PK BH 1979/204
PK BH 1979/204
1979.06.01.
I. Az ember munkájának, munkájával kapcsolatos emberi magatartásának az értékelése a személyhez fűződő jogokat érinti, alkalmas lehet a jó hírnév sértésére és az embert munkavállalásában, tehát személyiségi értékeinek a kifejtésében, személyiségének az érvényesítésében akadályozhatja. Ezért az ember munkájára, munkájával kapcsolatos magatartására vonatkozó szabálysértő minősítés nem csupán a munkajogi szabályokat sérti, hanem a polgári jog által védett személyhez fűződő jogok sérelmét is jelenti, polgári jogi személyiségvédelmi eszközök alkalmazására ad lehetőséget [Ptk. 75. § (1) bek., 78. §].
II. A személyzeti munkában nem érvényesülhetnek szubjektív szempontok, a minősítés nem válhat a személyes ellentétekből fakadó ellenszenv megnyilvánulásának az eszközévé; nem lehet a minősítést megtorló eszközként alkalmazni [1001/1968. (I. 5.) Korm. hat. 1/e, 6/a és 6/f pont*].
III. A bizonyítás azt terheli, aki más jó hírnevének a sértésére alkalmas tényállítást közöl, véleményt ad, minősítést készít [Pp. 164. § (1) bek.; 1001/1968. (I. 5.) Korm. hat. 6/d pont*].
I. H. G. felperes korábban mint közgazdász az egyik bank megyei igazgatóságán dolgozott, ahol feladatkörébe tartozott a megyében a mezőgazdaság pénzügyeivel kapcsolatos ügyek intézésében és az azzal kapcsolatos irányításban való közreműködés. 1969-től egy éven át a V.-i “Petőfi” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet főkönyvelője volt, majd 1970. szeptember 1-jétől az alperesnél dolgozott főkönyvelőként. Munkaviszonya 1973. május 31. napján megszűnt, a tényleges munkavégzés alól 1973 februárjában felmentették. 1975. augusztus 15. óta dolgozik ismét, jelenleg egy cipőgyárban elemző közgazdász.
Az alperesnél történt alkalmazás ideje alatt minősítést, illetve kiegészítő minősítést nem készítettek a felperesről. A felperes ezért utólag kérte volt munkáltatójánál a minősítés elkészítését. Az alperes közös vállalkozása igazgatótanácsának 1973. november 2-án kelt határozata alapján 1973. december 11. napján készítettek minősítést a felperesről, amelyet K. A., a vállalkozás igazgatója és G. F., az igazgatótanács tagja írt alá. A minősítést a felperessel ismertették, aki arra észrevételt nem tett és azt maga is aláírta.
Ezt követően a felperes az 1972. és 1973. évekre prémiumigénnyel lépett fel. Kifogásolta, hogy a vezetők részére járó prémiumot egyedül az igazgató kapta meg. Bejelentést is tett az igazgató tanácshoz, amely szerint K. A. igazgató részére engedélyezett 100 000 Ft összegű – vissza nem térítendő – lakásépítési hozzájárulás ellentétes a jogszabályokkal.
Ezután az igazgatótanács újabb határozata alapján 1974. február 5-én új “kiegészítő minősítést” készítettek. Ebben a korábbi minősítés tartalmától eltérően megállapították – többek között –, hogy a felperes mint főkönyvelő pénzügyi irányítása alatt a termelőszövetkezet a csőd szélére jutott. Megállapították, hogy a felperes mint főkönyvelő az alperesnél “nem a legjobb eredménnyel és hozzáértéssel végezte vezetői beosztását”, “úgy a tsz-nél, mint a vállalkozásnál azonos mulasztásokat követett el (pl. a bérnövekményadó és bírságok tömkelege). E tények alapján a vállalkozás is a csőd szélére jutott.” Kimondották, hogy a felperes a vezetői munkakört nem tudta betölteni, amelyben közrejátszott sűrű ittassága, emiatt munkahelyén “rossz munkamorál” alakult ki. Megállapították, hogy a felperes leváltása után “úgy a Termelőszövetkezet, mint a vállalkozás gazdaságilag megerősödött.” Ezt a minősítést K. A., a vállalkozás igazgatója, N. B. és K. S. az igazgatótanács tagjai írták alá. Az alperes igazgatója az 1974. február 7-én kelt levelében a felperest értesítette, hogy új kiegészítő minősítés készült, észrevételezés végett keresse fel a személyzeti előadót. Közölte, hogy az igazgatótanács hatályon kívül helyezte az 1973. december 11-én kelt kiegészítő minősítést. A felperes nem jelent meg az alperesnél, nem olvasta el és nem írta alá az új minősítést. Ennek ellenére azt a személyzeti anyagához csatolták és 1975-ben a személyzeti anyaggal együtt továbbították a felperes új munkahelyére, a cipőgyárhoz.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult az alperesnél betöltött munkaviszonyának a helyreállítása és az 1972. 1973. évi prémium megítélése iránt. Panaszát elutasították, a döntőbizottsági határozat megváltoztatása iránti keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. Az elutasítás indoka az volt, hogy a munkaviszony közös megegyezés alapján szűnt meg, és ezzel kapcsolatban a felperes akkor nem fordult panasszal sehová. Megállapította a bíróság, hogy az 1972. évre a nyereség-előirányzat teljesítése esetére írtak ki prémiumot a három vezető számára, a nyereség-előirányzatot azonban nem teljesítették, az 1973. évi eredményelérésben viszont a felperes − munkaviszonyának a megszűnése folytán – tevőlegesen nem vett részt.
A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága Területi Igazgatóságának Ipari Osztálya határozatával módosított, a Bevételi Főigazgatóság megyei hivatala által hozott határozat alapján az alperes vállalkozás terhére az 1971. évre 525 565 Ft adóhiányt és 211 939 Ft adótöbbletet állapítottak meg. Egyidejűleg az adórövidítéssel kapcsolatban a vállalkozást 153 000 Ft bírság megfizetésére kötelezték.
II. A felperes az 1976 decemberében benyújtott keresetében kérte annak megállapítását, hogy személyhez fűződő jogait megsértették és kérte a személyiségi jogait sértő minősítés visszavonásának az elrendelését. A per során előadta, hogy kárt is okozott neki az alperes, mert az alkalmazottai közbelépésükkel akadályozták az elhelyezkedésben.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az indokolás szerint az 1973 decemberében készült minősítés szabálytalan volt, mert azt nem az arra hivatott igazgatótanács készítette, ezért törvényes volt ennek a minősítésnek a visszavonása és új minősítés készítése. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a per anyaga alapján nem lehet megállapítani, hogy a minősítés valótlan tényállításokat tartalmaz, illetőleg hogy az személyi bosszúból készült.
A másodfokú eljárás során a felperes az 1973. május 31. és 1975. augusztus 15. közötti időre havi 4600 Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert az alperes, illetve az alperesi alkalmazottak magatartása miatt nem tudott elhelyezkedni.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet. Megállapította, hogy a minősítés nem sérti a felperes személyhez fűződő jogait, mert a valóságnak megfelelő megállapításokat tartalmaz, és elkészítése megfelel a jogszabály előírásainak.
A másodfokú bíróság ítéletének az indokolása szerint a másodfokú eljárásban előterjesztett kereseti kérelmet is alaptalannak találta, egyrészt mert a minősítés valóságos adatokat tartalmaz, másrészt mert a felperes nem a minősítés miatt nem tudott elhelyezkedni.
III. A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
1. Polgári Törvénykönyvünk egyrészt általánosságban védi az ember személyhez fűződő jogait [Ptk. 75. § (1) bekezdése], másrészt külön rendelkezik a jó hírnév védelméről (Ptk. 78. §).
Az ember személyiségének a legfontosabb megnyilvánulása a munka. Az ember munkájának, munkával kapcsolatos emberi magatartásának az értékelése a személyhez fűződő jogokat érinti, alkalmas lehet a jó hírnév sértésére, és az embert munkavállalásában, tehát személyiségi értékeinek a kifejtésében, személyiségének az érvényesítésében akadályozhatja.
Ezért az ember munkájára, munkájával kapcsolatos magatartására vonatkozó jogszabálysértő minősítés nem csupán a munkajogi szabályokat sérti, hanem a polgári jog által védett személyhez fűződő jogok sérelmét is jelenti, ezért polgári jogi személyiségvédelmi eszközök alkalmazására ad lehetőséget.
Jogszabálysértéssel és megalapozatlanul állapította meg az ügyben eljárt elsőfokú és másodfokú bíróság, hogy az alperes által készített kiegészítő minősítés nem sérti a felperes személyhez fűződő jogait, mert – a jogerős döntés szerint – a minősítés szabályosan készült és valóságos adatokat tartalmaz.
A felperes által támadott minősítés elkészítése önmagában jogszabálysértő volt. A dolgozók minősítése munkáltatói jog, illetve kötelezettség. A munkaviszony megszűnése után a volt munkáltató többé munkaáltatói jogokat nem gyakorolhat. Ezzel összefüggésben rendelkezik a személyzeti munka továbbfejlesztéséről szóló 1001/1968. (I. 5.) Korm. számú határozat a dolgozó minősítéséről. Sem ennek a kormányhatározatnak, sem a termelőszövetkezeti személyzeti munkáról szóló 10/1973. (VII. 4.) MÉM számú rendeletnek nincs olyan rendelkezése, amely lehetővé tenné a volt dolgozó minősítését, feljogosítaná a munkáltatót arra, hogy a munkaviszony megszűnése után készítsen minősítést.
Az utólag készített minősítés nem is felel meg a minősítési rendszer célkitűzéseinek, társadalmi feladatának. A 10/1973. (VII. 4.) MÉM sz. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján a termelőszövetkezetek körében szükséges minősítésre is irányadó 1001/1968. (I. 5.) Korm. sz. határozat 6/a pontja szerint a minősítés célja, hogy rendszeres időközönként értékelje a dolgozó munkáját, emberi, politikai magatartását és elősegítse a dolgozó megfelelő fejlődését. A munkaviszonyt érintő lényeges kérdések elbírálásánál a minősítést figyelembe kell venni. Természetes, hogy mindezek a célkitűzések csak a munkaviszony fennállása alatt valósulhatnak meg.
Jogszabálysértéssel helyezte el az alperes az utólag – jogosulatlanul − készített minősítést volt dolgozójának a személyzeti anyagában. Az idézett kormányhatározat 6/f pontjának a második bekezdése szerint “a személyzeti nyilvántartásban csak olyan minősítések tarthatók, amelyeket a dolgozóval ismertettek és ezt a dolgozó a minősítésben aláírásával igazolta”. Az adott esetben ez nem történt meg, ezért a felperes által támadott kiegészítő minősítés nem tartozott a felperes személyzeti anyagához. Az idézett kormányhatározat 7. pontjának utolsó bekezdése alapján jogszabálysértéssel bocsátotta az alperes ezt a minősítést a felperes új munkáltatójának a rendelkezésére.
2. A támadott minősítés tartalmilag is sérti a jogszabály előírásait.
A kormányhatározat előírásai szerint a személyzeti munkában meg kell őrizni a bizalom, a nyíltság, az őszinteség légkörét. A személyzeti munkát a szocialista humanizmusnak kell jellemeznie. Nem szabad megtűrni a rágalmazást, az intrikát [Korm. hat. 1/e pont]. Ezért a személyzeti munkában nem érvényesülhetnek szubjektív szempontok. Nem lehet eltűrni, hogy a minősítés a személyes ellentétekből fakadó ellenszenv megnyilvánulásának az eszközévé váljék, nem lehet a minősítést megtorló eszközként alkalmazni.
Az adott esetben, a per adatai szerint, a támadott minősítés elkészítése, illetve elkészítésének az elhatározása azt követően történt, hogy a felperes kifogásokat támasztott az alperes igazgatójának az eljárásával szemben. Kifogásolta, hogy a vezetők részére megállapított prémiumból kizárólag az igazgatót részesítették, kifogásolta, hogy – előadása szerint – az igazgató szabálytalanul kapott ingyenes lakásépítési hozzájárulást. Ezek a bejelentések – függetlenül attól, hogy alaposak voltak-e – nem szolgálhattak okul arra, hogy a felperesről új, a korábbi minősítéstől lényegesen eltérő és a felperes számára súlyosan sérelmes minősítést készítsenek.
3. Megalapozatlanul állapította meg a perben eljáró első- és másodfokú bíróság azt is, hogy a minősítés tartalma megfelel a tényeknek.
Tévesen alapította döntését az elsőfokú bíróság arra, hogy a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem tudta megállapítani, hogy a támadott minősítés tartalma nem fedi a valóságot. A Pp. 164. §-ának az (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valóságnak fogadja el. Ezt a jogszabályt nem lehet akként értelmezni, hogy a személyiségvédelmi perben a felperes nemleges körülményeket köteles bizonyítani. A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani [Ptk. 75. § (1) bek.]. Ez vonatkozik a jó hírnév védelmére is [Ptk. 78. § (1) bek.]. Ezért, akinek a magatartása más jó hírnevének a sérelmét eredményezi, köteles bizonyítani, hogy jogszerűen járt el, a személyhez fűződő jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályt megtartotta. A bizonyítás tehát azt terheli, aki más jó hírnevének a sértésére alkalmas tényállítást közöl, véleményt ad, minősítést készít.
Ettől eltérő jogszabály-értelmezés esetén a személyiségvédelmi célkitűzések nem érvényesülhetnének, a jogait érvényesítő félnek nemleges körülményt kellene bizonyítani, ami fogalmilag kizárt. Egyébként a személyzeti munkáról szóló kormányhatározat külön előírja, hogy a minősítésben csak kellően megalapozott tényállítás és értékítélet szerepelhet [Korm. hat. 6/d pont]. Az alperest terheli annak a bizonyítása, hogy a minősítés készítésekor ezt az előírást megtartották. Ez felel meg a Pp. 164. §-a (1) bekezdése helyes értelmének.
4. A perben nem nyert igazolást, hogy a minősítés tényállításai megfelelnek a valóságnak, illetve, hogy a minősítésben foglalt értékítélet megalapozott.
A minősítés egyes megállapításainak az alaptalansága nyilvánvaló (a felperes működése folytán az alperesi vállalkozás a csőd szélére jutott, és a felperes leváltása után a vállalkozás rövid idő múlva gazdaságilag megerősödött). Egyes megállapítások nehezen ellenőrizhető általánosításokat tartalmaznak, konkrétumokkal nincsenek alátámasztva (nem a legjobb eredménnyel és hozzáértéssel végezte vezetői beosztását, munkahelyén magatartása miatt rossz munkamorál alakult ki). Részben a felperesnek nem is az alperesnél, hanem korábbi munkahelyén kifejtett tevékenysége értékelésére vonatkozik, ami semmiképpen nem lehet az alperes feladata. Alaptalan túlzásokat tartalmaz (bérnövekményadó és bírságok tömkelege). Az alperesi vállalkozással szemben alkalmazott olyan intézkedésért teszi a minősítés a felperest utólag felelőssé, amellyel kapcsolatban a felelősség megállapítása bonyolult feladat, és nem terhelheti egyedül a felperest. A rendelkezésre álló adatokból csak azt lehet megállapítani, hogy az illetékes pénzügyi szervek az alperesi vállalkozással szemben 1971. évre 525 565 Ft adóhiányt és 211 939 Ft adótöbbletet, valamint az adórövidítéssel kapcsolatban 153 000 Ft bírságot állapítottak meg. Semmi adat nincs azonban arra, hogy ezért az adórövidítésért egyedül a felperes a felelős, és nincs adat arra, hogy a szabálytalanság észlelésekor miért nem intézkedtek a felelősségre vonása iránt. Egyébként nyilvánvaló, hogy 153 000 Ft bírság nem juttathatta a csőd szélére az alperesi vállalkozást.
5. Az első fokú eljárás során a felperes személyesen előadta azt is, hogy az alperesi alkalmazottak közbelépésükkel akadályozták az elhelyezkedésben és ezzel neki kárt okoztak. Erre a nyilatkozatra tekintettel a Pp. 146. §-ának (3) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság köteles lett volna figyelmeztetni a felperest a keresetkiterjesztés lehetőségére.
A másodfokú eljárás során a felperes kártérítés fizetésére is kérte kötelezni az alperest. A másodfokú bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott keresetfelemelésnek tekinthető-e a kártérítési igény érvényesítése és érdemben nem döntött a kártérítés érvényesítésére vonatkozó kereseti kérelem tekintetében, csak ítéletének az indokolásában állapította meg, hogy a kártérítési igény alaptalan.
A másodfokú bíróságnak ez az eljárása jogszabálysértő. A Pp. 213. §-ának (1) bekezdése értelmében az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A másodfokú ítélet rendelkező része szerint a másodfokú bíróság a kártérítésre irányuló kereseti kérelem felől nem döntött.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásnak helyt adott, a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján megállapította, hogy a támadott határozat törvénysértő és megalapozatlan, azt – az első fokú ítéletre is kiterjedően – hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot – mivel a kártérítési igény érvényesítésével kapcsolatos döntéshez szükséges tények az iratok alapján nem állapíthatók meg – új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során meg kell állapítani, hogy a felperes személyhez fűződő jogait sértő minősítés mennyiben akadályozta a felperes elhelyezkedését, munkabérének az alakulását és így milyen összegű kárt okozott a felperesnek.
A felperes előadta azt is, hogy egyes esetekben az alperes dolgozóinak a személyes “közbelépése” akadályozta őt a képzettségének megfelelő munka vállalásában. Az új eljárásnak ki kell terjednie ennek a megvizsgálására is.
Ki kell terjednie az elsőfokú bíróság eljárásának arra is, hogy a felperest ért jogsérelem orvoslására a Ptk. 84. §-a alapján milyen személyiségvédelmi eszköz alkalmazása indokolt és szükséges. (P. törv. IV. 20 769/1978) 4.)
*].
Ezt a Korm. határozatot az 1019/1974. (V. 2.) Mt. sz. rendelet hatályon kívül helyezte. A határozatban foglalt iránymutatás az új jogszabálynak is megfelel.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás