PK BH 1979/185
PK BH 1979/185
1979.05.01.
Ha a bíróság szükségesnek látja, elrendelheti a vércsoportvizsgálatnak új vérvétellel való megismétlését. Az Rh-vizsgálat alapján történt apaságkizárás bizonyos eseteiben a vizsgálat más intézetben való megismételt elvégzése indokolt [Csjt. 38. §, 306/1978. (IK 9.) IM III./2. sz., közl., Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 3. sz. módszertani levele (IK 1978. 4. sz.)].
A kiskorú felperes T. R. anyától 1974. augusztus 29-én házasságon kívül született, fejlődési rendellenességgel, 16600 g testsúllyal, 47 cm testhosszal és 30 cm fejkerülettel a születési kórlap szerint “várt időben.
A felperes a keresetében előadta, hogy anyja 1973. május hónapban a nemi életre is kiterjedő közelebbi kapcsolatba került az akkor még nőtlen alperessel. Viszonyuk ugyanezen év november 17. vagy 18-ig tartott. Ezt követően az alperes más lánynak kezdett udvarolni, akit később feleségül is vett. Az anya szerint rendszeresen az alperessel járt szórakozni 1973 november végéig. A gyermeket születése után a kórházban az alperes előbb egyedül, majd házastársával együtt is meglátogatta, de az apaságot nem volt hajlandó elismerni.
Az alperes nem tagadta, hogy 1973 augusztusától november közepéig az anyával folyamatosan nemi kapcsolata volt. A perben kijelentette, hogy megfelelő vércsoport- és antropológiai vizsgálati eredmény esetén hajlandó a gyermeket sajátjaként elismerni.
A kihallgatott tanúk vallomása szerint a vélelmezett fogamzási időben – amely 1973. november 3-tól 1974. március 1-jéig terjed – az anya az alperesen kívül más férfiakkal, így későbbi férjével is foglalkozott.
A vér- és szérum-csoportvizsgálat alapján készített szakértői vélemény szerint az alperes apasága az Rh csoportrendszer alapján kizárható, vagyis “a perben szereplő gyermek a nevezettől nem származhatik.”.
A járásbíróság a kizáró vércsoport-vizsgálati eredményre hivatkozással a felperes kereseti kérelmét elutasította.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása rámutat arra, hogy “az Rh rendszer szerint megállapított kizáró eredmény a bíróságra kötelező hatállyal bír. Így a tudomány jelenlegi állása szerint csak azt lehet megállapítani, hogy a felperes nem származhat az alperestől.”.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 38. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint a bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben huzamosabb időn át nemi viszonyt folytatott.
Az alperes nem tagadta, hogy a vélelmezett fogamzási időben és ezt megelőzően hónapokig az anyával nemi viszonyt folytatott, ezért a jelen esetben – figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság PK 120. sz. állásfoglalására is – az alperes az apaság vélelmét, illetőleg tartásdíj-fizetési kötelezettségét csak akkor háríthatja el, ha a körülmények szerint lehetetlen, hogy a gyermek tőle származzék [Csjt. 38. § (3) bek.].
A 302/1970. (IM 2.) IM III./2. számú közleményhez hasonlóan foglalt állást a 306/1978. (IK 9.) IM III/2. sz. közlemény is, amely szerint, ha a bíróság szükségesnek látja, elrendelheti valamennyi kizáró eredménnyel végződő vércsoportvizsgálat új vérvétellel történő megismétlését. Az újabb tudományos álláspont szerint pedig az Rh vizsgálat alapján történt apaságkizárás bizonyos eseteiben az eredmény bizonyító ereje csak a “nagyfokú valószínűtlenség”. [Az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 3. számú módszertani levele a származásmegállapítási perekben végzendő vércsoportvizsgálatokhoz (1978. 4. IK)]
Mivel adott esetben a kizárás az Rh csoportrendszerre hivatkozással történt, a szakértőt a Pp. 182. §-ának (3) bekezdése alapján a szükséges felvilágosítás megadására kellett volna felhívni, illetve a bíróságnak a vizsgálat megismétlését kellett volna elrendelnie.
A bíróság a megismételt vércsoport-vizsgálati eredmény nélkül a felperes keresetét nem utasíthatta volna el.
Továbbá kizáró eredményű vércsoportvizsgálat hiányában a későbbiekben szükséges lehet orvos szakértő bevonásával annak tisztázása is, hogy a gyermek születési súlya fejlődési rendellenességével volt-e összefüggésben, avagy arra mutat, hogy a fogamzás az anya alperessel való kapcsolatának megszakadása után következett be (A Legfelsőbb Bíróság II. sz. Polgári Elvi Döntése). Ez esetben a bizonyítás értékes kiegészítő részeként sor kerülhet esetleg az antropológiai vizsgálat elrendelésére is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján az óvással támadott ítéleteket hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 740/1978/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
