GK BH 1979/274
GK BH 1979/274
1979.08.01.
A szállító – erre vonatkozó megállapodás hiányában – nem jogosult a megrendelő által visszaküldött göngyölegek ellenértékének visszatartására egyedül azon az alapon, hogy a göngyölegeket egyoldalúan “selejt”-nek minősíti [10/1966. (II. 14.) Korm. sz. r. 44. § (1) bek. b) és c) pont*; 250/1966. (II. 14.) KDB sz. ut. 19. §-a**; 3/1968. (XII. 8.) ÁH sz. rendelkezés 2. § (1) bek., 3. § (1) bek.].
A felperes megrendelő a kereset szerint 1977. február 9. napján szerződést kötött az alperes szállítóval különféle üvegipari termékek 1977. évi szállítására. Ennek egyik kikötése szerint az alperes a termékek fuvarozásához szükséges, általa kibocsátott, javítás nélkül újra felhasználható csomagolóanyagoknak, közelebbről a nem “MÁV-cserés” rakodólapoknak és a farostközteseknek a felperestől átadási áron való visszavételére köteles. A szerződés melléklete értelmében a rakodólap és a farost-köztes ára 280 Ft/db, illetve 38 Ft/db, míg a javítási költség az előbbi tekintetében 100 Ft/db, az utóbbinál 12 Ft/db. A felperes állítása szerint az alperes az 1977. december 8. napjáig részére vasúton visszaszállított göngyölegek ellenértékét tartalmazó számláin szereplő összegekből 398 692 Ft-ot nem utalt át, mivel a farost-köztesből 10 204 darabot selejtnek, a síkrakodólapok közül pedig 98 darabot a kiszolgáltatás során tanácsi megbízott jelenlétében felvett 595−644. sorszámú jegyzőkönyvek alapján javíthatóan sérültnek minősített. A felperes a göngyölegeket a vasúti kocsiba tanácsi megbízott jelenlétében rakta be, az ennek során felvett jegyzőkönyvek a visszaküldött farostlemeznek és rakodólapoknak sérülésmentes, ép állapotát tanúsítják. A felperes csatolta az említett jegyzőkönyveket, valamint a küldeményekről a vasút által felvett kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyveket. Kifogásolta, hogy az alperes az általa visszaküldött göngyölegek hibáinak megállapítása végett őt közös szemlére egy esetben sem hívta meg. A felperes kétségbe vonta a küldemények kirakásakor készült tanácsi jegyzőkönyvek tartalmának helytállóságát, mivel álláspontja szerint nem lehetséges, hogy 1977. december 2. napján, tehát egy nap alatt ugyanazon tanácsi megbízott 6240 db farostköztest számbavéve megállapítsa, hogy azok közül 2210 darab selejt. A kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyvek szerint a selejtnek minősített farostközteseknek egyébként is csupán a lécei voltak töröttek, ennélfogva nem selejt, hanem javítható göngyölegek voltak. A felperes a keresetében 398 692 Ft kártérítés és az 1977. december 10. napjától járó évi 15%-os kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a felperes által visszaszállított göngyölegek minőséghibái a csatolt tanácsi és a MÁV-kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyvekben felsorolt mennyiségére bizonyított tények, így jogszerűen járt el, amikor a visszatartási jogosultsága folytán a hibás göngyölegek ellenértékét nem utalta át a felperesnek. Előadta, hogy a felperes a visszaszállított göngyölegeket nem látta el azonosítási jellel, így a göngyölegeket közös szemle során sem azonosíthatták volna.
A bíróság felhívására – miután a hibás göngyölegek tényleges állapotának megállapítása végett szakértő kirendelésének szükségessége is felmerült – az alperes bejelentette, hogy a göngyölegek azonosítható módon nem állnak rendelkezésére, mivel azokat sem ő, sem a felperes nem látta el megkülönböztető jellel. Véleménye szerint a jegyzőkönyvek nem tartalmaznak ellentmondást, mivel mind a tanácsi, mind pedig a MÁV-kiszolgáltatás utáni jegyzőkönyvek kellően bizonyítják a göngyölegek állapotát.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a sérült göngyölegek visszavételére az alperes csupán akkor lett volna köteles, ha a sérülés a szerződés értelmében a felperes által bizonyítottan fuvarozás során következett be. Minthogy a csatolt MÁV-kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyvek tartalmából nyilvánvaló, hogy a törések régi eredetűek, mert a törési felületek szürkére színeződtek és a vasúti kocsiban letörött részeket nem találták, az alperes a hibás göngyölegek ellenértékét jogszerűen tartotta vissza.
A felperes a fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
A fellebbezés alapos.
A felek jogviszonyára az 1977. évi teljesítés folytán az 1978. évi 2. számú tvr. 13. §-a értelmében a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R.), valamint a 250/1966. (II. 14.) KDB számú utasítás (a továbbiakban: Ut.), végül a 3/1968. (XII. 8.) ÁH számú rendelkezés (a továbbiakban: Rg.) előírásai az ügyleti akaratukat tartalmazó szerződésbeni elnevezésükhöz képest azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy a rakodólapok és farostköztesek visszaadása vonatkozásában szállítónak a felperest kell tekinteni. Az 1977. február 9. napján létrejött szerződés tartalmából megállapítható, hogy a felek az Rg. 2. §-ának (1) bekezdésében adott felhatalmazás alapján a több fuvarozás során is felhasználható göngyölegek és selejtezési költségeinek viselésére, valamint arra sem állapodtak meg, hogy milyen eljárás keretében minősíthetők a göngyölegek az állapotuk, vagyis az elhasználódásuk mértékéhez képest javíthatóan hibásnak vagy selejtnek. Ebből következik, hogy az alperesnek a felperes göngyöleg-ellenérték követelésével szemben – a visszatartási jog gyakorlása folytán – kifogásként előterjesztett szavatossági igénye csupán az általános szabályok, az R.-ben előírtak szerint érvényesíthető, arra is figyelemmel, hogy az alperes az Rg. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles a visszaküldött, rendeltetésszerű használatra alkalmas göngyölegek visszavételére. Eszerint viszont a kifogásolt göngyölegek rendeltetésszerű használatra alkalmatlanságának tényét – állítása szerint is − az alperesnek kellett volna bizonyítania, mégpedig a tanácsi megbízott jelenlétében a vasúti kocsiba történt berakás során felvett jegyzőkönyvek megállapításaival szemben, amelyek tartalma szerint a felperes a göngyölegeket ép állapotban adta át a fuvarozónak.
A felperes helyes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a becsatolt tanácsi és a MÁV-kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyvek az előbbiek bizonyítására, vagyis a feladáskori tanácsi jegyzőkönyvek tartalmának megdöntésére alkalmasak. Az alperes ui. a szavatossági és a vasúttal szembeni igény érvényesítésénél előfeltételeként a visszaküldött farostköztesek alkalmatlansága és a rakodólapok sérülése tényének kiszolgáltatás előtti fennállását nem bizonyította. Az alperes az Ut. 19. §-ának előírásaitól eltérően a kirakáskori tanácsi jegyzőkönyvekben – a rakodólapok kivételével – nem a minőségi hiba pontos leírását rögzítette, hanem a megállapítható tények helyett – anélkül, hogy a szerződés erre feljogosította volna – a nála felmerült okból utóbb sem ellenőrizhető módon a göngyölegeket selejtnek minősítette.
A felperes az 1978. január 20. napján kelt levele szerint a jegyzőkönyvek megállapításai ellen már 1977. december 20. napján, tehát kellő időben tiltakozott, a szóban levő minőségi hibák tényét és fennállásuk esetén a hibák okát – azonosíthatóság hiányában – mégsem lehetett tisztázni, minthogy az alperes az R. 44. §-ának (1) bekezdésében, különösen a b) és c) pontjaiban előírtak megtartását elmulasztotta. Ennek következtében a bizonyítás lehetősége megszűnt, mivel ez okból szakértő kirendelése esetén sem állapítható meg, hogy az alperes által kifogásolt göngyölegek rendeltetésszerű használatra alkalmasak-e.
A berakodáskori tanácsi jegyzőkönyveknek azokkal a megállapításaival szemben, hogy a göngyölegeket a felperes ép állapotban adta fel, a kirakás során az alperesnél felvett tanácsi és a MÁV-kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyvek részben hiányosak, és egybevetésük alapján megállapítható, hogy számos ellentmondást tartalmaznak. A tanácsi jegyzőkönyvekben nincs adat arra, hogy a tanácsi megbízott a vagonok felnyitásánál is jelen volt, így a küldemények a vasút általi kiszolgáltatástól a kirakások megkezdéséig – számos esetben néhány napon keresztül – az alperes ipartelepén az alperes kizárólagos felügyelete alatt állottak. Ezekben a jegyzőkönyvekben arra a felelősség elbírálása szempontjából nagyon lényeges körülményre sincs adat, hogy a göngyölegek törött részeit a vasúti kocsikban megtalálták-e. Tanúsítják a jegyzőkönyvek a MÁV képviselőjének jelenlétét is, holott a vasút – a kiszolgáltatás után – a tanácsi jegyzőkönyvek felvételénél nem képviseltette magát. A vasút a kiszolgáltatás utáni kárjegyzőkönyveket a kiállításuk időpontja szerint a küldemények kirakása után vette fel, mégis azok olyan értelmű megállapítást tartalmaznak, hogy a vasúti kocsikban törött részeket nem találtak. Ezen kívül a küldemények felületének állapotára vonatkozóan ugyancsak a kiszolgáltatás, illetve kirakás után rögzítik, hogy az egyenletes volt. Végül a jegyzőkönyvek a göngyölegek tárolási helyeiként minden esetben az eredeti feladási vasúti kocsit jelölik meg, holott a felvételükkor a küldemény ki volt rakva. Az eredeti feladási vasúti kocsiban való tárolás esetén viszont a sérült göngyölegek darabszámát nyilvánvalóan nem lehetett volna megállapítani. Az említett ellentmondások folytán a jegyzőkönyvek a vasúttal szembeni igények érvényesítésére sem alkalmasak. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek az alperes által összegében és az esedékessé válásának időpontját illetően nem kifogásolt kereseti követelését tévesen utasította el, mert a kifejtettek szerint az alperes a küldemények sérült, de kijavítható vagy alkalmatlan voltát nem tudta bizonyítani és visszatartási jogát kellő ténybeli és jogi alap nélkül gyakorolta.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és alperest a kereset szerint marasztalta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 983/1978. sz.)
*;
Azonosan rendelkezik a 7/1978. (II. 1) MT sz. r. 13. §-ának a) és b) pontja.
**;
Azonosan rendelkezik a 7/1978. (II. 1) MT sz. r. 1. sz. melléklete II. fjezetének B.16. pontja.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás