötött szerződést tartalma szerint értékelve olyan vállalkozási szerződésnek kell tekinteni, melyben a felperes alvállalkozói, az I. r. alperes pedig fővállalkozói pozícióban volt. Ilyen esetben a felek jogait és kötelezettségeit úgy kell figyelembe venni, mint a vállalkozót, illetve a megrendelőt illető és terhelő jogokat és kötelezettségeket.
A perbeli követelés jogi természetének megítélésénél abból kell kiindulni, hogy bár a felperes, illetve közreműködői által szolgáltatott K/2. jelű kazán átadás-átvételre vonatkozó eljárás a felperes és az I. r. alperes között nem történt meg, annál kevésbé, mert amint az a fellebbezési tárgyaláson tisztázódott, a felek három kazán megvalósítására szerződtek és részhatáridőket nem kötöttek ki. Az I. r. alperes a kazánt ténylegesen mégis birtokba vette és azt üzemeltette. Valamennyi érdekelt előtt ismeretes volt az, hogy a létesítmény további munkáinak elvégzése érdekében nélkülözhetetlen legalább az egyik kazán üzemeltetése a gőznyerés érdekében. Ezért került sor arra, hogy az I. r. alperes a felek között 1975. január 9-én felvett jegyzőkönyvben foglaltak alapján a K/2. kazánt annak ellenére üzembe helyezte, hogy a korábbi nyilatkozata szerint azt nem tartotta átvehetőnek. Az említett jegyzőkönyvben az érdekeltek rögzítették a kazán működésével kapcsolatos problémákat, és később felmerültek különböző műszaki hibák. Mindezt a felperes is tudta, és annak ellenére nem tiltakozott a kazán üzembe helyezése ellen, hogy az I. r. alperes nem volt hajlandó a K/2. kazán jogilag érvényes önálló átadás-átvételére, illetve a felperes által végzett 72 órás próbaüzemet hol megtörténtnek, hol pedig hiányosnak minősítette. Ilyen körülmények között történt a kazán üzemeltetése, többszöri meghibásodás és kifogásolás mellett. Valamennyi fél előtt ismeretes volt az is, hogy a programtárcsa sorozatosan elállítódott és annak kicserélése vált szükségessé. Ennek ellenére a felek egyike sem tett olyan nyilatkozatot, hogy a programtárcsa kicseréléséig a kazán robbanásveszély nélkül nem működtethető és annak a leállítása indokolt. A programtárcsa kicserélése iránt intézkedés történt, de a kazánműködtetést nemhogy leállították volna, hanem azt három műszakra bővítették. Ekkor következett be a kazán felrobbanása, amelynek helyreállítása jelentős összegű költséggel járt.
A fenti tényekből az állapítható meg, hogy bár a felperes és az I. r. alperes között a K/2. kazán vonatkozásában átadás-átvétel nem történt, a kazán tényleges birtokbavétele és üzemeltetése olyan előzetes átadásnak felel meg, amelynek következtében a kárveszély a megrendelőre száll át [Építési Alapfeltételek 27. § (3) bekezdés, Ptk. 405. § (3) bekezdés]. Az elsőfokú bíróság lényegében ezen az alapon kötelezte az I. r. alperest – mint amely a felperessel való jogviszonyban a megrendelő pozíciójában volt – a kártérítésre. Az adott ügyben érvényesített igényt azonban nem a kárveszélyviselés szabályai szerint kell elbírálni, ugyanis az a kár, amely valamelyik fél szerződésszegésére vezethető vissza, nem tartozik ebbe a fogalmi körbe. Ha tehát egy bekövetkezett kár megállapíthatóan valamelyik fél hibás teljesítésére vagy egyéb mulasztására vezethető vissza, a kár viselésére a szerződésszegés miatt felelősséggel tartozó felet kell kötelezni.
A szóban levő esetben szerződésszegés történt: a felperes, illetve közreműködője hibásan teljesített, mert amint a szakértő a fellebbezési tárgyaláson megerősített véleményében leszögezte, a károsodás, a robbanás annak a következménye volt, hogy az egyébként automatikus berendezés programtárcsája meghibásodott. Emiatt nem látta el azt a feladatát, hogy megakadályozza a gáz beömlését. A kárhoz vezető okfolyamat megindítója tehát a meghibásodott tárcsa, vagyis a felperes hibás szolgáltatása volt. Ezért a jelen ügy elbírálásánál még alkalmazandó 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperest mint vállalkozót az I. r. alperessel mint megrendelővel szemben szavatossági és a hibás teljesítés miatti kártérítési felelősség terheli. Ennek a következménye, hogy a hibásan teljesítő felperes köteles egyrészt a hiba (az adott esetben a meghibásodott tárcsa díjmentes kijavítására, valamint a hibával okozati kapcsolatban levő kár (az adott esetben kijavítási költség) megtérítésére. A felek között 1976. február 6-án megtartott megbeszélésen létesített megállapodás alapján a felperes a szükséges javításokat elvégezte, tehát a hiba következményeit természetbeni kártérítés formájában elhárította.
Az előbbiekből következik, hogy a felperes a hibás teljesítése miatt fennálló szavatossági felelőssége folytán a megrendelőtől nem követelheti a kijavítási költségnek azt a részét, amely a saját hibás teljesítésének a kijavításával kapcsolatban merült fel. De nem követelheti a szavatossági hiba kijavítási költségén felüli azokat a javítási költségeket sem, amelyek az ő szerződésszegésével (hibás teljesítésével) okozati összefüggésben állnak. Ha ugyanis a felperes (vagy közreműködője) által szolgáltatott tárcsa hibátlan lett volna, a robbanás nem következik be. A kár bekövetkezése és a költségek felmerülése tehát okozati összefüggésben áll a hibás teljesítéssel. Az elsőfokú bíróság a sérelmezett ítélet meghozatalánál a felperes hibás teljesítését figyelmen kívül hagyta, nem értékelte.
A károsodásra vezető okok közül nem hagyható figyelmen kívül az I. r. alperes mulasztása sem. Az I. r. alperes alapvető mulasztása azonban nem abban nyilvánult meg, hogy a kazán működését nem tiltotta le, hanem abban, hogy a kazán üzemeltetése – amelyért a felperes vonatkozásában az I. r. alperes a felelős – rendellenesen, a kezelési utasításban előírtaktól eltérően történt. A hibás tárcsa miatt elsősorban a felperesnek vagy közreműködőjének kellett volna szorgalmaznia a kazán leállítását, hiszen elsősorban ezek a vállalkozók ismerhették a várható következményeket, és őket terhelte a kijavítási kötelezettség is. Ilyen figyelmeztetés azonban nem történt. A szakértő valamint a III. r. alperes előadásából megállapítható, hogy a kazán kezelője a begyújtáskor a rendelkezésre álló műszerek alapján a gázbeömlés %-os eltérését észlelhette. Ennek ellenére nem állította le a begyújtást, holott a kezelési utasítás, valamint a felperes közreműködője által nyújtott szóbeli kioktatás alapján erre köteles lett volna. Ha a kazán kezelője a gázbeömlés megnövekedésekor a működést leállította volna, a szakvélemény szerint a robbanás nem következik be, és lényegesen kisebb összegű kár keletkezett volna. Miután a kár bekövetkezésének időszakában az I. r. alperes saját vállalása alapján a kazán működtetésének felügyeletére is köteles volt, mulasztásait úgy kell értékelni, hogy a bekövetkezett kár részben ezekre vezethető vissza, tehát abban közrehatott. A felperes által végzett javítási munkák értéke ezért részben olyannak minősül, amiért az I. r. alperes felelős (Ptk. 340. § (1) bek., 344. § (1) bek.]. Nem igényelheti ugyanis a megrendelő a vállalkozótól azt, hogy az általa okozott károk kijavítási költségeit is viselje.
A Legfelsőbb Bíróság vizsgálta, hogy a felperest kizárólagosan terhelő szavatossági jellegű költségeken felüli kárjellegű költségek bekövetkezésére a felek fenti mulasztásai milyen arányban hatottak közre. Mivel az előbbiekben részletezett szerződésszegésben, illetve mulasztásban megnyilvánuló magatartások felróhatóságának arányát nem lehetett megállapítani, hiszen a szakértői vélemény szerint az okfolyamat elindítója és elsődleges oka a felperes hibás teljesítése volt, viszont az előírások szerinti üzemeltetés mellett a kár jelentős mértékben elhárítható vagy legalábbis csökkenthető lett volna, a Ptk. 344. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával a kár egyenlő mértékben, fele-fele arányban osztható meg a felperes és az I. r. alperes között.
A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a kifejtettek értelmében és a viszontkeresetre is kiterjedően megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 855/1978. sz.)
*.;
Azonosan rendelkezik a Ptk. 405. §-ának (3) bekezdése.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás