MK BH 1979/197
MK BH 1979/197
1979.05.01.
Ha a dolgozó az elévülési idő eltelte után írásban elismerte a vállalattal szemben fennálló tartozását, az erre történt teljesítést elévülésre hivatkozva nem követelheti vissza. Ha a dolgozó a tartozásának fennállását is vitássá teszi, a bizonyítási kötelezettség őt terheli abban a tekintetben, hogy a tartozása nem állott fenn és így a teljesítés jogalap nélkül történt. [1967. évi II. törvény 5. §; Pp. 196. § (1) bek.]
A felperes 1972. december 31-ig – munkaviszonyának megszűnéséig − az alperes üzemegységének volt a vezetője. Munkaviszonyának fennállása alatt 1972. október 23-án, vásárlás céljából utólagos elszámolásra 3000 forintot vett fel az alperestől.
A munkaviszony megszűnésekor az elszámolás nem történt meg, ezért az alperes az említett 3000 forintot az 1976. évben végrehajtási úton kísérelte meg a felperestől behajtani. Minthogy ez nem vezetett eredményre, az alperes jogtanácsosa 1976. október 26-án írásbeli megállapodást kötött a felperessel, amely szerint a felperes a kérdéses 3000 forintot nyolchavi részletben fizeti vissza az alperesnek.
A megállapodás alapján a felperes összesen 1400 forintot teljesített.
A felperes felülvizsgálati kérelmében – arra hivatkozva, hogy az alperes követelése elévült – az alperest a már teljesített 1400 forint visszafizetésére kérte kötelezni és egyúttal kérte a fennmaradó 1600 forint megfizetése alól történő mentesítését is.
A szövetkezeti döntőbizottság az eljárást megszüntette.
A határozat ellen – annak megváltoztatása érdekében – a felperes keresetet nyújtott be.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével az alperest 1400 forintnak 8 nap alatt történő megfizetésére kötelezte.
Ítéletének indoklása szerint az alperes jogellenesen járt el, mert a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 70. §-ának (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a dolgozót nem szólította fel írásban – az elévülési időn belül – a tartozásának megfizetésére.
Megállapította a munkaügyi bíróság azt is, hogy a felperes 1972. október, 23-án vette fel elszámolásra a 3000 forintot. Mivel a pénzfelvétel anyagvásárlásra, vagyis a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése körében történt, az összeg visszafizetésére irányuló alperesi követelésre az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hároméves elévülési idő az irányadó. Az elévülési határidő pedig 1975. október 23-án eltelt.
Az alperesnek a felperessel kötött megállapodását a munkaügyi bíróság ugyancsak jogellenesnek, illetőleg megtámadhatónak találta. Kifejtette, hogy mivel a felperes az 1976. évben kezdett befizetéseket 1978-ban, tehát még az elévülési időn belül követelte vissza az alperestől, a felperes igénye nem évült el.
Hivatkozott a munkaügyi bíróság arra is, hogy az alperes a 3000 forint tekintetében csupán állította, de nem bizonyította a felperes tartozását, illetőleg azt, hogy az elszámolási kötelezettség elmulasztása a vállalatnak kárt okozott.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes igénye elévült, ezért az alperest arra kötelezte, hogy a semmis megállapodás alapján teljesített 1400 forintot a felperesnek fizesse vissza.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az elévülési idő akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé, vagyis jogi eszközökkel kikényszeríthetővé válik. A felperes az adott esetben legkésőbb a munkaviszonya megszűnésének időpontjáig, tehát 1972. december 31. napjáig tartozott volna elszámolni az 1972. október 23-án felvett 3000 forinttal.
Minthogy ezt nem tette, az alperes követelése esedékessé, kikényszeríthetővé vált és az elévülési idő is megkezdődött.
Kétségtelen, hogy az alperes a hároméves elévülési idő elteltéig – anélkül, hogy az elévülés megszakadására vagy nyugvására vezető ok merült volna fel – nem érvényesítette az igényét a felperessel szemben.
Tény azonban az is, hogy a felperes az 1976. október 26-i keletű, semmisnek nem tekinthető megállapodás alapján tartozásából 1400 forintot az elévülés bekövetkezésének ellenére, állami kényszer alkalmazása nélkül megfizetett.
Márpedig az elévülés leglényegesebb hatása éppen az, hogy az elévült követelés állami úton ugyan nem érvényesíthető, az önként történt teljesítés azonban mégis érvényes, a teljesített összeg tartozatlan fizetés címén vissza nem követelhető.
Mindebből következik, hogy a felperes nem igényelheti az általa megfizetett 1400 forint visszafizetését egymagában azon az alapon, hogy az alperes követelésére irányadó elévülési idő már letelt.
A felperes azáltal, hogy írásban vállalta a 3000 forint havi részletekben történő visszafizetését, elismerte a tartozását. Bár ezt a nyilatkozatát az eddig rendelkezésre álló adatok szerint nem teljes bizonyító erejű okiratba [Pp. 196. § (1) bek.] foglalták, a részteljesítésekre is figyelemmel, a felperesre hárult volna annak a bizonyítása, hogy tartozása nem állott fenn, teljesítése tehát jogalap nélkül történt. (M. törv. II. 10. 423/1978/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás