GK BH 1979/276
GK BH 1979/276
1979.08.01.
Vámáru-nyilatkozat téves kitöltése folytán előállott kár megosztásának lehet helye, ha a megbízó magatartása is hozzájárult az elszámolás késedelméhez [4/1967. (XII. 23.) PM–KkM sz. r. 37. § (1) bek. d) pont; 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. r. 23. § (1) bek., 25. § (1) bek., 35. § (1) bek.; Ptk. 340. § (1) bek.].
A felperes bizományos az alperes részére bizományi szerződés alapján gépalkatrészeket importált. A felperes az áru belföldesítéséhez szükséges vámáru-nyilatkozatot már 1976. szeptember 20-án – az áru beérkezése előtt – a külföldi eladó számlája alapján kiállította és az alperesnek megküldte. Az importáru az alpereshez 1976. szeptember 24-én érkezett be. Az alperes a szeptember 28-i telexében kérte a felperestől erre az importtételre a vámáru-nyilatkozat megküldését. Az utóbbi az október 5-i telexében közölte, hogy a kért vámáru-nyilatkozatot korábban már megküldte. Az alperes október 18-án ismét vámáru-nyilatkozatot kért. A felperes október 19-i válasz-telexe ismét arra vonatkozott, hogy a vámáru-nyilatkozatot már korábban megküldte. Ezt követően a felek telefonon tisztázták, hogy a szeptember 20-i vámáru-nyilatkozaton a kötésszámot és a súlyt tévesen tüntették fel, a felperes ekkor ezeknek az adatoknak az alperes által történő kijavításához hozzájárult. Az alperes az általa kijavított vámáru-nyilatkozatot október 20-án az illetékes vámhatósághoz benyújtotta, de az határozatával visszautasította, mert a küldemény különböző vámtarifaszám alá tartozó vámárukat tartalmazott, amelyeket a vámjogszabályok szerint nem lehet összevonni. A felperes visszautasítás ismeretében új vámáru-nyilatkozatot állított ki és azt az alperesnek megküldte. Ennek alapján 1976. október 25-én a küldemény vámkezeltetése megtörtént. A vámhatóság az 1976. október 1-jétől október 24-ig terjedő időre napi 100 Ft vámkamatot számított fel, azt a felperes kifizette, és a keresetében ezt kívánta a megbízójára áthárítani.
Az alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a 4/1967. (XII. 23.) PM–KkM sz. együttes rendelet 37. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a vámáru-nyilatkozatot a külkereskedelmi vállalat köteles kiállítani, ha tehát a felperes a kötelezettségének nem megfelelően tett eleget, akkor az ebből eredő anyagi következményeket neki kell viselnie, azokat nem háríthatja át.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes első ízben nem megfelelő tartalmú vámáru-nyilatkozatot küldött az alperesnek, amely ismételten sürgette is a helyes vámáru-nyilatkozat megküldését. A késedelem tehát a felperes ügyviteli mulasztásával összegfüggésben merült fel, ezért a vámkamat nem terheli a megbízót.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett. Előadta, hogy a szeptember 20-án küldött vámáru-nyilatkozatot a külföldi fél számlája alapján állította ki, ezért szerepelt abban téves kötésszám és súlyadat, de ez önmagában az áru elvámoltatásának nem lett volna akadálya, ha az alperes ezt a vámáru-nyilatkozatot nyomban benyújtja a vámhatósághoz. Nem vitatta, hogy a vámáru-nyilatkozat a jogszabály előírásainak nem felelt meg, de utalt arra, hogy a hibát – ha a vámáru-nyilatkozat kellő időben benyújtásra kerül – olyan időpontban fedezték volna fel, amikor az még vámkamatmentesen helyesbíthető lett volna. Szerinte a vámkamat kizárólag az alperes késedelmével összefüggésben merült fel.
A fellebbezés részben alapos.
A felek között bizományi szerződés jött létre, ezért a jogvitát a 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: R.) rendelkezései alapján kell elbírálni. A felperes keresete az R. 25. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján alapos, mert a vámkamat a bizományos általános rezsijében nem foglalt, de nála felmerülő kiadás, amelyet a megbízó köteles viselni. A jogos követeléssel szemben azonban az alperes kártérítésen alapuló beszámítási kifogással élt, hivatkozva arra, hogy a vámáru-nyilatkozat nem megfelelő adatai, illetve kitöltésének késedelme a felperes ügyviteli mulasztása, amelynek következményeként felmerült kárt viselnie kell. Az alperes beszámítási kifogása – az alábbiak szerint – részben alapos.
Az alperes 1976. szeptember 20-án kapott egy vámáru-nyilatkozatot, amelynek árufedezete nem volt, mert a gépalkatrészek csak szeptember 24-én érkeztek meg az alpereshez. Ez a vámáru-nyilatkozat a kötésszámot és az áru súlyát illetően egyébként is téves adatokat tartalmazott, ami beazonosítási nehézségeket okozott. Az azonban kétségtelenül elvárható a megbízótól, hogy ha a bizományostól olyan vámáru-nyilatkozatot kap, amelynek adatai nem azonosíthatók, vagy amelynek egyébként árufedezete nincs, akkor ez emiatt felmerült problémát a bizományosával tisztázza. Az alperes viszont ismételt telexeiben csak vámáru-nyilatkozat megküldését kérte, holott tudomása volt arról, hogy van a birtokában egy vámáru-nyilatkozat, amely a felperes október 5-i telexe szerint a kérdéses árura vonatkozik. A vámáru-nyilatkozat kijavításának szükségességében csak indokolatlanul hosszú idő után, az október 18-i telefonbeszélgetés alkalmával állapodtak meg a felek, vagyis a vámkamat kiszabása részben az alperesnek felróható késedelmeskedés miatt történt.
Megállapítható volt azonban az is, hogy a felperes a vámáru-nyilatkozatot olyan tartalommal állította ki, amely a jogszabályoknak nem felelt meg, vagyis olyan ügyviteli mulasztást követett el, amelyért – az R. 23. §-ának (1) bekezdése szerint – kártérítési felelősséggel tartozik. A bizományos felelőssége azért sem zárható ki, mert a tényállás szerint valótlan adatokat tartalmazó vámáru-nyilatkozatot állított ki, holott elsődlegesen az ő kötelezettsége az, hogy a külföldi eladó számlájának esetleges pontatlanságait helyesbítse. Erre a saját nyilvántartása lehetőséget is adott.
Az R. 35. §-ának (1) bekezdése szerint azokban a kérdésekben, amelyeket e rendelet nem szabályoz, a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A fentiekből következik, hogy a károsult alperes nem a tőle elvárható módon járt el, ezért a kárnak azt a részét, amely e mulasztásával összefüggésben merült fel, a bizományosával szemben beszámítási kifogás útján sem érvényesítheti. A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján arra a megállapításra jutott, hogy az alperes mulasztása a teljes elvámoltatási késedelem fele időtartamára tehető; ezért – az első fokú ítéletnek a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerinti részbeni megváltoztatásával – az alperest csak 12 napra eső vámkamat megfizetésére kötelezte, míg az ezt meghaladó kereset tekintetében az első fokú ítélet elutasító rendelkezését helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 957/1978. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás