PK BH 1979/180
PK BH 1979/180
1979.05.01.
A nagy forgalmú autópályán megengedett nagyobb sebesség folytán szükségszerűen nagyobb a vészhelyzet is. Ezért az útviszonyok eseti kedvezőtlenné válása mind a közlekedésben részt vevőktől, mind pedig az út karbantartójától fokozott helytállást követel [Ptk. 339. § (1) bek., 340. §; KRESZ 57. § (1) és (2) bek.].
Az I. r. felperes személygépkocsiját 1975. november 23-án a kora reggeli órákban az M7-es úton a II. r. felperes vezette. Budapesttől Székesfehérvárig az úttest helyenként havas, csúszós volt. Székesfehérvár után azonban a burkolat száraznak látszott, ezért a II. r. felperes nagyobb sebességre kapcsolt. A 82-es km-kő közelében a II. r. felperes mintegy 90-100 km/óra sebességgel megelőzte a J. B. által vezetett tehergépkocsit. Az előzést még be tudta fejezni, vissza is tért a menetirány szerinti jobb oldali külső forgalmi sávba, de pár méter után elvesztette uralmát a gépkocsi felett, s a járműve – csúszkálás után – a 800-as szelvény magasságában jobbra, az út menti árokba csúszott s a hossztengelye körül megpördülve állt meg. A baleset során pedig olyan mértékben megrongálódott, hogy annak helyreállítása nem lett volna gazdaságos.
A rendőrség a baleset után helyszíni szemlét tartott, amikor az úttest felülete szakaszosan volt száraz és vizes, az útpadka pedig még ekkor is jeges volt. A baleset színhelye előtt ugyanis kb. 200 m-rel az úttest mindkét oldalán erdősáv kezdődik, s ez akadályozta az úttest felszáradását. Különben a baleset helyszínén az útburkolat letisztítása, illetve sózása a balesetig nem történt meg.
A felperesek a keresetlevelükben 116 660 forint kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest, mert az autópálya karbantartása tekintetében az alperest mulasztás terhelte és ez okozta a balesetet.
Előadták, hogy a gépkocsi balesetkori értéke 130 000 forint, a roncs értéke 26 000 forint volt. Emellett megtérítendő a gépkocsi elszállításával felmerült 1660 forint költség is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert – állítása szerint – a balesetért nem felelős, az útkarbantartási kötelezettségének eleget tett. A bizonyítási eljárás során előadta, hogy az egyik sózó gépkocsi meghibásodott, ez pedig az alperes működési körén kívül eső elháríthatatlan ok.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 81 620 forint kártérítés megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította. Az alperes kártérítő felelősségét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján állapította meg, mert elhanyagolta az út karbantartását, ezért nem volt a baleset idején az a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban. Az alperes maga sem vitatta, hogy a balesetes útszakasz eltakarítása, sózása a balesetig nem történt meg. A sózó gépkocsi meghibásodása nem tekinthető objektíve elháríthatatlan oknak, ezért az alperes nem mentesülhet a felelősség alól.
A bíróság azonban azt is megállapította, hogy a gépkocsi vezetője a baleset időpontjában a KRESZ 57. §-ának (1)−(2) bekezdéseiben foglaltakat megszegte, mert olyan sebességgel haladt, amely nem felelt meg az útviszonyoknak, s amely mellett a jármű közlekedése nem volt biztonságos. Ezért az elsőfokú bíróság Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján kármegosztást alkalmazott, amelynek arányát az alperesre terhesebben 30-70%-ban állapította meg.
Az ítélet ellen fellebbező alperes a kereset teljes elutasítását kérte, a felperesek fellebbezése a kármegosztás mellőzésére irányult.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítélet indokai alapján helybenhagyta.
A mindkét fokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás – az alábbiak szerint – megalapozott.
Helyesen állapították meg a perben eljárt bíróságok, hogy annak az útszakasznak karbantartási kötelezettsége, ahol a baleset bekövetkezett, az alperest terhelte. A bizonyítás adatai azt is igazolják, hogy az alperes illetékes üzemmérnöksége 1975. november 22-én 20 órától az M7-es autópályán 2 fokozat szerinti útszolgálatot rendelt el, ennek érdekében az őrjárat jelentése alapján folyamatosan intézkedtek az útburkolat sózásáról. Ezt a munkát 5 tehergépkocsi látta el, ezeket az alperes bérelte, a saját gépeit a 3 fokozatú útszolgálat elrendelésére tartották a telepen. A balesetet megelőző órákban azonban a baleset helyén szolgálatot teljesítő gépkocsi meghibásodott, emiatt az úttest, sózás hiányában, fokozottan csúszóssá vált. A peradatok szerint az alperes a meghibásodott szórókocsi helyett másikat nem irányított a helyszínre.
Az alperes alkalmazottjának a tanúvallomása alapján megállapítható, hogy a baleset napján “negyedóránkénti őrjáratjelentések alapján” intézkedtek a sózásról. A szórókocsi meghibásodásáról tehát az őrjárat jelentése alapján az ügyelet késedelem nélkül tudomást szerezhetett. Ugyanez a tanú azt is előadta, hogy a telepen az alperesnek a “3 fokozatra tartalékolt” több gépkocsija volt. Tehát mód és lehetőség lett volna arra, hogy a meghibásodott szórókocsi helyett az alperes “ügyelete” másik gépkocsit irányítson a helyszínre. Egyébként e tanú vallomása alapján megállapítható, hogy a balesetet követően pár hónap eltelte után a baleset helyén a “csúszós út” veszélyt jelző táblát helyeztek el. Az igazságügyi szakértő utalt arra, hogy a közeli erdősáv szélárnyékot adó hatása és a sózás hiánya együttesen okozták az útviszonyok hirtelen megváltozását. A baleset színhelyén így nyilvánvalóan fokozott jelentősége volt az út csúszóssága elhárításának, illetőleg a veszélyhelyzetre történő figyelem felhívásának. Az alperesnek így a meghibásodott szórókocsi pótlásáig “csúszós út” veszélyt jelző tábla átmeneti kihelyezése iránt kellett volna haladéktalanul intézkednie.
Az alperest egyébként is fokozottan terhelte a nagy forgalmú autópályán ez a kötelezettség, mert a megengedett nagyobb sebesség mellett itt a veszélyhelyzetek is szükségszerűen nagyobb számban jelentkeznek.
Az előadottak alapján tehát az állapítható meg, hogy az alperes nem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, ezért kártérítő felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében fennáll.
Ugyanakkor helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a II. r. felperes az akkor hatályos KRESZ 57. §-ának (1)−(2) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket megszegve, nem az útviszonyoknak megfelelő, hanem lényegesen nagyobb sebességgel közlekedett. Télen, a reggeli órákban, csapadékos időben számítania kellett az út síkosságára, s ehhez képest a 90-100 km/ó sebesség nyilvánvalóan túlzott volt. A II. r. felperesnek fokozott gonddal kellett volna eljárnia a sebesség megválasztásánál, illetve az előzés végrehajtásánál. E kötelezettségnek nem tett eleget, ezért a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése értelmében az alperesnek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a gépkocsit vezető II. r. felperes fenti magatartásával összefüggésben keletkezett.
A fenti körülmények mérlegelésével a Legfelsőbb Bíróság egyenlő mértékű kármegosztást alkalmazott. Ennek megfelelően a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében a törvényességi óvással támadott másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletét pedig részben megváltoztatta és az alperes által fizetendő marasztalási összeget, a 116 660 forint kár 50%-ára szállította le. (Legf Bír. P. törv. V. 20 795/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás