MK BH 1979/259
MK BH 1979/259
1979.07.01.
Fellebbezéssel meg nem támadható határozat esetén azok a határidők, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történt közlésétől kezdődnek. A Legfelsőbb Bíróság ettől az időponttól számított egy éven belül benyújtott törvényességi óvás folytán hozhat olyan határozatot, amelynek hatálya a felekre kiterjed. A Legfelsőbb Bíróság hivatalból vizsgálja, hogy a határozatának hatálya kiterjed-e a felekre és ennek megfelelően rendelkezik, erre vonatkozó állásfoglalása az ügyben eljáró bíróságra is kötelező [Pp. 218. §, 219. §, 228. §, 273. § (1) bek., 274. §].
A felperes 1964. december 1. óta az alperes lakásszövetkezet alkalmazásában áll, házfelügyelő.
A munkaügyi bíróság a felperes keresete folytán hozott és a felek részére 1975. július 10-én, illetve július 17-én kézbesített ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 15 napon belül 5320 forint – 1975. május 31-ig felmerült – liftkulcshasználati díj különböztet, valamint 700 forint ügyvédi munkadíjat. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az alperes a jogerős ítéletben foglalt marasztalási összeget a felperesnek végrehajtási eljárás során kifizette.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke a munkaügyi bíróság jogerős ítéletének marasztaló rendelkezései ellen 1976. június 8-án – tehát a Pp. 273. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves határidőn belül, a felekre is kiterjedő hatállyal – a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján törvényességi óvást emelt.
A Legfelsőbb Bíróság a határozatával a törvényességi óvásnak helyt adott, a munkaügyi bíróság ítéletének az alperest liftkulcshasználati díj, valamint perköltség fizetésére kötelező részét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetének e részét is elutasította.
Ezt követően az alperes a felperes részére a jogerős ítélet alapján kifizetett 6682 forint visszafizetése érdekében végrehajtási lap kiállítását kérte. A munkaügyi bíróság végzésével az alperes kérelmét elutasította, a végrehajtási lap kiállítását megtagadta. A végzésének indokai szerint az alperes kérelmét azért nem találta megalapozottnak, mert a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése szerint a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre csak abban az esetben terjed ki, ha a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a törvényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül terjeszti elő. A munkaügyi bíróság ítélete 1975. május 22-én emelkedett jogerőre, míg a törvényességi óvás előterjesztésére csak 1976. június 8-án került sor. A végrehajtási lap kiállításának jogszabályban megkívánt feltételei tehát nem állapíthatók meg.
A munkaügyi bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett – és ezáltal törvényt sértett – a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke az adott ügyben a Pp. 273. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves határidőn túl nyújtotta be a törvényességi óvását. E jogszabály szerint ugyanis a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya csak abban az esetben terjed ki a felekre, ha a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a törvényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül terjeszti elő.
Ez a rendelkezés tehát az egyéves határidőt a sérelmezett határozat jogerőre emelkedéséhez köti. Azt viszont, hogy a határozat mikor emelkedik jogerőre, és hogy az ettől kezdődő határidőket miként kell számítani, a Pp. 228. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szabályozzák.
A Pp. 228. §-ának (1) bekezdése szerint az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, kihirdetésével (218. §) emelkedik jogerőre; azok a határidők azonban, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történt közlésétől (219. §) kezdődnek. A Pp. 219. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében pedig az ítéletet kézbesítés útján kell közölni a felekkel.
Az utóbbiakból egyértelműen megállapítható, hogy fellebbezéssel meg nem támadható jogerős ítélet elleni törvényességi óvás esetén a Pp. 273. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves határidőt nem a határozat kihirdetésétől, hanem a határozatnak a féllel történt közlésétől (kézbesítéstől) kell számítani.
Az adott esetben a munkaügyi bíróság ítéletét – a tértivevények szerint – 1975. július 10-én, illetve 1975. július 17-én kézbesítették a feleknek. A Legfelsőbb Bíróság elnöke pedig az ítélet marasztaló része ellen 1976. június 10-én nyújtotta be a törvényességi óvását. Ennélfogva a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya – a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése értelmében a felekre is kiterjed. Az ezzel ellentétes álláspont törvénysértő.
A munkaügyi bíróság egyébként sem jogosult a Legfelsőbb Bíróság határozatának felülvizsgálatára – az e határozatban foglalt állásfoglalás a munkaügyi bíróságra kötelező. A Legfelsőbb Bíróság hivatalból vizsgálja, hogy a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre kiterjed-e vagy sem, s ennek megfelelően rendelkezik. Ha a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre nem terjed ki – a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében – a Legfelsőbb Bíróság vagy azt állapítja meg, hogy a megtámadott határozat törvényt sért, illetőleg megalapozatlan, vagy ha a törvényességi óvást alaptalannak találja, azt határozatával elutasítja. A Legfelsőbb Bíróság tehát ilyen esetben a törvénysértés megállapításán túl nem terjeszkedhet. Az adott esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértő ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, amelyre csak akkor van lehetősége, ha a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre is kiterjed. [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése.] A Legfelsőbb Bíróság tehát állást foglalt abban a kérdésben, hogy az óvás folytán hozott határozat a felekre kiterjed-e vagy sem, s ez az állásfoglalás mind a felekre, mind az eljáró bíróságokra kötelező. Az ezzel ellentétes álláspont törvénysértő. (M. törv. I. 10. 222/1978/3 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
