MK BH 1979/172
MK BH 1979/172
1979.04.01.
I. A fegyelmi jogkört a vállalat igazgatója gyakorolja, az igazgató e jogkörét a vállalat bármely dolgozójára átruházhatja. A fegyelmi jogkört átruházott hatáskörben gyakorló dolgozó személyét a vállalat ügyrendjében (szervezeti és működési szabályzatban) kell meghatározni [11/1967. (V. 13.) Korm. r. 8. §; 17/1971. (IV. 28.) Korm. r. 3. § (2) bek.]*.
II. A szakszervezeti bizottság megbízása alapján társadalmi munkavédelmi felügyelői tisztséget ellátó dolgozó fegyelmi úton történő elbocsátásához a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése szükséges [Mt. 16. §].
III. Az elbocsátást kimondó fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése esetén sem jár átlagkereset a dolgozónak az állásától való felfüggesztése időtartamának arra a részére, amely alatt táppénzben részesült [Mt. V. 92. § (3) bek.]
Az alperes igazgatójának általános meghatalmazása alapján fegyelmi jogkört gyakorló vállalati jogi előadó az 1977. július 14-én hozott határozatával áthelyezés fegyelmi büntetéssel sújtotta a felperest, mivel alapvető munkaköri kötelezettségeit sorozatosan súlyosan megsértette, továbbá figyelmeztetésének ellenére, a munkafegyelmet sértő italozó magatartást tanúsított. Ezt a fegyelmi határozatot az alperes igazgatója 1977. szeptember 1-jén visszavonta és további vizsgálat folytatását rendelte el. Az alperes jogi előadója az előző határozat indokai alapján, valamint az üzemanyagjegyek szabálytalan kezelése miatt az 1977. szeptember 1-jén hozott határozatával a felperest elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.
A felülvizsgálati kérelmet elutasító munkaügyi döntőbizottsági határozat ellen benyújtott keresetében a felperes elsődlegesen a kiszabott fegyelmi büntetés enyhítését kérte, másodlagosan pedig arra hivatkozott, hogy a jogi előadó nem volt jogosult a fegyelmi büntetés kiszabására.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével, a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva, a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte és arra kötelezte az alperest, hogy a felperesnek elmaradt munkabér címén fizessen meg 5713 forintot, továbbá 500 forint perköltséget.
A bíróság ítéletének indokolásában az állami vállalatokról szóló 11/1967. (V. 13.) Korm. rendelet 8. §-ára hivatkozott, amely rendelkezés szerint a fegyelmi jogkört a vállalat igazgatója gyakorolja és ezt a feladatot a vállalat más vezető állású dolgozójára átruházhatja. Hivatkozott továbbá a vállalat kollektív szerződésére, amely szerint a fegyelmi jogkör gyakorlója a mindenkori jogtanácsos. Mivel a fegyelmi határozatot hozó jogi előadó nem tölt be vezető állást, és nem is jogtanácsos, a bíróság álláspontja az volt, hogy a fegyelmi határozat érdemben nem bírálható el.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az ítélet indokolásának jogi okfejtése téves, azt sem a jogszabály szövege, sem annak helyes értelmezése nem támasztja alá.
A vállalati fegyelmi jogkör gyakorlása tekintetében az Mt. és az Mt. V. rendelkezései nem adnak eligazítást. Az állami vállalatokról szóló, a fegyelmi határozat meghozatalakor hatályban volt 11/1967. (V. 13.) Korm. rendelet értelmében az igazgató a vállalat ügyeiben a jogszabályok keretei között önállóan és egyéni felelősség mellett dönt. Ez a Munka Törvénykönyve szerinti munkáltatói jogok gyakorlására, így a fegyelmi jogkör vállalaton belüli szabályozására vonatkozik.
Semmilyen megkötés nincs arra, hogy az igazgató a munkáltatói jogokat, így a fegyelmi jogkör gyakorlását, a vállalat mely dolgozóira és milyen feltételekkel ruházhatja át.
A munkaügyi bíróság tehát téves jogszabályi hivatkozással – lényegében jogszabályi rendelkezés hiányában – állapította meg, hogy a vállalat igazgatója a fegyelmi jogkör gyakorlását joghatályosan csak a vállalat vezető állású dolgozóira ruházhatja át.
A felhívott jogszabály helyes értelme szerint a fegyelmi jogkör gyakorlásának szabályozása nem kollektív szerződésre, hanem belső igazgatói rendelkezésre tartozó kérdés.
Ennek leszögezése mellett a peradatok alapján azonban megállapítható az is, hogy a fegyelmi jogkörnek a jogi előadóra ruházása nem áll ellentétben a kollektív szerződésnek azzal a rendelkezésével sem, amely szerint a fegyelmi jogkört a mindenkori jogtanácsos gyakorolja.
Az alperes igazgatójának a periratokhoz csatolt általános meghatalmazása azt tartalmazza, hogy az igazgató – egyes jogainak fenntartása mellett – a vállalati jogtanácsosi munkakört ellátó jogi előadóra ruházta a beosztott dolgozók feletti fegyelmi jogkör gyakorlását. Ez az igazgatói rendelkezés a kiemelt rész tekintetében is jogszerű. A jogtanácsosokról szóló 17/1971. (IV. 28.) Korm. számú rendelet 3. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis, amennyiben a vállalat nem foglalkoztat jogtanácsost, a jogtanácsos feladatait jogi előadó is elláthatja.
A bíróság tehát ezekre az indokokra figyelemmel tévesen hivatkozott a kollektív szerződés korlátozó rendelkezésére is.
Az alperes jogi előadója a jogszabályokkal nem ellentétes belső szabályozás útján, sőt az igazgató névre szóló meghatalmazásával átruházott fegyelmi jogkörében hozta meg a felperessel szemben a fegyelmi határozatot. Mivel ezért a határozatot érdemben el lehet bírálni, a felperesnek a büntetés enyhítésére irányuló kereseti kérelme elbírálása érdekében bizonyítás lefolytatása és a döntéshez szükséges tényállás megállapítása szükséges.
A munkaügyi bíróság ítélete a már kifejtetteken túlmenően azért is megalapozatlan, mert a bíróság nem vizsgálta, hogy a felperes az elbocsátásról rendelkező fegyelmi határozat meghozatalakor betöltött-e olyan választott szakszervezeti tisztséget, amelynek alapján az Mt. 16. §-ában meghatározott munkajogi védelem megilleti.
E rendelkezés értelmében ugyanis a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának a vállalat részéről történő megszüntetéséhez, ideértve a fegyelmi elbocsátást is. A bíróságnak a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján kötelessége lett volna e körülmény felderítése, annál is inkább, mert a perben adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a felperes a szakszervezeti bizottság megbízása alapján társadalmi munkavédelmi felügyelői tisztséget töltött be.
Ennek megfelelően az új eljárásban tisztáznia kell, hogy az Mt. 16. §-a szerinti munkajogi védelemre jogosító tisztsége a fegyelmi elbocsátáskor fennállott-e, továbbá, hogy igenlő esetben az illetékes szakszervezeti szerv egyetértését a fegyelmi jogkör gyakorlója beszerezte-e.
Egyetértés hiányában az Mt. 16. §-ában megjelölt vállalati intézkedés jogszabályba ütközik, és a felperessel szemben a fegyelmi elbocsátásról rendelkező határozatot ez okból hatályon kívül kell helyezni.
Megalapozatlan a bíróság ítéletének az elmaradt munkabér megtérítésére kötelező rendelkezése is az összegszerűség vonatkozásában.
A felperes a társadalombiztosítási szervhez benyújtott, a periratokhoz másolatban csatolt felszólalásában azt adta elő, hogy 1977. június 11-től november 20-ig, majd november 29-től december 7-ig betegállományban volt, erre az időre táppénzt folyósították a részére.
Az Mt. V. 92. §-ának (3) bekezdése szerint nem jár átlagkereset a felfüggesztésnek arra az időtartamára, amelyre a dolgozó akkor sem kapna munkabért, ha felfüggesztésére nem került volna sor. A táppénzes állomány időtartamára a felperes munkabérben nem részesült volna, ezért saját előadását figyelembe véve a felperes csak az 1977. november 21. és november 28. napja, valamint december 8. és 1978. január 10. napja közötti időre tarthatna igényt elmaradt munkabére megtérítésére. Az ugyancsak a felperes által megjelölt 3350 forint átlagkeresetet alapul véve az ítéletben meghatározott marasztalási összeg jóval meghaladja a felperesnek a felhívott rendelkezés alapján, az egyéb jogszabályi feltételek fennállása esetében járó elmaradt munkabér összegét. (M. törv. II. 10 148/1978.)
*.
A 11/1967. (V. 13.) Korm. sz. rendeletet – a felügyelő bizottságra vonatkozó és az egyesüléseket szsabályozó rendelkezései kivételével – a 4/1978. (I. 18.) MT sz. rendelet 38. §-ának (1) bekezdése 1978. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Az állami vállalatról szóló 1977. évi VI. törvény 12. §-ának (2) bekezdése, valamint a 13. §-ának (1) belezdése és a (3) bekezdésének b) pontja a hatályon kívül helyezett jogszabálynak a határozatban felhívott rendelkezéseivel lényegében azonos rendelkezéseket tartalmaz, ezért a határozatban kifejtetteket továbbra is irányadónak kell tekinteni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás