PK BH 1979/207
PK BH 1979/207
1979.06.01.
I. Közös tulajdonban álló ingatlan kisajátításánál az egy családhoz nem tartozó tulajdonostársak esetében külön-külön kell számításba venni a 417 négyszögöl terjedelemig telekként értékelendő területet [Ptk. 172. §; 33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 13. §].
II. Többi ingatlan kisajátítása esetében ezek értékét külön-külön kell a kisajátítási jogszabályban meghatározott tényezők mérlegelésével megállapítani. [Ptk. 177. §; 1976. évi 24. sz. tvr. 8. § (1) bek., 9–11. §].
A felperesek – részben – tulajdonostársai voltak a m.-i. 882. sz. tkv.-i betétben felvett, összesen 3729 négyszögöl terjedelmű ingatlanoknak.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaduknak megfelelő ingatlanrészek 1250 négyszögöl terület nagyságúak. A társtulajdonosok nyilatkozata szerint az ingatlanokat megosztva használták, és a felperesek által birtokban tartott és kizárólagosan használt részen épület is állt.
Az államigazgatási hatóság jogerős határozatával kisajátította ezeket az ingatlanokat. A tulajdonostársaknak az egymás közötti részesedésre vonatkozó nyilatkozatára, valamint arra is figyelemmel, hogy a ház használója részére cserelakást kellett adni, a felpereseknek összesen 230 466 Ft kártalanítást fizettek ki.
A m.-i 9961. számú telekkönyvi betétben 8179/1, és 8179/2 hrsz. alatt felvett, a telekkönyvi szemle szerint összesen 500 négyszögöl nagyságú ingatlanok tulajdonosa az I. r. felperes volt. Ezeknek az ingatlanoknak a területén is állt egy ház, amelynek lakója részére cserelakást kellett biztosítani. Az államigazgatási hatóság ugyanazzal a határozatával ezeket az ingatlanokat is kisajátította és a kisajátítást kérő alperes a felperesnek 93 076 Ft kártalanítást fizetett ki.
Az 1976. január 20-án benyújtott keresetlevelükben az I–III. r. felperesek a m.-i 882. számú telekkönyvi betétben felvett ingatlanok után további 375 536 Ft, a m.-i 9961. számú betétben felvett ingatlanok után pedig további 143 716 Ft kártalanítást követeltek.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az ítéletének indokolásában kifejtett álláspontja szerint a m.-i 882. számú telekkönyvi betétben felvett földrészletek területét egybeszámította és megállapította, hogy 1250 négyszögöl terület, valamint az e területen elhelyezkedő lakóház után jogosultak a felperesek kártalanítást követelni. Az ingatlan külterületen fekszik, telekként való értékelésére csak a házzal való beépítettsége ad lehetőséget. Ennek ellenére a teljes területből csak 417 négyszögöl területrészt látott telekként értékelhetőnek és ezt a lakóházzal együtt – lakottan – 80 000 Ft-ra értékelte. Az ezt meghaladó, 833 négyszögöl területet földként – négyszögölként 135 Ft egységárral számítva – 112 455 Ft-ra értékelte. A felpereseknek az említett ingatlanok után a kártalanítási járandósága összesen 192 455 Ft. Mivel ez kevesebb az alperes által felajánlott és kifizetett kártalanítás összegénél, a felperesek jogos követelést nem támaszthatnak.
Hasonló elvek alapján bírálta el az elsőfokú bíróság az I. r. felperes kizárólagos tulajdonában volt, a 9961 számú telekkönyvi betétbe felvett ingatlanokra vonatkozó keresetet. Az 506 négyszögöl összterületűnek megállapított ingatlanokból 417 négyszögöl részt a házzal együtt – ugyancsak lakottan − 40 000 Ft-ra, a fennmaradó 89 négyszögöl területet pedig földként, négyszögölenként 130 Ft egységár számításával, 11 570 Ft-ra értékelte. Az I. r. felperes járandósága összesen 51 570 Ft; ez ugyancsak kevesebb, mint az alperes által felajánlott és kifizetett kártalanítás.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, keresetüknek helyt adó döntés meghozatala végett.
A fellebbezés alapos annyiban, hogy nem állnak rendelkezésre mindazok az adatok és bizonyítékok, amelyek a kártalanítás összegének megalapozott megállapításához szükségesek.
A felperesek fellebbezésükben azzal érveltek, hogy a 33/1976. (IV. 5.) MT sz. rendelet (R.) 13. §-a értelmében a közös tulajdonban álló ingatlannál az egy családhoz nem tartozó tulajdonostársak esetében külön-külön kell számításba venni a 417 négyszögöl terjedelemig telekként értékelendő területet. A közvetlen közelben történt kisajátítással kapcsolatos kártalanítási perben pedig a bíróság az ingatlan telekként értékelendő részét 400 Ft/négyszögöl, a földként értékelendő részét pedig 130 Ft/négyszögöl egységárral állapította meg. Ilyen számítási módot és ezeknek az egységáraknak az alkalmazását kérték a felperesek ebben a perben is.
Ingatlan kisajátítása esetén a kisajátítás tárgya az ingatlan-nyilvántartásban (telekkönyvben) egy helyrajzi szám alatt felvett önálló ingatlan. Az 1976. évi 24. sz. törvényerejű rendelet (Tvr.) 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a kisajátított ingatlanért járó kártalanítást a 9–11. §-ában meghatározott tényezők együttes mérlegelésével kell megállapítani. A kártalanítás értékelésénél tehát az egyes külön helyrajzi számú (önálló) ingatlanok tulajdonságait kell felderíteni és a mérlegelés körébe vonni.
Ez alól kivétel a Tvr. 5. §-ában említett eset: a jogszabály lehetővé teszi az ingatlan egy részének is a kisajátítását. Mindezekből az is következik, hogy több (önálló) ingatlan kisajátítása esetén ezek értékét külön-külön kell a Tvr. 9–11. §-ában meghatározott tényezők mérlegelésével megállapítani.
Az elsőfokú bíróság a csatolt telekkönyvi szemlékből észlelhette, hogy több önálló ingatlanból – földrészletből – tevődik össze az a terület, amelyet egységesen értékelt, ezeknek esetleges eltérő tulajdonságait mégsem vizsgálta, és nem derítette fel, hogy melyik önálló földrészleten helyezkednek el a kártalanítás szempontjából a felpereseket megillető épületek. Ez utóbbi körülménynek különös jelentősége van a per eldöntésénél, mert az R. 13. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében ezt a beépített ingatlant (földrészletet) kell teleknek tekinteni 1500 m2-t meg nem haladó részében. Ugyanerre az ingatlanra vonatkoztatható az R. 13. §-ának (2) bekezdése is, amely lehetővé teszi, hogy a közös tulajdonban álló ingatlannál az egy családhoz nem tartozó tulajdonostársak esetében külön-külön kell számításba venni az 1500 m2 (417 négyszögöl) mértéket. Az első fokú ítéletben elfoglalt – ezzel ellentétes – álláspont téves.
Az új eljárásban tehát a bizonyítást ki kell egészíteni. A felek által egyébként nem vitatott egységárral értékelhető külterületi ingatlanok (földrészletek) sorából ki kell emelni a beépített ingatlant, és ennek értékét a Tvr. 9. §-ának (1) és (3) bekezdésében foglalt tényezők alapján kell megállapítani, figyelembe véve az együttes értéket [(4) bekezdés], valamint az (5) és (6) bekezdésben foglaltakat is. Figyelembe kell venni a Tvr. 10. §-ának (2) bekezdése értelmében a hosszabb idő – legfeljebb öt év alatt – szélesebb körben kialakult lakott forgalmi értéket.
A beköltözhetőség (fordított értelemben a lakottság) értékbefolyásoló hatását [Tvr. 9. § (3) bek.] az adott ingatlan többi tényezőjével összefüggésben kell vizsgálni. Minthogy a jelen esetben viszonylag kis terjedelmű és kisebb értékű épülethez egy pontosan nem ismert földrészlet tartozik, az együttes értéken [Tvr. 9. § (4) bek.] belül a beköltözhetőség hiánya miatt előállt értékcsökkenést arra az ingatlanrészre vonatkoztatva kell számítani, amelyet a cserelakásra igényt tartó lakó használt.
Az ingatlanforgalmi szakértő véleménye az idézett jogszabályokban foglalt követelményeknek nem felel meg. Meg kell állapítani, hogy a lakóházak melyik helyrajzi számú ingatlanon álltak, és ezt az ingatlant kell a fentiek szerint együttesen értékelni. Aggályos a szakértő véleménye azért is, mert nem adta kellő indokát annak, hogy a szomszédos ingatlannak a szakvélemény és a felek egyező előadása alapján telekként értékelt 400 Ft-os egységárától az adott esetben miért tért el. Bár az idézett jogszabályok szerint beépített ingatlan esetén a földrészlet és az épület együttes értékelésének van helye, az együttes értékelés eredményét a részértékeknek meggyőzően alá kell támasztaniuk. A szakértő az építményekkel együtt esetenként 417 négyszögölet vett figyelembe. Ha a telek értéke ezen a területen 300−400 Ft, akkor még lakottság esetén is túlzottan alacsonynak mutatkozik a becsült érték.
Mindezeknek a felderítése végett a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot a megadott szempontok szerint a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Pf. I. 20 842/1978/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás