PK BH 1979/211
PK BH 1979/211
1979.06.01.
I. A hegyközségekről rendelkező, korábbi jogszabályok már hatályukat vesztették. A személyi és magántulajdonban levő területeken a mezőőri feladatok ellátásáról az államigazgatási hatóság a vele munkaviszonyban álló mezőőrök útján gondoskodik [1968. évi 36. sz. tvr.; 19/1968. (V. 21.) Korm. sz. r. 2. § b) pont].
II. Zártkertben levő ingatlan megszerzése önmagában nem keletkeztet polgári jogi társaságot. Polgári jogi társaság keletkezéséhez a felek szerződéses megállapodására van szükség. [Ptk. 573. §, 574. §].
Az alpereseknek a “Homokkert” elnevezésű zártkertben vannak ingatlanaik. M. B. és felesége VI. és VII. r. alperesek a Homok szőlőben 1240 négyszögöl földdel rendelkeznek, amelyből 240 négyszögöl a szőlő.
S. I. a Homokkert Zártkert nevében, mint annak elnöke, 1977. június 2. napján pert indított az alperesek ellen. Keresetében előadta: a hegyközség közgyűlése már régen úgy határozott, hogy minden tulajdonos köteles négyszögölenként 15 fillér hegyközségi hozzájárulást fizetni. A hegyközség pedig polgári jogi társaság, tagjai tehát nem vonhatják ki magukat a szükséges hegyközségi költségek és járulékok fizetése alól.
Ifj. M. S. V. r. alperest ezen a címen 1328 Ft, Zs. S. II. r. alperest 225 Ft, G. I. III. r. alperest 120 Ft és M. B. VI. r. alperest 1680 Ft megfizetésére kérte kötelezni. Kiterjesztette utóbb keresetét M. B.-né VII. r. alperesre is, és leszállított keresetében a VI. és VII. r. alpereseket előbb 1500 Ft, majd felemelt keresetében 1752 Ft megfizetésére kérte kötelezni. A felperes követelése az 1973−1976. évekre vonatkozott.
A per során a felperes a IV., VIII. és IX. r. alperesekkel szemben a keresetétől elállt.
A II., III. és V. r. alperesek a követelést elismerték. A VI. és VII. r. alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésükben előadták, hogy nem tagjai semmiféle hegyközségnek vagy polgári jogi társaságnak, a hegyközség szolgáltatásait nem vették igénybe, csupán a közös kutat használták. A tanácsnak kifizetik a mezőőri járulékot. Hivatkoztak még arra is, hogy földterületüket részben eladták, a földjük 240 négyszögöl lugasszőlő kivételével szántóföld.
Az elsőfokú bíróság a II. r. alperest 225 Ft, a III. r. alperest 120 Ft, az V. r. alperest 1328 Ft és 100 Ft hegyközségi díj, a VI. és VII. r. alpereseket egyetemlegesen 1752 Ft megfizetésére kötelezte. A VI. és VII. r. alpereseket egyúttal 200 Ft perköltségben is marasztalta.
Az ítélet indokolása szerint az alperesek a hegyközség tagjai, így a közösen felmerült hozzájárulásokat – többek között a csőszbért – közösen kötelesek viselni. A hozzájárulást négyszögölenként 15 fillérrel számolta.
Az első fokú ítélet ellen a VI. és VII. r. alperesek fellebbeztek. Fellebbezésükben megismételték védekezésüket, kérték az első fokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását.
A megyei bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet és a fellebbező alpereseket egyetemlegesen 60 Ft fellebbezési eljárási költség megfizetésére is kötelezte.
Az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a hegyközségek tagjai között a jogviszonyt a polgári jogi társaság szabályai szerint kell elbírálni (módosított Ptk. 573. §-a). Azt pedig, hogy a tagság miként keletkezik, a létrehozott (körülhatárolt és közösen kerített) zártkert mindenkori tulajdonosainak figyelembevételével kell meghatározni. Nem feltétel tehát a külön belépési nyilatkozat, hanem a zártkertben levő ingatlan megszerzése (a föld fekvése miatt) megalapítja egyúttal a tagságot is.
A VI. és VII. r. alperesek pedig a per adatai szerint a homokkerti szőlőben az 1976. évtől kezdődően 1240 négyszögöl területtel, a korábbi 1973−1975. években pedig valamivel nagyobb területtel rendelkeztek.
A másodfokú ítélet szerint a hozzájárulás összegének számítása szempontjából közömbös az, hogy valamennyi odatartozó ingatlan szőlővel még nem volt betelepítve, nem a szőlő mint művelési ág, hanem a zártkerthez tartozás alapozza meg a négyszögölenként fizetendő 15 fillér hozzájárulást.
Az első és másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes nevében fellépő S. I. polgári jogi társaságként jelöli meg a felperest. A polgári jogi társaság azonban a Ptk. 573. §-a szerint nem önálló jogi személy és közös név alatt is csak 1978. március 1. napja óta működhet a törvényben meghatározott feltételek mellett. Ezért az ügyben felperesként megjelölt szervnek a Pp. 48. §-a szerint nincs perbeli jogképessége.
Egyébként nincs igazolva a felperesként megjelölt polgári jogi társaság létrejötte sem, a Ptk. 573. §-ának (1) bekezdésében írt társasági szerződést a per során fel sem mutatták.
S. I. a keresetlevélben a hegyközség elnökeként jelölte meg magát, ezt az állítását azonban semmivel nem igazolta, így képviseleti jogosultsága nincs. Nincs igazolva továbbá, hogy az alperesek tagjai lennének a felperesként megjelölt polgári jogi társaságnak. Jogunk kényszertársulást nem ismer. A korábbi jogszabályaink valóban előírták a meghatározott területen levő ingatlanok birtokosai részére a hegyközségekben való részvételt. Az 1968. évi 36. számú törvényerejű rendelet azonban hatályon kívül helyezte a hegyközségekről szóló 1958. évi 6. számú törvényerejű rendeletet. Jelenleg tehát ilyen jogszabály nincs. Ez okból az alperesekkel szemben nem lehetett volna alkalmazni a polgári jogi társaság tagjainak a költség viselésére vonatkozó rendelkezéseit. Téves a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a zártkertben levő ingatlan megszerzése polgári jogi társasági tagságot keletkeztet.
A polgári jogi társaság esetében a Ptk. 574. §-ának (4) bekezdése értelmében alkalmazandó a Ptk. 570. §-ának (4) bekezdése, amely szerint a nyereséget és a veszteséget kell a tagok között vagyoni hozzájárulásuk, illetve közreműködésük arányában megosztani, tehát szabályos elszámolásra van szükség. Ilyen elszámolásra azonban a perben adat nincs.
A keresetlevél a költségek mellett “hegyközségi járulékot” jelöl meg a követelés jogalapjaként. Polgári jogi társaság ilyen járulék kiszabására és beszedésére nem jogosult. Csak a ténylegesen felmerült és igazolt költségeket kell elszámolni és a tagok között felosztani érdekeltségük arányában. Ilyen elszámolás azonban a per adatai szerint nem történt. Nem tűnik ki, hogy mire alapította a másodfokú bíróság azt a megállapítását, hogy a zártkerthez tartozás megalapozza a négyszögölenként fizetendő hozzájárulást.
Az elsőfokú bíróság hivatkozott a csőszbér fizetésére is. Figyelmen kívül hagyta azonban a döntésnél azt, hogy a 19/1968. (V. 21.) Korm. sz. rendelet 2. §-ának b) pontja értelmében a személyi és magántulajdonban levő területeken a mezőőri feladatok ellátásáról az államigazgatási hatóság a vele munkaviszonyban álló mezőőrök útján gondoskodik. A mezőőri járulék fizetésére is a községi tanács kötelezi az érdekelt termelőket. Ennek kivetéséről és beszedéséről pedig a 10/1969. (IV. 18.) PM–MÉM számú rendelet tartalmaz rendelkezéseket.
Az elsőfokú bíróság M. S. V. r. alperessel szemben túlterjeszkedett a kereseten. A felperes ugyanis ettől az alperestől 1328 Ft-ot követelt, az 1977. december 8. napján tartott tárgyalásról felvett jegyzőkönyv szerint ez az alperes 1318 Ft kifizetését vállalta. Így nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság miért kötelezte az V. r. alperest külön a keresetnek megfelelő 1328 Ft és külön további 100 Ft “hegyközségi díj” megfizetésére.
A VI. és VII. r. alperesekkel szemben a követelését a felperes a per során többször módosította, nem állapítható meg azonban az ítéletből, hogy a bíróság miként számította ki az alpereseket terhelő 1752 Ft-ot. Nem derül ki az ítéletekből az sem, hogy az egyetemleges marasztalás milyen jogcímen történt. A II., III. és V. r. alperesek a követelést elismerték, ezt azonban a Pp. 4. §-a értelmében nem lehetett volna figyelembe venni.
A Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
Az ügyben eljárt első és másodfokú bíróság azonban ennek az indokolási kötelezettségnek nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság ítéletéből nem tűnik ki, hogy a bíróság ténymegállapításait milyen bizonyítékokra alapította, ezt a hiányosságot pedig a másodfokú bíróság nem észlelte és ítéletében nem pótolta.
Nincsenek megjelölve az ítéletben a döntés alapjául szolgáló jogszabályok. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a Ptk. 571. §-ának (1) bekezdésére, a másodfokú bíróság pedig a módosított Ptk. 573. §-ára hivatkozik. Az első fokú ítélet meghozatalakor hatályos Ptk. 571. §-a (1) bekezdése szerint társasági szerződéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek és az ehhez szükséges anyagi eszközöket közös rendelkezésre bocsátják. Ezzel teljesen azonos rendelkezést tartalmaz a jelenleg hatályos módosított Ptk. 573. §-ának (1) bekezdése.
Ez a jogszabályi rendelkezés azonban nem alapozza meg azt a megállapítást, hogy társasági szerződés kötése nélkül is tagja lehet valaki a polgári jogi társaságnak. Nem alapozza meg azt a megállapítást sem, hogy a társasági tagság a zártkerti ingatlan megszerzésével keletkezik, valamint hogy a zártkerthez tartozással együtt jár a négyszögölenként fizetendő hozzájárulási kötelezettség.
Az ügyben meghozott első és másodfokú ítélet tehát megalapozatlan és törvénysértő.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét és a városi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I. 20 907/1978/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás