PK BH 1979/290
PK BH 1979/290
1979.09.01.
A tanácsi bérlakás a lakásügyi hatóság rendelkezése alatt áll. Ilyen lakással kapcsolatban a bérlő életében várományi jog bírósági megállapítását a jogszabály nem teszi lehetővé [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 5. §, 80–85. §].
A felek által 1966. május 28-án kötött életjáradéki szerződésben a felperes az alperesek tulajdonába adta a házas ingatlanát. Ennek ellenében az alperesek vállalták havi 700 forint életjáradék fizetését, egy összegben 10 000 Ft megfizetését és a felperes eltemettetését. Kötelezték magukat, hogy az átruházott ingatlanban az egy szobából, konyhából, előszobából stb. álló utcai lakás ingyenes használatát biztosítják a felperes részére. Az életjáradéki jogot az ingatlanra bejegyezték a felperes javára.
Az ingatlanban a felperesen kívül bérlők laktak, lényegesen az alperesek nem költöztek be abba.
1976. október 1-jén az ingatlant kisajátították. A kártalanítás összegét az alperesek javára – lakott állapotban – 404 531 forintban állapították meg. Ebből az alperesek a felperes hozzájárulásával felvettek 150 000 forintot, a további kártalanítási összeg letétben van. A felperes részére az újpalotai lakótelepen III. emeleti másfél szobás tanácsi bérlakást utaltak ki. A lakás havi bére 238 forint.
A kisajátítás folytán megváltozott helyzetre tekintettel a felperes pert indított az alperesek ellen az életjáradéki szerződés módosítása iránt. Keresetében kérte az életjáradék összegének 1976. október 1-jétől havi 1500 forintra való felemelését. A későbbiek során havi 2000 forint járadék megállapítását kérte, továbbá azt, hogy a korábban használt lakás és a részére kiutalt lakás közötti értékkülönbözet címen fizessenek meg az alperesek a kisajátítási kártalanítási összegből 100 000 forintot és az életjáradék biztosítására a javára helyezzenek el kamatozó takarékbetétkönyvben 180 000 forintot.
Az alperesek 1978. január 1-jétől kezdve hozzájárultak a járadék összegének havi 1200 forintra történő felemeléséhez. A kereset ezt meghaladó részének az elutasítását kérték. Viszontkeresetet terjesztettek elő, hogy a bíróság állapítsa meg várományi jogukat a felperes bérlakására.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az életjáradék összegét 1976. október 1. napjától kezdődően havi 1500 forintra emelte fel s kötelezte az alpereseket arra, hogy az életjáradék biztosítására 30 napon belül 90 000 forintot takarékbetétkönyvbe helyezzenek. Ezt meghaladóan a keresetet valamint a viszontkeresetet elutasította és rendelkezett a költségek, valamint az illeték viselése felől.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, a biztosítékként takarékbetétkönyvben elhelyezendő összeget 40 000 forintban jelölte meg és kimondotta, hogy az alpereseknek várományi joga van a felperes bérlakására. A felperes életében az alperesek a lakásba nem jogosultak beköltözni, a felperes az alperesek hozzájárulása nélkül nem fogadhat be, illetőleg nem jelenthet be más személyt a lakásba. Végül rendelkezett a költség és illeték viselése felől is.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy az ingatlan kisajátítása folytán előállott megváltozott helyzetben mindkét fél érdekeinek figyelembevételével kell az életjáradéki szerződést módosítani.
A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy a szerződés kötése óta az életviszonyokban bekövetkezett változások és a felperes 84 éves előrehaladott életkora önmagában is indokolják az életjáradék összegének a felemelését. Figyelembe vette emellett azt a tényt is, hogy a felperes lakáshasználata korábban ingyenes volt, a kisajátítás után pedig lakbért kell fizetnie, és a bérlakás rezsije is növekedett. Nem találta indokoltnak a lakásváltozás címén “értékkülönbözet” megállapítását, mert a szerződés szerint a felperes nem volt jogosult az egész háznak a használatára.
A másodfokú ítélet indokolása szerint a szerződésben átruházott ingatlan birtokát az alperesek nyomban megszerezték, abba a felperes életében is, de halála után mindenképpen beköltözhettek volna. A kisajátítás miatt a szerződésben kikötött várományi joguk megszűnt, helyette indokolt a felperes tanácsi bérlakásra az alperesek várományi jogának a megállapítása.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 5. §-a szerint a tanácsi bérlakás a lakásügyi hatóság rendelkezése alatt áll. A bíróság nem állapítható várományi jogot a tanácsi bérlakásra. A jogszabály határozza meg, hogy a bérlő halála esetén ki, milyen feltételek alapján folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt (R. 80–85. §-a). Állami bérlakás esetén a lakással rendelkező szerv (a lakásügyi hatóság) ismeri el a bérleti jogviszony folytatására való jogosultságot [R. 84. § (1) bek.], de csak a bérlő halála után. A bérlő életében ezzel kapcsolatban várományi jog megállapítását a jogszabály nem teszi lehetővé.
Minden jogi alap nélkül mondotta ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem fogadhat, illetve nem jelenthet be mást a lakásába az alperesek hozzájárulása nélkül. A lakásügyi hatóság által a felperes mint bérlő részére kiutalt lakás vonatkozásában az állami bérlakás használatára nézve ilyen korlátozás kimondására jogi lehetőség nincs.
Helyes volt azonban a bíróság döntése a járadék összege kérdésében. Az ingatlan kisajátítása folytán megváltoztak a körülmények, és így helyesen vette figyelembe mindkét fokú bíróság azt, hogy a felperes károsodásával és az időközben kialakult áreltolódások folytán is kérheti a járadék felemelését. De indokolttá teszi ezt az is, hogy – a kisajátított ingatlanban levő ingyenes lakáshasználattal eltérően – jelenlegi lakásáért a felperesnek bért kell fizetnie.
A felperest a kisajátítást megelőzőleg a volt ingatlanban egy szoba és mellékhelyiségek ingyenes használata illette meg. A másik szoba használata megillette volna az alpereseket, akik ugyan nem költöztek be ebbe a szobába, kifejezetten joglemondás hiányában azonban a felperest a kisajátítás időpontjában az egész lakás kizárólagos használati joga nem illette meg.
A felperest egyébként a fent említett helyiségekre holtig tartó lakáshasználati jog illette csupán – ami azt jelentette, hogy saját maga használhatta a helyiségeket, azokat azonban bérbe vagy albérletbe nem adhatta.
A felperes a kisajátítási eljárás során maga választotta azt a megoldást, hogy másfél szobás tanácsi bérlakásnak legyen a bérlője. Szóba került részére szövetkezeti lakás juttatása, amely esetre az alperesek vállalták a vételár, a törlesztő részletek és a fenntartási költségek megfizetését. Erre azonban a felperes nem tartott igényt, hanem tanácsi bérlakást igényelt. Való az, hogy a tanácsi lakás bérét a felperesnek fizetnie kell; így megnövekedtek a terhei, ezzel szemben a korábbi helyzethez viszonyítva a lakás feletti rendelkezési joga kizárólagossá vált, hiszen a lakásba akár albérlőt, akár gondozót vagy eltartót is jogosult befogadni.
A többletkiadások mellett ezeket az előnyöket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért a jogerős ítélet szerint a felperes javára megítélt havi 1500 forint járadék arányosnak és megfelelőnek mutatkozik.
A Legfelsőbb Bíróság ennélfogva a jogerős ítéletnek a várományi jogra vonatkozó rendelkezését, valamint azt a rendelkezését, amely szerint a felperes a lakásba az alperesek hozzájárulása nélkül nem fogadhat be harmadik személyt – hatályon kívül helyezte és a viszontkeresetet elutasította.
Egyebekben azonban a jogerős ítéletet a per főtárgya tekintetében hatályában fenntartotta.
A felperes keresete kis részben vezetett eredményre, az alperesek viszontkeresete is alaptalan volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a pervesztesség és nyertesség arányának megfelelően a felperest kötelezte az alperesek javára részperköltség megfizetésére [Pp. 81. § (1) bek.].
A felperes költségmentessége folytán le nem rótt illetékből az alperesek ugyancsak arányos részt kötelesek az államnak megtéríteni [16/1976. (XII. 31.) IM sz. r. 18. § (1) bek.]; míg a fennmaradó illeték a felperes költségmentessége folytán az államot terheli. (P. törv. V. 20 030/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás