PK BH 1979/26
PK BH 1979/26
1979.01.01.
A fűtési és a melegvíz-szolgáltatási díjat a lakás tényleges fűtési módja alapján és nem a távhőellátás esetén irányadó jogszabályi rendelkezés szerint kell megállapítani akkor, ha az épületet – a tervezéstől eltérően – nem kapcsolták be a távhőellátásba. A díj elszámolásánál azonban az üzemeltető tényleges kiadását teljes egészében csak akkor lehet figyelembe venni, ha a hőenergiát szolgáltató berendezés üzemeltetése a gazdaságosság követelményeinek megfelelően történt [2/1966. (III. 31.) ÉM sz. r. 19–23 §; 2/1966. (III. 31.) NIM sz. r.].
Az S. városban a Sallai u. 1. szám alatti 26 lakásos és a Dózsa György u. 12. szám alatti 52 lakásos lakóépületek fűtését távfűtéssel tervezték. Az említett épületek közül azonban 1975. év végére csak a Sallai u. 1. szám alatti épület készült el, és amikor az alperes ennek az épületnek a kezelését átvette, távfűtő berendezés hiányában a lakások fűtését az 1975−1976. fűtési idényben olajüzemű központi fűtőberendezéssel oldotta meg.
Az alperes 1976 májusában a fűtési idény befejezésekor írásban közölte a felperesekkel a központi fűtési és melegvíz-szolgáltatási költségelszámolás végeredményét azzal, hogy az elszámolásnál az 1975. december 19-től 1976. április 30-ig terjedő fűtési időszakban felmerült tényleges ráfordítási költséget vette figyelembe. Felhívta a felpereseket az általa megállapított fűtési díj megfizetésére.
A felperesek 1976. június 18-án az elsőfokú bíróságnál benyújtott keresetlevelükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes velük szemben csak a távfűtésre megállapított – a 2/1966. (III. 31.) NIM számú rendeletben meghatározott – díjat számíthatja fel.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem tette vitássá, hogy a fűtési idény megkezdése előtt nem közölte a felperesekkel a felmerülő költségek várható előzetes összegét. Védekezése szerint a felpereseknek tudomásuk volt arról, hogy az ingatlant a távfűtési rendszerbe még nem kapcsolták be, így a központi fűtés üzemeltetésével kapcsolatban ténylegesen felmerült díjak felszámítása indokolt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes az általuk bérelt tanácsi bérlakás fűtési módjára nézve az alperessel távhő-szolgáltatásban állapodtak meg.
A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Rendelkezett a perköltség és illeték viselése felől is. A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában rámutatott arra, hogy a 2/1966. (III. 31.) NIM-számú rendelet szerint csak azoknak a lakásoknak a fűtési díját és a melegvíz-szolgáltatási díját lehet a fenti rendelet alapján fizetni, amelyek ténylegesen távhő-ellátás útján vannak fűtve. Minden olyan lakóépület, amelyben központi fűtés és melegvíz-szolgáltató berendezés van, a 2/1966. (III. 31.) ÉM számú rendelet hatálya alá tartozik. E rendelkezésekre tekintettel nincs jelentősége annak, hogy a felek miben állapodtak meg, mert a jogszabállyal ellentétes megállapodás érvényesen nem is jöhetett létre, az alperesek tehát a 2/1966. (III. 31.) ÉM számú rendelet alapján tartoznak díjfizetési kötelezettségüknek eleget tenni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az építkezés kezdetén az eredeti elképzelés az volt, hogy a lakások fűtését távfűtéssel biztosítják. Nem volt vitás az sem, hogy az 1975−1976-os fűtési idényben az épületet még nem kapcsolták be a távhőellátásba, így olajtüzelésű kazánnal fűtöttek. Ennek megfelelően a fűtési díj és melegvíz-szolgáltatási díj elszámolására a távhőellátás esetén nem irányadó a 2/1966. (III. 31.) NIM sz. rendelet, hanem a lakóépületek és a bérbeadás útján hasznosított más épületek központi fűtéséről és melegvíz-ellátásáról szóló 2/1966. (III. 31.) ÉM számú rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
A felperesek – akik a perben személyesen, jogi képviselet nélkül jártak el – keresetlevelükben kifogásolták a felszámított összeget, azt túlzottnak minősítették. A felek nyilatkozatait és kérelmeit nem a használt kifejezések, hanem azok lényeges tartalma alapján kell elbírálni. A felperesek igényének elbírálásánál is abból kellett volna tehát a perben eljárt bíróságoknak kiindulniuk, hogy a felperesek elsősorban az alperes által felszámított fűtési és meleg-vízszolgáltatási díj összegét kifogásolják.
A Pp. 3 §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a bíróság hivatalból is köteles gondoskodni arról, hogy a felek a perben jogaikat helyesen gyakorolják, s ha nincs jogi képviselőjük, a szükséges tájékoztatással őket el kell látni, jogaikra, illetőleg kötelességeikre őket figyelmeztetni kell. A perben eljárt bíróságok elmulasztották a felperesek megfelelő tájékoztatását, s ennek a következménye az, hogy a jogi képviselet nélkül eljárt felperesek kereseti kérelme nem szabatos.
A 2/1966. (III. 31.) ÉM számú rendelet 19. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint az üzemben tartó köteles fűtési idényenként a szolgáltatás tervezett időtartama és mértéke, továbbá a várható üzemben tartási költségek figyelembevételével költségvetést készíteni és annak alapján az egyes fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz-díj előzetes összegét és az ebből havonta esedékessé váló díjrészletet kiszámítani.
A (2) bekezdés szerint a költségvetést és a szolgáltatás díját tartalmazó kimutatást az épületben jól látható helyen 8 napig ki kell függeszteni.
A rendelet 23. §-ában foglalt rendelkezések szerint a fogyasztót megilleti az előzetes költségvetés vagy az elszámolás egyes tételeivel kapcsolatban a kifogásolás joga.
A kifogást a költségvetésnek, illetve elszámolásnak az épületben történt kifüggesztését követő 8 napon belül kell előterjeszteni. Amennyiben az üzemben tartó a kifogást 8 napon belül nem fogadja el, a fogyasztó további 8 napon belül fordulhat a bírósághoz az elszámolás helyességének megállapítása iránt.
A per eddigi adatai szerint az alperes előzetes költségvetést a felperesekkel nem közölt, de az elszámolást sem függesztette ki az épületben jól látható helyen. Így a felperesek határidőt nem mulasztottak, a perben kifogásolhatják az elszámolás egyes tételeit és ezzel kapcsolatban biztosítani kell részükre mindazokat a lehetőségeket, amelyek a rendelet 19−23. §-a a fogyasztó részére lehetővé tesz.
A Legfelsőbb Bíróság ezért mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a fentiek szerint új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése].
Az új eljárás során a felperesek részére rendelkezésre kell bocsátani a részletes elszámolást, lehetővé kell tenni részükre a vonatkozó okiratok és elszámolási bizonylatok megtekintését s azt is, hogy azok ismeretében az esetleges észrevételeket megtekinthessék. Ezután azt kell vizsgálni, hogy az alperes a keresetben megjelölt időszak alatt ténylegesen milyen értékű fűtést és melegvíz-szolgáltatást biztosított a felperesek részére. Az elszámolásnál az alperes tényleges kiadását csak akkor lehet figyelembe venni, ha az üzemeltetés során a gazdaságosság követelményeit megfelelően szem előtt tartotta. Ha tehát a hőenergiát szolgáltató berendezés az alperesnek felróható vagy az ő érdekkörébe tartozó körülmény folytán gazdaságosan nem volt üzemeltethető, az ebből eredő többletköltséget nem lehet a felperesekre áthárítani. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 124/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás