GK BH 1979/192
GK BH 1979/192
1979.05.01.
Ha a fuvarozó elmulasztja a feladónak a küldemény átrakásáról való értesítését, reá hárul annak a bizonyítása, hogy a sérülés a feladáskor keletkezett [3/1960. (VI. 13.) KPM r.-tel közzétett Vasúti Fuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 24. cikk 8. §, 53. cikk 2. §, 3. §, 54. cikk.].
A felperes 1977. január 8-án a székesfehérvári vasútállomáson 8840 kg súlyban egy rakomány alumíniumlemezt adott fel egy esztergomi vállalat címére. A fotókópiában csatolt fuvarlevél-másolat szerint az alperes január 13-án rakományigazítást végzett, erről a felperest nem értesítette. Január 14-én Komárom vasútállomáson a vasúti kocsi megsérült és emiatt az alperes 1977. február 5-én a küldeményt egy másik vasúti kocsiba átrakta, erről a felperest ugyancsak nem értesítette, az átrakás kapcsán jegyzőkönyvet nem vett fel. A küldemény 1977. február 7-én érkezett meg a rendeltetési vasútállomásra, ahol azt a címzett – mint általa meg nem rendelt árut – nem vette át, illetve a vasúti kocsit kirakodás nélkül visszaküldte a feladónak (a felperesnek). A vasúti kocsi február 11-én érkezett vissza a székesfehérvári állomásra, ahol a felperes a küldemény kirakása nélkül a vasúti kocsit aznap újra feladta egy másik esztergomi vállalat címére. Ez kitűnik a fénymásolatban csatolt fuvarlevél-másolatból. A vasúti kocsi 1977. február 15-én 21 órakor érkezett meg az esztergomi vasútállomásra, ahol az átvevő kívánságára február 16-án kiszolgáltatás előtti kárjegyzőkönyvet vettek fel. E szerint a lemezbálák nem megfelelő rögzítés miatt egymásba csúsztak és megrongálódtak. Készült ugyanezen a napon egy ténymegállapító jegyzőkönyv is az alperes esztergomi árukiadó raktárában, amelyet a vasút és az átvevő írt alá. Ez részletesebben tartalmazza az áruban keletkezett rongálódásokat, többek között azt is, hogy 5 db rakodólap is súlyosan megrongálódott.
1977. július 1-jén a felek jegyzőkönyvet vettek fel az alumíniumlemezek sérüléséről, amely pontos megállapításokat tartalmaz a sérülések mértékéről. Később a felperes a sérült alumíniumlemezeket beolvasztotta, mivel azok csupán hulladékértéket képviseltek.
A felperes a hulladékérték levonásával 189 284 Ft kártérítési követelést érvényesített az alperessel szemben.
Az alperes azzal védekezett, hogy a sérülések a daruval történt berakás és kirakás során is előállhattak. A kár oka – véleménye szerint – az, hogy a lemezkötegek a rakodólapokról lelógtak, egymással érintkeztek és emiatt állott elő a “meggyűrődés”. Az alperes szakértő kirendelését és tanúk kihallgatását kérte. Előadta azt is, hogy nem történt rakománykiigazítás, csupán a kinyílott oldalajtókat kellett becsukni és ponyvaigazítást kellett végezni, ez nem azonos a rakományigazítással. Komárom állomáson az ágyvezetékgörbe meghibásodása miatt kellett átrakást eszközölni, ennek során azonban árusérülés nem volt megállapítható.
A szakértő a felperes telepén az alperes képviselőinek jelenlétében szemlét tartott, és mivel a sérült áru, annak beolvasztása miatt, már nem állt rendelkezésre, az iratok, különösen az 1977. július 1-jei közös jegyzőkönyv alapján, 7550 kg lemez 100%-os sérültségét állapította meg és részletesen megindokolta, hogy az csak hulladékértéket képvisel a felperes kárát azonban az érvényesítettnél kisebb összegben jelölte meg. A felperes ennek megfelelően a keresetét 132 622 Ft-ra és járulékaira szállította le.
Az elsőfokú bíróság az alperesnek a komáromi átrakásnál közreműködött dolgozóit tanúként kihallgatta. Vallomásuk szerint a felperes által állítottnál jóval kisebb sérüléseket észleltek.
Az elsőfokú bíróság a felperes leszállított keresetének helyt adott és az alperest 132 622 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét a 3/1960. (VI. 13.) KPM rendelettel közzétett Vasúti Fuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 53. cikkének 2. §-a alapján teljes mértékben megállapította, mert az alperes az 54. cikk 1. §-ában felsorolt mentesítő körülményeket nem bizonyította. A bíróság elfogadta a szakértő megállapításait, az alperest szakértői díjban és eljárási illetékben pervesztességének következményeként marasztalta.
Az alperes fellebbezésében kérte az első fokú ítélet megváltoztatását.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást döntése alapjául elfogadta és helyesnek találta a tényállásból levont jogi következtetéseket. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A fellebbezés és a felek további beadványainak figyelembevételével szükséges még az alábbiakra rámutatni.
Az alperes alapjában véve helyesen hivatkozott arra, hogy három fuvarozási szerződés jött létre, ennek folytán tulajdonképpen mindegyik fuvarozási szerződés alapján külön-külön kellene elbírálni az igényérvényesítési jogosultságot. Lényeges tényállási többletnek minősül, hogy a második és a harmadik fuvarozási szerződés keretében a küldemény feladása és továbbítása a feladók részéről kirakás-átrakás-berakás nélkül, vagyis elméletileg az első fuvarozási szerződés megkötésekor volt állapotban történt, illetve, hogy a küldemény nem került ki az alperes őrizetéből. Ennek a körülménynek a fuvarozói felelősség szempontjából való értékelésével foglalkozik a VÁSZ 53. cikkének 3. §-a. E szerint, ha a kocsirakományt újból feladják anélkül, hogy azt átraknák és a vasút őrizetéből kikerülne, azt kell vélelmezni, hogy a sérülés az utolsó vasúti fuvarozási szerződés tartama alatt keletkezett. Ez a jogszabályi rendelkezés a kereseti jogot értelemszerűen az utolsó fuvarozási szerződés szerinti átvevőnek illetve annak biztosítja, akire e jogát – mint ez a konkrét esetben is történt − az átvevő átruházta.
Ha alapos volna az alperes hivatkozása a három fuvarozási szerződés egymástól való függetlenségére, nem volna értelme a VÁSZ 53. cikkének 3. §-ában foglalt szabálynak, hiszen átrakás nélkül végbemenő több fuvarozás esetében úgyszólván kizárná az alaptételként érvényesülő fuvarozói felelősséget. Az csak vélelem, hogy a sérülés az utolsó fuvarozás alkalmával keletkezett, de éppúgy keletkezhetett a korábbi fuvarozások során is. Éppen a kirakás nélküli továbbítás adja meg a lehetőséget a fuvarozó felelőssé tételéhez az utolsó fuvarozási szerződés jogosultja számára. Ez természetes, is hiszen ha a fuvarozási szerződések úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy kirakás nem történik, a korábbi fuvarozási szerződések jogosultjai sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy fuvarkárt állítsanak, illetve, hogy ebből származó jogokat érvényesítsenek. Egyébként a VÁSZ 53. cikkének 3. §-a csupán vélelmet állít fel, amit meg lehet dönteni. Az alperesnek azonban nem sikerült bizonyítania, hogy a sérülések a felperes által végzett első berakás során keletkeztek. Az alperesnek a rakományigazítás mibenlétére vonatkozó fejtegetése – éppen azért, mert nem értesítette a felperest – nem fogadható el. Az alperes a komáromi átrakás kapcsán sem gondoskodott a tényállás rögzítéséről, a sérülések mértéke tekintetében a dolgozói részéről tett és a korábban felvett jegyzőkönyvek tartalmával szembenálló szakszerűtlen megállapítások nem voltak figyelembe vehetők.
A VÁSZ 24. cikkének 8. §-a ugyan nem kötelezettségként rögzíti a feladó értesítését, de az értesítések mellőzése szemben áll a Ptk.-nak a jogok gyakorlásánál és a kötelezettségek teljesítésénél a felek magatartását előíró 4. §-ával, emellett az értesítés mellőzése a bizonyítás terhét a fuvarozóra rója. Ez a bizonyítás nem volt sikeres, a rakományigazításra csak az alperes bizonyítékokkal alá nem támasztott magyarázata áll rendelkezésre, a tanúkihallgatásokkal megkísérelt bizonyítás pedig nem volt eredményes. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 973/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás