GK BH 1979/219
GK BH 1979/219
1979.06.01.
Helyiség használatának kártalanítás ellenében történő átengedésére vonatkozó megállapodás érvényességét nem érinti az a körülmény, hogy az átvevő – az átadó magatartásával össze nem függő okból – nem tudja azt a tervezett célra használni [4/1969. (I. 23.) ÉVM sz. r. 11. §; 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. r. 4. § (1) és (3) bek.].
Az alperes és a perben nem álló megyei sütőipari vállalat (a továbbiakban: Sütőipar) között 1976. november 26-án létrejött megállapodásban az utóbbi vállalta, hogy a Magyar Állam tulajdonában és az ingatlankezelő vállalat kezelésében álló 83 m2 összalapterületű bérleményét 1976. szeptember 30-tól kezdődően határidő nélküli használatra átengedi az alperesnek. A helyiségek átengedéséért és a Sütőipar korábbi beruházásainak megtérítése fejében az alperes vállalta, hogy az 1976. szeptember 20-án kelt “gazdasági megállapodás”-nak megfelelően 1977. november 30-ig 400 000 Ft-ot átutal a felperesnek. Az illetékes városi tanács v. b. igazgatási osztálya az 1976. december 14-én kelt határozatával a megállapodást jóváhagyta és a szóban levő bérleményt “bútorgaranciális központ” kialakítására kiutalta az alperesnek.
A felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperes ellen 151 000 Ft-ra és ennek 1977. június 30-tól számított 15% kamatára, majd az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban előadta, hogy az alperes a fentiek szerint vállalt fizetési kötelezettségét csupán 249 000 Ft erejéig teljesítette, az ezt meghaladó részére a fizetést megtagadta.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert a bérleményben a megyei szakszervezeti munkavédelmi szervek állásfoglalása folytán a helyiségek fekvése, a ház lakosainak ellenzése és egyéb körülmények miatt a tervezett cél nem volt megvalósítható, így ott jelentős beruházással kellett kialakítani. Minthogy a megállapodásban foglalt cél nem valósulhatott meg, a Sütőipar csupán a 4/1969. (I. 23.) ÉVM sz. rendelet 11. §-ában meghatározott négyzetméterenkénti 3000 Ft ellenértékre tarthat igényt, az ennek megfelelő 249 000 Ft-ot viszont már átutalta a felperesnek, így további kártalanítással nem tartozik.
Az elsőfokú bíróság tárgyaláson kívül meghozott ítéletében az alperest a kereset szerint marasztalta. Az ítélet indokolása szerint az alperes és a Sütőipar között létrejött megállapodást az illetékes államigazgatási szerv jóváhagyta és a szóban levő helyiségeket az alperes részére kiutalta. Az említett megállapodás megfelel a 10/1972. (III. 28.) Korm. sz. rendelettel módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendelet 4. §-a (1) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek. A megállapodás érvényessége, valamint a kikötött ellenérték mértéke szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes bútorgaranciális műhely létesítésére nem kapott engedélyt. Ezért az alperes – a Sütőipar engedményezése folytán – további 151 000 Ft-ot a késedelmi kamatokkal együtt köteles átutalni a felperesnek.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett és abban elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára való utasítását kérte. A fellebbezésében megismételte korábbi álláspontját, ismételten hivatkozott az 5/1975. (XI. 29.) OT–PM sz. együttes rendeletre. Emellett vitatta a bírósági hatáskört, mert a 10/1972. (III. 28.) Korm. sz. rendelettel módosított 2/1969. (I. 23.) Korm. sz. rendeletben szabályozott közületi elhelyezéssel kapcsolatos vita elbírálása államigazgatási útra tartozik. Álláspontjának el nem fogadása esetére bizonyítás lefolytatását kérte arra, hogy a Sütőiparnak a megállapodás megkötésekor tudomása volt a helyiségek korlátozott felhasználási lehetőségeiről, vagyis rosszhiszemű volt, amikor a megállapodást megkötötte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelően megállapított tényállás alapulvételével, a szóban levő megállapodás, valamint a már említett kiutaló határozat helyes értékelésével, a felhívott jogszabályok megfelelő alkalmazásával marasztalta az alperest, és a bizonyítás kiegészítése sem indokolt.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes és a Sütőipar a bérlemény átengedését, illetve átvételét és az azért fizetendő kártalanítás mértékét nem kötötte feltételhez. A megállapodás érvényessége és a kikötött kártalanítási összeg esedékessége szempontjából kizárólag az államigazgatási szerv kiutaló határozatára volt szükség. Az illetékes államigazgatási szerv mint elhelyező hatóság a bérleményt a kért célra kiutalta az alperesnek. Az, hogy az adott helyen asztalosműhely nem volt létesíthető, nem róható fel a megállapodást kötő másik félnek. Nem ennek kellett ugyanis biztosítania az ehhez szükséges feltételeket. A helyiségek átengedése tárgyában létesített megállapodás megkötése előtt az alperes feladata lett volna annak kellő tisztázása, hogy az átvenni szándékolt bérlemény a tervezett célra munkavédelmi és egyéb szempontból alkalmas-e.
Téves az alperesnek a bírósági hatáskörrel kapcsolatos fellebbezési érvelése is, mert a jogvita nem az elhelyező hatóság kiutaló határozatával kapcsolatos – amely egyébként anélkül, hogy kitért volna a kártalanítás összegére, csak utalt a vonatkozó megállapodásra –, hanem azzal, hogy a Sütőipar teljesítése és engedményezés alapján a felperes jogszerűen igényelte-e a korábbi beruházási költségeket is magában foglaló kártalanítási összeg még ki nem egyenlített részét. Az elsőfokú bíróság tehát a hatáskörében járt el.
Ugyancsak tévesen hivatkozott az alperes a fellebbezésében a fejlesztési célú pénzeszközöknek a tanácsok részére történő átutalását korlátozó 5/1975. (XI. 29.) OT–PM számú együttes rendeletre.
A felek és a Sütőipar között létrejött ún. “gazdasági megállapodás” szerint ugyanis az alperes nem fejlesztési célú pénzeszközt ad át közvetlenül a felperes részére, hanem a perbeli helyiségekért kikötött 400 000 Ft-os kártalanítási összeget a Sütőipar engedményezése alapján utalja át a felperesnek, amely ennek ellenében három lakásra vevőkijelölési jogot biztosít az előbbi részére. Ilyen körülmények között az alperes teljesítése nem vonható az általa hivatkozott korlátozó rendelkezések hatálya alá.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 31 269/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás